Kérem Várjon!
Cikkek
Tudom, mit igyál Novigradban!
Egy borverseny emlékei 4.
Jenei Balázs
2022 May 16.

Az áprilisi délutáni napsütés kiélvezése, egy könnyed beszélgetés a teraszon és néhány bor. Van, amikor csak ennyire vágyunk, és egy remek vendéglátó ezt mindjárt megérzi. A Pervinónál Novigradban családias hangulat és jó borok várnak minket.

A Vinistra borversenyének első napja, ahogy már korábban írtuk elsősorban a teranokról szólt. A mi bizottságunk néhány chardonnay-t, sauvignon blanc-t, borgonját, azaz kékfrankost kóstolt a teranok mellett. Előbbiek nagy lelkesedést nem okoztak, a teranoknál már kellemesebb dolgunk volt, de igazán kiemelkedő bor aznap nem járt nálunk. A kóstoló végén végül a legjobb fiatal terannak a Kozlović pincészet 2021-esét választottuk, míg az érleltebbek közül a Vina Agapito 2018-as bora kapta meg az elismerést.

A nap eléggé megcsúszott a késői kezdés és az első nap egyéb teendői miatt. Zoli ment a Coronicához, mi pedig Novigradba a Pervino pincészethez. A Peršurić család 2002 óta foglalkozik borokkal, a Pervino nevet 2017 óta használják. A pincészet összesen 15 hektáron gazdálkodik Novigrad körül, főleg vörös talajjal rendelkező dűlőkben dolgoznak, és van saját, igazán remek olíva olajuk is (egy válogatás több fajta olajából és egy helyi Buža fajtából).

A borászatnál Paval Antonić fogadott minket, akit a szerelem vezetett a Peršurić családba, majd úgy megtetszett neki a borok világa, hogy Poreč-ben szőlész-borász diplomát szerzett, és átvette a borkészítés irányítását. A családnak Novigradban a pincészet mellett van egy borbárja is közvetlenül a kikötő mellett (Mandrač by Pervino), ahol minden termékük megvásárolható, így kimondottan erős náluk a saját értékesítés, és egyébként is a saját útjuk szeretnék megtalálni.

A saját út kereséséről mindjárt a fogadó italnál megbizonyosodhattunk, ami egy saját palackozású tankpezsgő volt. Ezt elsősorban a borbárban értékesítik, és összesen 1000 palack készült belőle. A kísérlet abszolút sikeres, egy kedves, tiszta, virágos pezsgő, amit nyáron behűtve a kikötő teraszán jó lehet meginni.

Pavel közben leültetett minket a terasz asztalaihoz, odahúzott magának egy bárszéket, és mesélni kezdett kötetlenül. „Csak beszélgessünk, és mutatok mellé néhány bort” – mondta. A pincészetnél főként géppel szüretelnek, mert az egyre hosszabb turisztikai szezon miatt már nem találni embert a szüretre. Ez nem csak nekik, hanem minden pincészetnek egyre komolyabb probléma, hogy egyre kevesebben tudnak a szőlőben dolgozni.

A csapatunkban több egyetemi kutató is volt, így gyakran került elő a technológia használata a borkészítés során, az isztriai és a dalmát borok közti készítési különbözőségek, de volt szó eredetvédelemről, sőt még Tokajról is. Kis csapatunk sokféléről beszélgetett, amihez Pavel hozta a borokat, közülük kettőt emelnék ki.

A pincészetnek van egy alap, egy klasszik és egy prémium sorozata, hogy a lehető legszélesebb fogyasztói igényeket ki tudja elégíteni. Az alap sorozat malvazija bora pedig tökéletes bor a nyaralásra, ha valaki Novigradba vagy környékére készül a nyáron. A bor csavarzáras, ami ritka errefelé, illatában egy kedves, elsősorban almás, picit zöldfűszeres bor képe sejlik fel. Az ízben alma, fehérszirmú virágok, kevés akác és zöldfűszer található, a 3 grammnyi maradékcukor pedig kedvessé teszi az egész bort. Nem bonyolult, behűtve egyszerűen csak jó inni, az alkohol is alacsonyabb 11,5%. 86 pont, palackja pedig 5,5 euro, kb. 2000 forint, ami igazán versenyképes ár főleg, hogy sok pincészet malvazija bora inkább 8 euro és afelett vásárolható meg.

Ha kicsit hűvösebb lenne az este, vagy mégis vörösborra vágynánk, akkor a prémium sorozat 2015-ös teranját érdemes választani. Az árazása ennek a bornak is baráti isztriai viszonylatban, kb. 4700 forint. A bor három évig érlelődött kis tölgyfahordókban. Illata nagyon szép rétegzett, benne fekete bogyósgyümölcsök, szilva, ibolya, rozmaring, és étcsokoládé. A kortynak nagyon jó egyensúlya van, a hosszú érlelésnek köszönhetően, a hordófűszerek már szépen beépültek az ízképbe és a komplexitást emelik, mögötte pedig a teran jegyei fedezhetőek fel: pirosbogyós gyümölcsök, cseresznye, bors, fűszerek és macchia. A savak teranhoz méltóan vezetik a kortyot, a 13% alkohol jól integrált, a bor lesimult és kerek. Csúcsán, vagy annak közelében van, nekem 91 pontot ért ott, de a versenyen is aranyéremmel, és 90,33 ponttal jutalmazták. Ha egy szép, érett, nem nehéz vörösborra vágyunk, akkor tökéletes választás.


Előző cikkeink a sorozatból:

Egy borverseny emlékei 1.

Egy borverseny emlékei 2.

Egy borverseny emlékei 3.

banner