Van aki a tájat, van aki a fajtát, mások a borász keze munkáját, megint mások a természet erejét kóstolják egy pohár borban. És vannak, akik csak egy pohár bort. Minden kóstolás más. Nincs két egyforma kóstoló, egyforma bor, egyforma pillanat. Ezért is lehet, hogy amikor egy palack bort megbontunk, nagyon ritkán tudjuk garantálni az élményt. Hiába értékeljük kiválóra az adott bort, ha egy rossz pillanatban érkezik, ráadásul olyan étel mellé, amivel még világosban is kerülnék egymást.

Akkor most jól megy a Pécsi Borozónak? Ezt kérdezték tőlem nemrég egy vacsorán. Mit mondhattam? Sosem volt jobb. Hiszen még megvagyunk, ami 11 teljes évet és 44 kiadott lapszámot követően akár sikerként is elkönyvelhető.

Úgy emlékszem, az elmúlt tizenegy évben nem történt meg, hogy egy elkészített és megírt interjú kimaradt volna a Pécsi Borozóból. Készítettünk ugyanakkor nem egyet, kétszáznál is többet. Szólhatnék az újságíró felelősségéről, az interjúalany felelősségéről, de most a saját, szerkesztői szempontomból mesélem el a történetet, talán okulunk belőle mindahányan. Szerkesztői publicisztika az őszi számból.