A korábbi véleményekhez is csatlakozva igyekeztem tematizálni a vonatkozó témaköröket:

1. Szervezeti felépítés, szabályozások

A HNT témához csatlakozva, valóban nehéz elképzelni, hogy ez a szervezet középtávon életben marad. A tavaly novemberben publikált kérdőívüket szerintem egyfajta mea cupla-ként lehetett értékelni, de ennek időzítése már elkésett. A szervezet régen elszakadt az érdekvédelemtől, egy egyszerű honlapon összesíthetőek azok az ágazati statisztikák, dokumentumok és borvidéki adatok, amelyeket célszerű elérhetővé tenni. 

A borvidéki hegyközségi tanácsok a jelenlegi formában szintén feleslegesek. Egyes borvidékeket leszámítva érdemi tevékenység a törvényi adminisztratív munkán kívül nem történik, ez az egy-két kivétel is inkább alulról szerveződő borvidéki szervezetekben valósul meg. Nincs érdemi stratégiaalkotás, végrehajtás, kommunikáció, értékesítés-támogatás, oktatás. A szavazati jogok hektárhoz kötöttek, így a szőlőtermesztő, de érdemi borászati aktivitást nem mutató borvidékeken mennyiségi szőlőtermelők próbálnak érdemi borászati, borpiaci ismeretek nélkül borvidéket vezetni. A borvidékek jelentős részének nincs önálló honlapja, vagy közösségi médiás aktivitása. Ezeket a szerepeket a bor.hu nem képes betölteni és nem is lenne funkciója.

A borvidékek vezetését teljes mértékben átalakítanám. A legtöbb borvidék ma nem képes magát megszervezni, sok helyen erre már szándék sincs. A szereplőknek nincs együttműködési kultúrájuk, forrásuk és szakmai ismeretük egy válságkezelés végrehajtásához. A borvidékeket emiatt egyfajta „gyámság” alá kellene helyezni. Minden borvidék mellé egy személyt pályáztatnék meg, aki koordinálja a borvidéki stratégia, kommunikáció, fajtaszűkítési tervek döntéshozatalát és végrehajtását, valamint a borvidéki költségvetésből történő gazdálkodást. A borvidéki stratégia alkotás, kommunikáció, fajtakör kijelölés, márkaalkotás így megmaradna helyben, azt továbbra is a tagság döntené el, de ezt a munkát egy előre kidolgozott menetben központilag szükséges koordinálni, amit a gyámságot ellátó személy vezet és felügyel. Az EU aranyos volt, hogy helyi szinten hagyta ezeket a kérdéseket, de a magyar vidéki társadalom ezzel jórészt nem tud élni. Természetesen, ahol ezeknek a kérdéseknek egy része már korábban kidolgozásra került, ott nem feltétlenül kell újra nekifogni, de erre van ma kevesebb példa. 

A hegybírói munkát hagynám meg, önkormányzati hatáskörbe vonva egy központi településen. A dokumentumok nagy része digitálisan kiadható, akik számára ez bonyolult, ők vehetnék igénybe a személyes ügyintézést. A hegybírók rendelkezzenek terepre alkalmas gépjárművel és tevékenységük nagyobb része álljon ellenőrzésből. Egy reális ellenőrzési terv keretében minden ültetvénybe ki kell jussanak minden évben, az ott dokumentált adatok befolyásolhatnák a digitális származási bizonyítványok kiadhatóságát. A borászati ellenőrzést szintén fokozni szükséges. Ahogy Szabó Zoli írta, az egész rendszert a borhamisítások kiszűrésére hozták létre, de éppen erre alkalmatlan jelenlegi formájában. Márpedig ezeket szükséges lesz kiszűrni, ha szeretnénk tisztulást. 

A borvidékeken, ahol ez nem működik jelenleg, egységesített kommunikációs felületet kellene létrehozni (honlap és közösségi média), ahol a borászati szereplők elérhetősége, nyitva tartása, a rendezvények és aktualitások kaphatnának helyet. Korábbi javaslatban felmerült, hogy legalább egy központi településen kellene egy borvidéki borboltot is üzemeltetni.

Ha már nekiálltunk, nem kellene itt megállni, felkészülnek a falugazdászok és az Agrárkamara.

