Már egy ideje kallódik itt ez a beszámoló, a print verzióval annyira behavazódtunk, hogy alig marad idő webre tölteni. Viszont a Kalamáris Borbisztró és Vinotéka Szabó Zoli tematikusában dél-balatoni borokat kóstoltunk nem is olyan rég, méghozzá teltházzal. Nem titkolhatom, hogy elfogult vagyok. Én balatoni lánynak születtem és ott is nőttem fel, bár szőlővárosom – egyelőre - nem része a Balatonboglári borvidéknek.

Januárban nincs túl sok boros program, kivéve Vince-nap környékén, amikor sűrűsödnek a borszentelések, dűlőjárások, koccintások minden borvidéken. Bár Szekszárd még nem jeleskedik annyira ennek a neves napnak a megünneplésében, arra kértük Berni kolléganőnket, maradjon helyben (hiszen nem kell Mádig menni minden évben), borturistáskodjon helyben. Berni Faluhelyet választotta évkezdésnek, ahol disznóöléssel kombinált dűlő- és pincebejárás szerepelt a programban.

Néha jólesik statisztikázni, számokat böngészni, kilesni az adatokból, hol is tartunk, már ha lehet ilyent. Főleg januárban, odakinn hol esik, hol fagy, hosszú estéken volt időnk 12 rangos nemzetközi borverseny adatait összevetni, hátha segít jobban látnunk. Azt már előre mondjuk: a magyar érmek 36 százaléka abból a borrégióból származik, amely térség a magyar bortermelésnek csupán egytizedét adja. Vannak fényesebb érmek, nagy dicsőségek és olyan versenyek is, ahol még lehetne javítani. Jöjjenek a számok!

A sikeres novemberi Franc&Franc rendezvény visszhangja volt jónéhány meghívás, itthoni és külföldi eseményekre, így érkezett a kedves invitálás, mutassuk be a villányi franc-sort az amszterdami Wine Professional nevű szakmai borkiállításon. A borok még decemberben útnak indultak, Horkay Andrással vasárnap repültünk utánuk. Miután veszteség nélkül megérkeztünk, 11 villányi vörössel karöltve népszerűsítettük a magyar bort két napon át.

A cirfandli kapcsán már régóta tervezek írni egy cikket, tipikus példája a kereslet és kínálat teljes összehangolatlanságának. A cirfandli a Pécsi borvidék egyetlen fajtája, amivel azonosítani tudják, ami egyedivé teszi, és amire van (és még bőven generálható) jelentős kereslet. Mégsem akarják termeszteni, tisztelet a kisszámú kivételnek. Hogy miért?

Nemrég összejöttünk egy baráti évzáró kóstolgatásra, jóbarátunk pincéjében borfelesleg keletkezett, azaz apasztani kellett a készletet, mert tárolási térfogatgondok akadtak. Egytucat bort tudtunk bevállalni azon a délutánon, most egyet kell kiemelnem közülük.

A múltkori cabernet franc sor elé betettünk pár felvezető tételt, amíg összejön a csapat és hogy összehangolódjunk kicsit. A négyből egy dugósnak bizonyult, egy korrekt volt, de nem maradandó, míg két borról külön is írnom kell, mert szívesen újrakóstolnám őket bármikor.

Karácsony előtt kezdtem írni ezt a szöveget, amikor este már aludt a ház, minden előkészülettel végeztünk, másnapra vártuk Jézuskát, valahogy nyugodtabban teltek ezek a napok, lett időm és ez kicsit furcsa volt, mert valahogy mindig az az érzésem, hogy nincs belőle elég. Aztán persze nem fejeztem be, és tíz nap elröppent. Hétfőn újra kezdünk. Újrakezdünk.

Minden bizonnyal csak egyik első tematikus próbálkozásunk volt nemrég (bár volt már borklubokban és borszakkörben máskor is) a cabernet franc fajta szélesebb körben fellelhető példányait poharunkba csábítani. De nem az utolsó, mert volt értelme. És még sok felfedezés vár ránk, de addig is, íme 13 franc Villányon túl (és innen).