Az Egylet balkáni szeleken edzett fiai úgy gondolták, itt az ideje annak, hogy kávékóstolót hozzanak Pécsre. Hogy bátorság volt-e? – kétségtelen. Azonban a kávés területen zajló (szerintem) forradalom, megteremtette az igényt, hogy egy borkóstoló mintájára megszervezett és levezényelt alkalom, igenis érdekes lehessen. Az, hogy a Balkán Bisztróban minden hely elkelt, egyértelműen az eleven érdeklődés tanúbizonysága, így élhet a remény, hogy hamarosan újra érdekes kávékkal találkozhat a kóstolni vágyó közönség…

Ha visszagondolok, mikor is volt legutóbb keddi kóstolón ilyen jó vörös sor, hát nem is tudom. Egyszer a Winespirationben, persze akkor olyan kevesen voltunk, hogy könnyebben tuningoltuk fel magunkat, a borokat. De most tucatnyian ültük körbe az asztalt, elég különböző népek, más szemlélet, más ízlés, de kóstolt mindenki borokat, nem is keveset, ennyi közös. És igen, eljutottunk a 90 pontig, érdemes továbbolvasni.

Amikor a kóstoló első felében tíz friss tétel jön velem szembe, tíz karakán 2014-es, akkor elsőre nem rettenek meg. Bár féltettek a csata előtt, óvtak a repülő, vad savaktól és alattomosan borba bejutó, szőlőből hozott rothadásos ízfoszlányoktól, mit sem számított. Szerencsére nagyobb gondok nem is voltak. Iható borok, többségében, egy-két kivétellel, amelyek mellé a „kedveltük” megjelölést is felkarcoltuk. 

Vince napján reggel korán autóba ültem és három borvidéken vincéztem. Az autózás miatt aztán a kóstolás csak az utolsó helyszínre maradt, miután leparkoltam az udvarunkban. De így is élmény volt, helyszínről-helyszínre, kinn a hegyen, benn a pincében, íme a beszámoló.

Horváth Zoltán (Planina Borház) nyitotta meg január 16-án a borkóstolók 2015-ös évadát a Kalamáris Borbisztró és Vinotékában. A Pécsi borvidéken belül Mohácson ténykedő Planina Borház borait keveseknek kell bemutatni Pécsett, ennek ellenére a telt háznál is kicsivel többen gyűltünk össze, hogy megkóstoljuk a mohácsi szőlőhegy nyújtotta élvezeteket. 

Egy harmadik alkalommal megrendezett verseny már bőven nevezhető hagyományosnak, így a Brill Pálinkaház receptversenyének tavalyi, bár idén januárra áthúzódott, harmadik fordulóját már ebbe a kategóriába számíthatjuk. Miután szerkesztőségünk az elsőtől kezdve partnere a programnak, így különösen örülünk, hogy minden évben akadnak bátor jelentkezők, hogy kipróbálják, hogyan is kerül a pálinka a tűzhelyre.

Az új esztendő első boros rendezvényét nálam a Monori Borút Egyesület jegyzi. Egy egész napos program keretén belül január második hétvégéjén megnyílnak a strázsahegyi borospincék kapui, és szeretettel várják a gazdák a borkedvelő turistákat. Kicsit berzenkedtem a gondolattól, hogy télvíz idején kültéri rendezvényen vegyek részt, de az Ihatóbb Magyarországért Egyesület kedves invitálása, valamint az a romantikus gondolat, hogy egyujjas kesztyűben, forralt borral teli pohárral, szőlőtőkék és autentikus kis borospincék közt sétálgassak, meghozta a kedvemet. Ez a terület amúgy is messze esik az általam leggyakrabban látogatott tájaktól, sosem jártam még a környéken, így végül hatalmas várakozással vágtam neki a forraltboros kalandnak.

Az elmúlt néhány hónapban immáron második alkalommal ülök klaviatúra elé avval a szándékkal, hogy egy új rovatot hívjak életre. – az előző mini sorozat minden várakozásomat felülmúlta, éppen ezért arra gondoltam, hogy most valami egészen másnak kell következnie, hogy az egyformasága különbözzék. Ha olyasvalakinek mondanám, hogy kávés vonal, aki egy kicsit is ismer, azt válaszolná: kézenfekvő. Szóval így. Az idők során pedig majd úgy mesterkedem, hogy a rovatcím végül mindenki számára a személyes Szent Grált jelentse: titokzatos, szent tárgyat, amely a birtoklójának földi és égi szerencsét (és boldogságot) kölcsönöz. – erős felütés.

Január derekán összejött a borszakkörök frontcsapata, akik a legtöbb események jelen voltak, hogy megkóstoljuk, mi maradt a raktárban két éve után. Hát vörös nem sok, meg kell jegyeznem, vörösboros szakkörökön többen is voltunk általában és jobban is fogyott a bor. Így hát erős fehér köröket futattunk ezen a hétfőn, nosztalgiázva az elmúlt két évről és új terveket szövögetve.

Van egy nap, amikor minden évben tudunk találkozni azokkal, akik talán a legrégebben és a legközelebb állnak hozzám, hozzánk. Családi nap, lassan több gyerekkel, mint felnőttel, évről évre változunk persze mi is, a gyerekek idősebbek, mi valahogy maradunk ugyanúgy, mint amikor találkoztunk. Csak a régi fényképeken tűnik fel több haj, kevesebb háj, no meg azok az ősz hajszálak. Az apropót jó sok éve a szerb (ortodox) karácsony adta, a valláshoz egyikünknek sincs sok köze, a Balkánhoz egyik-másikuknak több, de ezen a január hetedikét követő hétvégén az a fontos, hogy együtt vagyunk.