2. Oktatás, kutatás, fejlesztés

A felsőoktatás esetleges reformjával párhuzamosan a képzési rendszer felülvizsgálata is időszerű. Az én nem túl régi tapasztalataim szerint növelni kell a gyakorlati képzés súlyát, valamint igazodni szükséges a nemzetközi trendekhez illó képzéssel (regeneratív növénytermesztés kérdése, vízmegtartás kérdése, öko-natúr vonal, rezisztencia, piacra jutási információk és tudás, nemzetközi kapcsolatok).

A szőlészeti kutatóintézetek hagyománya mély és erős Magyarországon. Azonban az itt végzett munka a saját tapasztalataim szerint sok esetben nem nyújt gyakorlati segítséget az aktív szőlészeti-borászati szereplők számára, vagy nem jut el hozzájuk. Ha már közpénzen működnek ezek az intézmények is, több gyakorlatilag hasznosítható tudásnak kellene a szakma felé eljutnia, melyek rezonálnak a jelen kor kihívásaira. Ha ma egy fiatal véletlenül birtoképítése kezdene egy borvidéken, életszerű lenne számára támogatást biztosítani, hogy mely fajták viselkednek átlag felett az adott borvidéken, milyen alanyokon ajánlják a telepítést, az egyes művelésmódok közül melyek a preferáltak és sorolhatnánk. Milyen talajtakarások, takarónövények, agrotechnika mellett jók az eredmények a borvidék talajain. 

A szaporítóanyag termesztésének területén mindenki látja, aki telepített az elmúlt évtizedekben, hogy óriási a lemaradásunk a nyugat-európai országokhoz képest. Sok klónkísérlet hiányzik fontos fajtáknál, míg alany fronton beragadtunk a Teleki-vonalba, miközben a világ már szárazságtűrő alanyokra telepít. Voltak izgalmas klónkísérletek számos fontos fajtánál, ezek eredményeit érdemes lenne széles körben publikálni és új lendületet adni az ügynek.

3. Kicsik-nagyok, mennyiség-minőség

Ha józan ésszel végig nézünk a világ meghatározó 20-30 bortermelő nemzetén és a magyar adatokat ebben az összefüggésben vizsgáljuk, akkor az alábbiakat látjuk: 50e hektár alatti a termőterületünk (kevés és csökken), ehhez képest magas a fajtaszámunk (szét vagyunk aprózódva, nem beszélve a Bianca-Aletta magas hektárszámáról), történelmi okokból szétaprózódott a birtokszerkezet (sok pici parcella), 22 egyedi borvidék (melyek közt magas a vulkanikus borvidékek aránya). Ez mind abba az irányba mutatnak, hogy Magyarország szerepe és helye a magas színvonalú, egyedi, termőhelyi adottságokat bemutatni képest, döntően autochton fajtákra építő borászati stratégia. Ennek megfelelően ezt lenne célszerű kiemelten támogatni és elsősorban azokat a projekteket (Balogh Zoltánnal egyetértve), ahol az átlagár növelés és az export fókuszban van. Ez nem a nagy és középbirtokok ellen irányul, hiszen egy egészséges rendszerben mindannyian ott vannak, de ma a profitábilisan működő kisbirtokokat hazánkban nagyítóval kell keresni.

4. Helyi fajták

Az előző pontban foglaltak alapján is vétek ezeket nem használni és elterjedésüket nem segíteni. Megint Balogh Zoltánt idézve (nem szó szerint), olyan ezeket gátolni, mintha nem öltözhetnénk népviseletbe. Röhej, hogy cabernet sauvignont lehet támogatással telepíteni, de tihanyi kéket nem.

5. Termékleírások, fajtakörök

Tokajt nem számítva a legtöbb borvidék engedélyezett (támogatott) fajtaköre irreálisan magas, különösen a hektárokhoz képest. Nem vállalnám fel annak felelősségét, hogy ezt egy lépésben le lehessen csökkenteni a kívánt szintre, mert sajnos nem végezte el senki azt a több évtizedes szakmai munkát kellő dokumentálással, ami alapján igazoltan meg tudnánk állapítani, hogy egy adott borvidéken mi az, ami különleges és a változó klimatikus viszonyok mellett is ütésálló és piacképes. De biztosan el kell és lehet indulni a csökkentés irányába, különösen a globális második vonalba tartozó fajtákkal. Főleg azért, mert a honi „kárpát-medencei” fajtakört egy külön kategóriában minden borvidék számára telepíthetővé (és támogatottá) kellene tenni. A XIX. századi termesztési információkat ezek tekintetében ma már nem venném relevánsnak, mivel mind a klíma, mind a termesztéstechnológiai tudás jelentősen változott.

