Még a tél eleji lezárások előtti utolsó estén a Fill the Winebox adott otthont egy a filoszemitáknak kitalált borkóstolónak, ahol a beharangozó szerint „furminterryket, máslást, fordítást, kóser borokat és aszúsodott kadarkát“ töltöttek a poharakba, miközben Erdei-Brüll György szórakoztatta a nagyérdeműt.

Az 50 egy igazán kerek szám, egy megünneplésre érdemes jubileum, legyen szó akár életévekről, akár házasságról, akár egy magazin lapszámáról. Ha pedig egy bor és gasztronómiai magazinról van szó, mi mással ünnepelhetnénk stílusosan, mint egy vörösboros csokoládétortával. A legfontosabb hozzávalók egy jó minőségű, bogyós gyümölcsös ízvilágú, finom vörösbor, valódi vaj, tejszín és étcsokoládé, és már készülhet is az érzékeinket kényeztető, nem édes, viszont nagyon aromás ünnepi élvezet. A borral pedig egyúttal koccinthatunk is!

Csilleltünk a Rokusch teraszán, élveztük a napsütést és a fekete italt, dumálgattunk (akkor még lehetett). Ahogy az már lenni szokott, azon elmélkedtünk, mi legyen a második kávénk. Amikor a mindig mosolygós Agócs Réka segítségével eldöntöttük, melyik legyen, alig vártuk, hogy kihozza, mert közben csak arról beszéltünk, hogy nagyon-nagyon szeretnénk megnézni a gyárvárosi CrackerJack Coffee Roasters pörkölőt, élőben. Réka meg simán azt mondta: “Persze. Gyertek.”

Dédelgetett úti cél volt, végre összejött. Mura-mente, Mureck, Bad Radkersburg, Gornja Radgona (azaz, Ober-Radkersburg). A táj szép, a városkák szépek, a borok meg jók: Bad Radkersburgnál végződik a Vulkanland-Oststeiermark borvidék (közigazgatásilag a Délkelet-Stájerországban vagyunk), ha a hídon átmegyünk Szlovéniába, akkor pedig a Radgona-Kapela borvidék kezdődik már, a Podravje borrégió részeként, Štajerska Slovenijában.

A Pécsi Borozó első lapszámában mutattuk be a Pécsi Borvidéken működő fiatal borászt, Szabó Zoltánt. Az azóta eltelt 12 évben, lapunk rendszeresen be tudott számolni terveiről és eredményeiről, és személyesen sem kerültünk messze tőle (többünknek volt esküvője, amin a borait szolgálták fel, köztük nekem is).

Mindig az első pillanat a legszebb. Annyi minden mellett, amire ez igaz az életünkben, számomra a borkóstolásban is ez a legnagyobb gyönyörűség. Kezdjük talán az elején: belépek a boltba. Lehet az kis borbolt, de nagy áruház is. Kedvenc időtöltéseim egyike, hogy végig pásztázom a borkínálatot. Van-e olyan, ami elsőre megtetszik? Amelyik valamiért izgalmasnak tűnik?

Ki gondolná komolyan a franciákon kívül, hogy a criossant-ra komoly üzleti koncepciót lehet építeni? Dormán Péter és Markovics Gergely mindenképp, akik egy évvel ezelőtt megnyitották a belváros peremén a Freyja-t, ami mára elhozta Budapestre az igazi croissant. Na, de nem azt, amit a franciáknál mindenhol kapni lehet, amire Péter csak annyit mond, hogy tömegtermék, hanem azt a Dániából hozott kovászból készültet, amellyel a vállalkozó szellemű fiatal találkozott, amikor alig valamennyi pénzzel a zsebében szerencsét próbált külföldön. Dormán Pétert kérdeztük az ő ’croissant story’-járól.

Avagy mit ér a bor, ha sadaradáról származik, másképpen újheli és mit ér a borász, ha nem mutatja meg a borait.

Amikor először jöttem ki Faluhelyre, a Bodri-birtok még csak nyomokban emlékeztetett mindarra, amit ma itt találunk. A mai étteremnek helyet adó épület állt, mögötte a pince, az első. Talán ennyi volt mindösszesen. Aztán lett látványpince, étterem, tavak, teraszok, rozéfeldolgozó, egyre több szőlő, egyre nagyobb parkoló, vendégházak, wellness, és ami akkor is volt, a bor, az bizony ma már sok százezer palackban kel útra. Az első lapszám egyik interjújának apropóját az adta, hogy a Bodri-borok új ruhát kaptak. Hamarosan megint itt egy címkeváltás, megelőztük egy beszélgetéssel, Bodri Istvánnal ültünk le a faluhelyi teraszon.