Volt a tévében egy francia film, a család alszik, későn kezdődik, ilyenkor hajlamos vagyok bealudni az első reklámszünetben, a fotelt választom és egy palack bort. Jó bor kell, mert az unalmas bortól is bealszom. A film is jó volt, végignéztem.

„Azt hittem, 20-30-an lesznek.” „Te is itt, te is, senki nem dolgozik ma?” Néhány kérdés, amely elhangzott október 4-én. Kedd délután volt, és tele volt a Robinson étterem emelete, a meghívott vendégek túlnyomó többsége szabaddá tette magát erre a nem mindennapi cognac-kóstolóra. A Lhéraud-család tételeit maga Laurent Lhéraud, a Cognac Lhéraud ház tulajdonosa, valamint Markus del Monego MW, sommelier világbajnok vezette fel. A budapesti idő meglehetősen barátságtalanul fogadta őket, de ez csak növelte annak a cognaci napfénynek az értékét, amit Laurent-éknak személyiségükkel – és persze kiváló italaikkal – sikerült a szürke délutánba csempészniük.

Az osztrák nemzeti borverseny, a Salon Österreich Wein gyűjteményéből, közel 7000 borminta közül került ki az a 265, amit a VieVinumhoz kapcsolódóan egy ültetett kóstoló során lehetett megkóstolni. A Palais Niederösterreich pazar környezet, egyetlen hatalmas terem, több száz kóstoló, délelőtti és délutáni szekcióra bontva, jómagam a korábbi kezdést választottam, elvileg akkor frissebbek az érzékszerveink. A 42 sorba rendezett 265 borból hatvan fért bele a délelőttbe, ide most csak a nekem legjobban tetszőket válogattam ki.

Hónapok óta hevernek az asztalomon, no meg a mögötte levő polcon a VieVinumos jegyzetfüzetem, kóstolójegyzeteim, jó vagyok időhúzásban, egy ideig még ráfoghatom, hogy rendszerezem a fejemben, de aztán ez az érv elszáll. Június elején volt pár napom Bécsben, hogy alaposabban ismerkedjek az osztrák borokkal, nincs ez tőlem távol, valamiért közel áll hozzám az osztrák borvilág. Elsősorban zöldveltelini és rajnai rizling, aztán cirfandli és rotgipfler, jöhet még pár helyi érdekesség, mondjuk piros veltelini, gemischter satz és hasonlók, aztán pár vörös is belefér a végére, kékfrankos, zweigelt, esetleg pinot noir. Most csak épp belekezdünk, a részletek több epizódban érkeznek.

Tanulságos esténk volt nemrég Villányban. Gere Zsoltnál jöttünk össze páran, a házigazda borai mellett Susann Hanauer (Wassmann Biobormanufaktúra) és Horst Hummel hozta el évjáratos kékoportóit. Tizenhat bor, egy pezsgő, döbbenet az arcokon. Letaglózó portugieser-élmény.

Valahogy túléltem eddig a szeptemberi fesztiválokon néhány éve elindított "kié lesz az év első újbora" versenyt, fel is hagytam vele, hogy akkor csabagyöngye vagy irsai, netán rozé pukkan először a célfotón. Nem kerülöm az újborokat, csak nem keresem. De azért mindig megtalálnak, mondjuk a menoir kifejezetten érdekelt is, hogy muzsikál szeptember idusán.

A Budavári, Budapest, azaz A borfesztivál minden év szeptemberében ezrek zarándokhelye. Idén szerencsére az idő is kedvezett a kiállítóknak és vendégeknek egyaránt, a Pécsi Borozó az első napon, csütörtökön kóstolt négy fős kis csapattal. Három irányból kerítettük be a pincészeteket, olykor akadnak átfedések a kóstolt borokban, de azért izgalmas olvasmány a páros beszámolónk. A harmadik irányzatot a sofőr képviselte, akinek ásványvizes és szódás kalandjait ezen a felületen nem publikáljuk…

Van két fajta. (Van ilyen sok KK Európában...) Hozzánk az olaszrizling áll közelebb, abból készül a fröccs alapjáraton, míg az osztrákoknál a veltelini a nép bora. Az is. De mindkét fajta többet tud. No meg mindkettőből van a szomszéd kertjében is. Kóstolni szeretjük mindkettőt, főleg ha ráakadunk értékes újdonságokra. Rövidjelentés.

Nagyon nehéz a Budavári Palotánál szebb kulisszát egy városi boros rendezvényhez elképzelni. Idén is sokat kóstoltunk, erről is lesz szó, de először adunk néhány általános jótanácsot, néhány konkrét tapasztalattal vegyítve.