6. Helyi termelők, helyi termékek, helyi megjelenés, zéró tolerancia

Szentesi József mondta a minap, hogy ebben az országban Záhonytól Sopronig minden benzinkúton és kockás terítős étteremben ugyanazokkal a borokkal lehet találkozni. Ennyire talán nem vagyunk borokban szegény nemzet. De biztos nincs még egy olyan ország Európában, ahol a helyi termékek ilyen marginális mértékben vannak jelen a lokális kiskereskedelemben. Amennyiben a piactorzító parizer-ársapkákat sikerül kivezetni, érdemes volna a nagy láncokat kötelezni egy átgondolt feltételrendszer mellett a helyi termékek bizonyos mértékű kötelező megjelenítésére. Ahonnan a legtöbb lánc érkezik, ott ezeknek hagyománya van, nem hiszem, hogy a kérés nagy ellenállásba ütközne.

Fontos lenne átgondolni a kisebb, helyi rendezvények élelmiszer-biztonsági szabályait. A Buschenschank-ok több javaslatban előjöttek, ebbe az irányba lazítható lenne a rendszer, ha már életet szeretnénk lehelni a vidékbe. Ha a szomszéd áthív egy paprikás krumplira, nem kérek tőle orvosi papírokat, se fekete-fehér öltözőt.

Ugyanakkor azok között vagyok, akik nem enyhítenének az alkoholfogyasztás és a gépjárművezetés jelenlegi szabályain. Mivel ez egy társadalmi szintű kérdés, nem elég, hogy lennének olyanok, akik nem élnének vissza az engedményekkel és fegyelmezetten betartanák a szabályokat. Az inkább a kérdés, hogy van-e olyan társadalmi réteg, aki várhatóan nem fogja tudni betartani a szabályokat és az ebből fakadó kockázatokkal arányosak-e a vélt előnyökkel. Szerintem a válasz jelenleg egyértelműen nem.

7. Vadgazdálkodás, fitoplazma, vizeink

A fitoplazma, a víz és a vadkárok a három top probléma jelenleg szőlészeti oldalon. A vadgazdálkodás szép kifejezés, de jelenleg hazánkban nem tölti meg tartalom. Sürgős lépések szükségesek és a vonatkozó kártérítési jogszabályok felülvizsgálata. Ha ez jól sikerül, a sürgős lépések is meg fognak történni.

A fitoplazma kapcsán a műveletlen területek felszámolása (a kivágás-takarítás adók módjára történő behajtása), a kis területnagyságú házi kertek ellenőrzésének kérdése, az egységes borvidéki monitoring és növényvédelmi fellépés és az európai kutatási folyamatokhoz történő hatékony csatlakozás lenne kulcskérdés.

A vizeink megtartása ügyében az öntözés ésszerű kiépítésének támogatása, a vízmegtartó agrotechnikák népszerűsítése és támogatása (kutatóintézeti adatok!) és a természetes vízpumpák (fasorok, cserjések) megtartása lenne lényeges.

8. Közpénzek a magyar borvilágban, kapcsolati protekció

Ahogy a gazdaság egyéb területein is, felülvizsgálatra szorul az eddigi gyakorlat a rendezvények finanszírozása területén. Kik és mire kaptak közpénzt, milyen célokat valósítottak meg, ezek hogyan szolgálták a magyar bor ügyét. Tele vagyunk erősen megkérdőjelezhető bornépszerűsítő rendezvénnyel, ahogy az is széles körben ismert, kik a magyar bor közpénzek legnagyobb vámpírjai Budapesten és vidéken egyaránt. Az egyes borvidékeken az sem titok, kik voltak a kapcsolati protekció legnagyobb haszonélvezői, a boros rendezvények koronázatlan királyai és királynői. A torz gyakorlat megszűnésében bízva egy kiegyenlítettebb világ felé kellene haladni, az esetleges törvénysértéseket pedig fel kell tárni és nyilvánosságra hozni.

Összefoglalva ez csak 8 pont lett, de egyes részeket szétválogatva megvan a 12 itt is!

Hajrá magyar bor!