Pici földrajz és „szakma”: az ország jól behatárolható sokszög jellege, és a két magashegyi szakasz helyszín, az Alpok és a Pireneusok meghatározzák azt, hogy majdnem mindig egy hozzávetőleges kört próbálnak leírni a szervezők, északról indulással, a két magashegyi rész útba ejtésével, majd a visszakanyarodással Párizsba. A verseny második fele is ezt az utat járja be.

Tehát Libourne-Saint Emilion, július 17-én szombaton, egy közel 31 km-es egyenkénti időfutam, népszerű angol rövidítésével ITT (de nem Nokia…). Nem egyedi ez az eset, hogy a kétségtelen leghíresebb borvidék egy részén jókat tekernek, legutóbb Bordeaux és Pauillac között haladtak a bordói szőlőkben, 2010-ben, szintén egyenkéntin. Pomerol, Néac, Le Rival, Montagne és Corbin lesznek az érintett települések, mielőtt a világ egyik leghíresebb vörösboros kisvárosába begurulnak. A startállomás, ahol Roger de Leybourne anglo-normann lovag alapított erődítést, hamar a környék borkereskedésének a központja lett. Évszázadokkal későbbi bájos kiegészítése mindennek, hogy Libourne postahivatala 1967. óta eljátssza a francia Nagykarácsony szerepét: ide érkeznek a télapónak szóló levelek, hogy aztán innen adják fel őket a… valahová.

Nemrég egy verőfényes pénteki napon Balatonszőlős irányából Tótvázsony felé bicikliztem, amikor megláttam egy táblát, hogy „Kern Pezsgőterasz” -> balra! Több sem kellett, lekanyarodtam remélve, hátha épp nyitva vannak. Szerencsém volt, mert a pincéhez érve Réka, Péter és Artúr mosolyogva üdvözöltek és beinvitáltak, hogy ha van kedvem, segíthetek nekik degorzsálni. Naná, hogy volt és ott is ragadtam kóstolni és beszélgetni pár órára. 

“A narancsos csoki az igazi, azt ne hagyd ki.” - tanácsolta egy barátunk. Elképzeltem, ahogy befal egy sötét gombócot, és röhög közben, szétálló metszőfogain megcsillan egy kis fagyimaradék, de közben úgy nevet, hogy egy gleccser is megolvadna. “A vajkaramella a legjobb. Én mindig azt eszem.” - mondta a nő, akitől megkérdeztük, merre van a Prím fagyizó. Közben hunyorgott egyet - szerintem nem kacsintani akart, inkább felidézte, milyen, mikor a vajkaramellában koncentrálódott cukor az ember lelkébe üt.

A Pécsi Tudományegyetem Szőlészeti és Borászati Kutatóintézete minden évben megrendezi a kísérleti borok bemutatóját, amelyre a szokásos májusi időpont helyett csak június derekán adott lehetőséget a pandémia. A meghívott kutatók, szőlészek, borászok mintegy 50 tétel kóstolása révén nyerhettek betekintést az intézetben zajló borászati kutatómunkába, ami így is alig több mint 10 százaléka az évente erjesztett kísérleti boroknak. Mi is belekóstoltunk.

A francia eredetű fajta az egyik legelterjedtebb a Világon. Franciaországban  a nagy bordói vörösborok fontos „alkotórésze”, fajtaborként ritkábban fordul elő. Hazánkban leginkább Villányban és Szekszárdon találta meg otthonát, de a Soproni borvidéken is izgalmas borok készülnek belőle. Mint fajtaborként, mind házasításokban kitűnő minőségű, magas extrakt tartalmú borok készíthetők belőle. A fahordós érlelés különleges fűszeres aromákkal gazdagítja a piros gyümölcsös zamatú bort.

A garnacha eddig ritkán cáfolta meg önmagát, bár valószínűleg eddig csak válogatott tételekkel volt szerencsém. A grenache sokszor más karaktert mutat, de a garnacha, a spanyol, az eredeti, mindig olyan, mint egy puha takaró, amibe ki lehet nyújtózni, amiben bele lehet gubózni, ami melenget, ami simogat.

Calabria boraival ismerkedünk két részben, ezúttal a vörösök kerülnek a pohárba. Nem sokat tudunk a déli olasz tartományról, ha szeretjük a krimit vagy maffiafilmeket, akkor a ’Ndrangheta nevet biztos ismerjük. A calabriai maffia az egyik legnagyobb bűnszövetkezet a világon, akik a filmeken vizespohárból kortyolják a gaglioppót.

Ha azt mondom, Calabria, nem valószínű, hogy sok pincészet neve beugrana elsőre. Kapásból talán még szőlőfajták sem. Viszont szerencsére van borász barátunk, akik egyben calabriai nyaralótulajdonossá avanzsált a közelmúltban, neki köszönhetően egy elég jó sort kóstoltunk.

Valamiben hinni kell… Egy borvidék, egy borászat olykor hosszú ideig keresi a saját útját, a megfelelő házasítást, a fajtát, amit sajátjáénak érez, amit legjobban szeret. Volt időszak, amikor nagyon bíztam benne, hogy Szekszárdon ennek az útkeresésnek a vége a kadarka lesz, azonban a mostani kóstolóra beküldött borok között egyetlen kadarka volt csupán 5 db kékfrankossal szemben. Úgy tűnik, hogy ez a kérdés eldőlni látszik, bár a nagy képet minden bizonnyal az azért árnyalja, hogy a kadarka ritkán az a nagy formátumú, hosszasan érlelhető fajta. Következzen tehát 3 újabb kékfrankos tétel…