Nem is olyan rég elképesztő kékfrankos vaktesztet tartottunk Pécsen, ezt követően ott ragadtam és ha már így történt, megünnepeltük Győrffy Zoli főszerkesztőm/barátom születésnapját, mi mással, mint néhány izgalmas borral.

400 évre tekinthet vissza a csokoládégyártás Belgiumban, ma Európa egyik legnagyobb exportőre e tekintetben. Azt gondolom, ez összefügghet azzal, hogy a Barry Callebaut csoport egyik főhadiszállása. Ez az a cégmonstrum, melynek csokipasztilláit kis túlzással a fél világ használja csokikészítéshez. 2010-től az egy belgára vetített éves csokoládéfogyasztás az 5,5 kilóról a felére esett vissza. Talán a klímaváltozás miatt esznek csoki helyett inkább fagylaltot és jégkrémet? Vagy kevesebb a klassz manufaktúra és túl erős a Callebaut? Ki tudja? Viszont ha nemzeti karakterisztikaként vesszük ezt a jelzőt, akkor forró csoki-fronton ez egyet jelenthet: nagyon sok és sokféle csokit.

Amikor a legendás francia forró csoki legszuperebb és legautentikusabb receptje után nyomoztam, tudtam, hogy David Lebovitz lesz az, akinél megtalálom. Évekkel ezelőtt egy olyan narancslekvár-receptet kerestem, amibe nem kell belehalni készítés közben - és ekkor akadtam rá erre a pasira. Eddig egy lenyűgöző könyve jelent meg magyarul (A tökéletes fagylalt - Csipet Kiadó), de tudom, hogy van egy olyan könyve, ami kifejezetten a francia italokról szól (Drinking French).

A biokémia és a mikrobiológia mindig mosolygós, mindennek utána járós professzora, absztinensből autodidakta módon lett borász. 2011 táján üstökösként robbant be a köztudatba, majd 2015 után mintha eltűnt volna. Én manapság meglehetősen gyakran találkozom vele és nem álltam meg nem megkérdezni a kezdetekről, a jövőbeli tervekről és pláne arról, hogy mi történt vele az elmúlt időszakban.

Piemont önálló bor-univerzum, melyben a nebbiolo a Nap és körülötte keringenek a barberák és dolcettók mint önálló bolygók. Persze a képet árnyalja, hogy jó latinokhoz méltóan minden szőlőfajtából több dolgot is csinálnak, de ha ilyen egy egyszerűbb nebbiolo, akkor a világ meg van mentve!

Izgalmas három napot töltöttünk Villányban, alaposan körbejárva a „Villány könnyed arca“ témát, de ahogy az lenni szokott, nincs beszélgetés kóstolás nélkül és nagyon nehéz errefelé úgy kóstolni, hogy ne kerüljön néhány komolyabb vörösbor is a pohárba. Maczkó Róbertéknél sem sikerült…

Az európaihoz képest a mexikói forrócsokoládé-készítés hagyománya szinte tektonikus idejű. Egy Abuelita nevű kerek, kifejezetten a forró csoki készítéséhez való márkáról találtam olvasnivalót, de itt, Európában én maradtam a katalán Simón Coll-nál, ami ugyan csak 1846 óta létező márka, de meggyőzően a közép-amerikai hagyományokat tartja szem előtt.

Van amikor egy erősen szürkületi zónás, mondhatni toplistákra ritkán bekerülő borvidék adja a szombat esti bort, ami ráadásul egy idegenül csengő fajtából készül és még csak a készítőjét sem ismerjük igazándiból, no onnan nem könnyű nem vakkóstolón nyerni. Persze könnyű nekünk itt délen, ahol a pinot regina született, ahol azért a Tolnai borvidék számtalanszor bizonyított és ahonnan Kisdorog is közel van.