Néhány hete egy ártatlannak induló facebook-poszt lobbantott ki meg-megújuló vitát, a téma persze a bor volt, mintegy mellékszálon került bele a bormédia, de aztán volt, akitől kapott hideget-meleget, merthogy a magyar bormédia korrupt. Főleg a print, a bloggerek közt még akadnak hiteles arcok, de a print halott és még így is csak az ingyenborért, ingyen borwellnessért írnak a borújságírók. Már ha vannak ilyenek.

Próbálom fejből idézni, az érvek és ellenérvek sorozatának csak egy részét találtam meg már visszamenőlegesen. De a lényeg tömör: a magyar bormédia rózsaszínben láttatja a boros világot, csak a jó dolgokat írja meg, csak dicséri a borokat, miközben a valós problémákkal nem foglalkozik, nem születnek hiteles borkritikák és egyébként is kilóra van megvéve az egész bagázs.

Aztán elgondolkodtam persze, az első arculcsapásokként megélt mondatok, kritikai megjegyzések, rágalmazások vagy sértések után – kinek-kinek vérmérséklete szerint – kicsit higgadtabban vettem számba a dolgok állását.

A bormédia idehaza, mint a világ minden táján elsősorban hirdetésekből, másodsorban az olvasók pénzéből él. Magyarországon ez utóbbi sokkal kevesebb, így fokozottan a hirdetési bevétel jelenti a folyamatos kiadás alapján. A hirdetések jelölt hirdetések, vagy formailag vagy jelöléssel (nálunk  promóció felirattal) különülnek el a szerkesztőségi tartalmaktól.

Eddig nincs is baj. Ott valószínűleg van baj, hogy nem mindenki tartja be az írott és íratlan szabályokat, ezzel akarva-akaratlanul is kárt okoz az egész szakmának. Egyetlen borász is elegendő, aki fagyállóval kezelné a borait, és nem csak a borvidéke, de a magyar bor hírneve is megrendülne. Ha a csalók vannak többen a bormédiában, akkor még nagyobb a gond, de erről szerintem nincs szó.

Hirdetés nélkül nincs lapkiadás, csak nagyon ritka, nagyon speciális esetekben. A hirdetésnek ugyanakkor nem szabad befolyásolnia a szerkesztőségi tartalmakat és itt van a kutya elásva, hiszen sokan a hirdetés megvásárlásával úgy érzik, beleszólhatnak a lap működésébe. A legrosszabb, hogy sok helyen meg is tehetik.

Mert nem tehetik meg. Mi magunk is érezzük néha a nyomást, a rosszallást, hogy hát hirdetek, a borom mégsem szerepelt annyira jól, de a kettőnek nincs kapcsolódása. Maximum annyi, hogy ugyanabban a lapszánban jelenik meg a hirdetés és a borleírás is. Ennyi.

A hitelesség a fontos és az bizony egy nagyon érzékeny műfaj. Ma Magyarországon nagyon kevés olyan személyt tudnék felsorolni, akik az egész borvilágban, valóban széles körben elfogadottak, hallgatnak, adnak véleményükre, netán a borfogyasztó publikum is követi megnyilatkozásaikat.

Mi magyarok amúgy is szeretünk megkérdőjelezni mindent, legfőképp a tekintélyt és eredményeket. Borban jó lenne azért néha, ha legalább igazodni volna kihez, innen-vagy onnan, kevésbé lényeges.

A magyar bormédia az utóbbi években valóban érezhetően visszaesett. A blogok olvasottsága, a print magazinok száma és részben minősége, elektronikusan, rádióban és tévében talán nincs is már, csak egy-két mohikán, jó online portál is kevés született meg, ha működnek, inkább a bulvár felől közelítenek a borhoz.

Hogy mi lenne a megoldás, hogy lehetne közelebb kerülni a fogyasztókhoz, hogy lehetne elérni, hogy a bor mellé a boros tartalmakat, literatúrát is fogyasszanak? Jó volna erről eszmét cserélni kollégákkal szakértőkkel, talán erre is sor kerülhet idén. Hogy ne vádaskodjunk, de vitatkozzunk, ne megsértődjünk, de megoldásokat keressünk.

Viszont ha nem is rózsaszín, de azt látjuk, rozé itt bizony minden. Bár itt-ott jönnek hangok, hogy a rozénak leáldozott, nem hiszem, hogy kevésbé keresett volna ez a műfaj.

A rozé imádata magyar specialitás, bár világszerte terjedő trend, de mi fogyasztásban ott vagyunk az élboly tetején. Ami ráadásul hungarikum, az a rozéfröccs, amivel sok külföldi elsőre ki tudnánk üldözni a világból, de aki bevállalja, az a kóstolást követően híve lesz.

Rozénemzet vagyunk, de merre az út tovább? A magyar borral azért is nehéz foglalkozni, mert tíz-tizenöt éve még mindenki kezdő volt, olvasó és szerző egyaránt, ma már vannak olyanok, akik a világ csúcsborait kóstolgatják, mások egyes külföldi régiókra specializálódtak, sokan járták be a magyar borvidékeket és találtak kedvencekre, a zöm azonban csak kóstolgat, iszogat és még mindig nagyrészt tájékozatlan. Kihez szólni? Hogyan megszólalni?

Lépésszámot kell váltani, ütemet kell váltani, hangot kell váltani. Aki nem újul meg folyamatosan, olykor véglegesen lemarad. A Pécsi Borozó életében ez a negyedik formátum, tizenegy év alatt négyszer váltottunk külső és csiszoltunk mindig egyet a struktúrán is. És évről-évre ezen belül is helyezünk át súlypontokat, keressük azt a vizuált, azt a hangot, ami ma olvasható.

A mi célunk, hogy a borfogyasztók táborának közepe találjon ránk és találjon meg így több élvezetet a borban és gasztronómiában, de olvasmányos legyen a tájékozottabb borosok számára is, találjanak minden számban ők is új ismeretekre, élményekre.

Büszkék vagyunk a régiónkra, a magyar borra, a közép-európai borokra. A jót helyezzük előtérbe és arról írunk, mit szívből ajánlunk. Néha kicsit morgolódunk is persze, van azért kritikai él is, a segítő szándék nélkül ez negyedannyit se érne. Azt mutatjuk, ami szerintünk érték és amiben az olvasó is megtalálhatja a maga gyémánt félkrajcárját.

Olvassanak hát bennünket, ajánljanak bennünket, mert minden vásárló, minden előfizető egyre nagyobb teret és szabadságot ad az értékteremtésnek.

Azt persze ne feledjük sosem: borozni mindig csak mértékkel, a bort élvezzük, ne az alkoholt!