A karácsonyi esték idén vörösbormentesen teltek. Fehéret, pezsgőt, aszút bontottunk, odakinn 15 fok is volt talán, vasárnapig kellett várnom, hogy előbújjon belőlem a kíváncsiság: a pincében talált kékfrankos vajon milyen is lehet? Élmény, röviden.

A Kalamáris Borbisztró és Vinotéka rendszeresen szervez borklubokat és különböző boros tematikus esteket. Ezek közül talán a bor-boksz a legizgalmasabb. Ilyenkor ugyanis két borvidék száll ringbe és küzd meg egymással, a pehelysúlytól egészen az igazán komoly nehézsúlyú versenyzőkig. A kóstolás vakon történik, csak a pohárra akasztott kis karika jelzi, hogy éppen a piros vagy a kék sarok játékosa talál be. Aztán szavazás. Persze K.O. nincs, de győztest azért választunk.

Egy jó bort kerestem a minap a pincében az esti tikka masala mellé. Az indiai fűszerkeverékkel alaposan megbolondított csirke általam kókusztejjel némiképp csillapított, gyerekbarátabb verziója is finnyás bor tekintetében. Viszont találtam egy palackot, aminek sava állták a sarat. 

Vegyünk két vörösbort. Az egyik legyen toszkán, a másik mondjuk salentói. Az első nem teljesen sangiovese, de legfőképp az. A másik primitivo, de hívhatjuk zinfandelnak vagy tribidragnak is, ha amerikai népszerűségére vagy horvát eredetére szeretnénk utalni. Két olasz vörös a terítéken.

Van egy kedves toszkán borász barátunk, Pier Paolo Lorieri, aki már második esztendeje tagja a Portugieser du Monde zsűrijének. Elhivatottságból jön hozzánk minden évben, mert imádja a helyi fajtákat és minden megmozdulást, ami ezeket helyezi előtérbe. Idén hozott néhány bort is, ideje volt őket elővenni a pincéből.

Olasz napokat tartunk. Kedves barátaink jártak ugyanis ősszel Toszkánában és hoztak némi kóstolnivalót - össze is állt egy kis csapat és a Művész Presszó konyhájában a házigazdáink által rögtönzött remek harapnivalók mellé bontottunk pár bort. Lesz folytatás is, ha már olasz és bor, akkor elővettünk pár máshonnan Pécsre került bort, de az első részben főszerepben a Vernaccia di San Gimignano.

A hétfő este szinte mindig olyan, hogy egy bor csak-csak előkerül a borhűtőből, noha szegény már hónapok óta üresjáratban áll, csak bortároló, lakásunk egy hűvös szegletében. Rátaláltam erre a borra, ajándékba kaptam, egy elmaradt utazás emlékére, ideje volt megbontani.

Két év telt el. Két éve „lakunk albérletben”, azaz jelenünk meg a Made in Pécs mellékleteként. Hálásak vagyunk a lehetőségért, hogy amikor nehéz helyzetbe kerültünk, akkor befogadtak bennünket, de mint minden albérletben élő, mi is saját lakás után vágytunk. Ezért jövőre újra, ahogy régen és mégis máshogy. 

Francia-magyar borünnepet rendezte novemberben a Villányi borvidéken: a cabernet franc fajta népszerűsítését segítette az a kétnapos rendezvény, ahol szakmai tanácskozás, nemzetközi kóstoló és közönségnap is szerepelt a programok között. A Villányi Franc márkanév tavalyi bevezetésének folytatása volt idén a másik jelentős termőhely, a Loire-völgy borászainak és borainak meghívása.

Ma este, amikor bort bontok és ezt a bejegyzést írom, nemzeti gyásznap van. Nem magyarázom túl, mindenki látta, olvasta, hallotta. Ezért francia bor kerül az asztalra, egyéves emlékeim szerint nem is akármilyen. Kicsit kilövöm a netet, kikapcsolom a tévét, ez a háború most kicsit távolabb kerül, legalább pár órára. Volt belőle nekem már elég. Ez a pár óra legyen egy francia boré.