A PTE Szőlészeti és Borászati Kutatóintézet tevékenységét minősíti, hogy az elmúlt években sikert sikerre halmozott. Mostantól új vezetők állnak a Pécsi Tudományegyetem Szőlészeti és Borászati Kutatóintézet élére, jelesül Madaras Zoltán, Ipacs Szabó István, Teszlák Péter. Egy speciális, rövid ciklusú képzést is indítanak 2021 őszén.
Megcsúsztunk, kedves olvasók, bizony a tervezetthez képest egy jó hónappal később jelenik meg rozé tesztünk eredménylistája és összefoglalója. De most épp kánikula van, egyre több rozéfröccs fogy, mi pedig megmutatjuk, a kóstolócsapatunk véleménye alapján mely rozékat érdemes mindenképp a poharunkba tölteni.
Két borvidéket és két borászt veszünk ezúttal górcső alá, nevezetesen a Mátrát és Hajós-Baját, illetve Major Leventét és Sziegl Balázst.
Majoros Laci úgy hozzátartozik Tarcalhoz, mint az Áldó Krisztus szobor, a bányató, vagy a zsinagóga, vagy legalábbis így érezzük, pedig csak 2009-ben készítette az első borát a saját neve alatt.
Ha néhány éve valaki azt mondja nekem, hogy a 2021-es év egyik meglepetése a Gedeon Birtok pezsgői lesznek, biztos megmérem a lázát, de legalábbis furcsán nézek rá. Tudtam persze, hogy az arany sárfehér alkalmas a pezsgőkészítésre, tudtam, hogy az Alföldön is lehet savra szüretelni, mégsem gondoltam volna, hogy ilyen meglepetéssel készülnek Izsákon, ahol Csontváry Kosztka Tivadar testvére anno felkarolta az arany sárfehér fajtát.
Pici földrajz és „szakma”: az ország jól behatárolható sokszög jellege, és a két magashegyi szakasz helyszín, az Alpok és a Pireneusok meghatározzák azt, hogy majdnem mindig egy hozzávetőleges kört próbálnak leírni a szervezők, északról indulással, a két magashegyi rész útba ejtésével, majd a visszakanyarodással Párizsba. A verseny második fele is ezt az utat járja be.
Tehát Libourne-Saint Emilion, július 17-én szombaton, egy közel 31 km-es egyenkénti időfutam, népszerű angol rövidítésével ITT (de nem Nokia…). Nem egyedi ez az eset, hogy a kétségtelen leghíresebb borvidék egy részén jókat tekernek, legutóbb Bordeaux és Pauillac között haladtak a bordói szőlőkben, 2010-ben, szintén egyenkéntin. Pomerol, Néac, Le Rival, Montagne és Corbin lesznek az érintett települések, mielőtt a világ egyik leghíresebb vörösboros kisvárosába begurulnak. A startállomás, ahol Roger de Leybourne anglo-normann lovag alapított erődítést, hamar a környék borkereskedésének a központja lett. Évszázadokkal későbbi bájos kiegészítése mindennek, hogy Libourne postahivatala 1967. óta eljátssza a francia Nagykarácsony szerepét: ide érkeznek a télapónak szóló levelek, hogy aztán innen adják fel őket a… valahová.
Nemrég egy verőfényes pénteki napon Balatonszőlős irányából Tótvázsony felé bicikliztem, amikor megláttam egy táblát, hogy „Kern Pezsgőterasz” -> balra! Több sem kellett, lekanyarodtam remélve, hátha épp nyitva vannak. Szerencsém volt, mert a pincéhez érve Réka, Péter és Artúr mosolyogva üdvözöltek és beinvitáltak, hogy ha van kedvem, segíthetek nekik degorzsálni. Naná, hogy volt és ott is ragadtam kóstolni és beszélgetni pár órára.
“A narancsos csoki az igazi, azt ne hagyd ki.” - tanácsolta egy barátunk. Elképzeltem, ahogy befal egy sötét gombócot, és röhög közben, szétálló metszőfogain megcsillan egy kis fagyimaradék, de közben úgy nevet, hogy egy gleccser is megolvadna. “A vajkaramella a legjobb. Én mindig azt eszem.” - mondta a nő, akitől megkérdeztük, merre van a Prím fagyizó. Közben hunyorgott egyet - szerintem nem kacsintani akart, inkább felidézte, milyen, mikor a vajkaramellában koncentrálódott cukor az ember lelkébe üt.
A Pécsi Tudományegyetem Szőlészeti és Borászati Kutatóintézete minden évben megrendezi a kísérleti borok bemutatóját, amelyre a szokásos májusi időpont helyett csak június derekán adott lehetőséget a pandémia. A meghívott kutatók, szőlészek, borászok mintegy 50 tétel kóstolása révén nyerhettek betekintést az intézetben zajló borászati kutatómunkába, ami így is alig több mint 10 százaléka az évente erjesztett kísérleti boroknak. Mi is belekóstoltunk.