Kaldirba az út 10 perc Motovunból. Dombról le, dombra fel, és ott is vagyunk. A kicsinyke település közepén van egy templom, ahonnan 50 méternyi sétára van az Isztria egyik legismertebb és legjobb pincészete, a Benvenuti. A család 1946-ban telepítette az első szőlőit a település környékén, azonban a modern borkészítés csak 2003 óta teszi ki a család mindennapjait. A két testvér Albert és Nikola Benvenuti már a kezdetekkor elhatározták, hogy a hangsúly azokon a fajtákon lesz, ami a környéken régóta jelen volt. Így a malvazija istarska, a teran és a fehér muskotály egy helyi fajtája, a momjáni muskotály került a fókuszba náluk. Mindegyik fajta esetén az Isztria legjobb termelői közt vannak.

A pincészetnél Nikola várt minket, aki elmondta, hogy ma 22 hektáron dolgoznak Kaldir és Motovun környékén, azonban szeretnének további 10 hektárt még bérelni az államtól malvazijának, terannak és némi merlot-nak. Az isztriai földek és szőlők jelentős része az állam tulajdonában van, és a borászatok hosszú távon bérlik a területeket az államtól. Új területekre pályázni azonban nem könnyű, ez gátja tud lenni a növekedésnek. Pedig a piaci igény hatalmas a Benvenuti és nagyon sok isztriai borra is: a pincészet friss malvazija bora a Fakin pincészethez hasonlóan már októberben elfogyott, a csúcsboruknak számító Santa Elisabetta teran pedig már a megjelenése előtt elfogy, külön várólista van rá, pedig egy palack 35 euro, és körülbelül 4000 palack készült belőle 2017-ben.

A tartályos 2021-es malvazija a napokban került a piacra, ennek köszönhetően még nagyon friss, és kicsit visszafogott is. Almás, füves, citrusos, picit sauvignon blancos, kevés sóssággal és minimális keserűséggel a korty végén. A savak szépek, már most is jó inni, de igazán nyárra lendül majd formába (87 pont). És ez probléma is: a piac annyira megszokta, hogy friss malvaziját kell inni, hogy a termelőknek mindig korábban és korábban kell, vagy kellene letölteniük a friss évjáratot. Pedig az idő igazán izgalmas karaktert tud adni még egy tartályban készült malvazijának is, ahogy két nappal később erről teljességgel megbizonyosodhattunk.

A pincészet szortimentjében az Anno Domini borok képezik a prémium szegmenst, ebből van egy malvazija és egy teran is. Az Anno Domini malvazija 15 napig erjed héjon, majd préselés után nagy, 1700-2200 literes szlavón tölgy hordókba kerül. Fontos, hogyha nem jó az év, akkor ez a bor nem készül el. A 2019-es évjárat bora nagyon tiszta, elegáns, részletgazdag és nagyon hosszú utóízben. A kortyban akác, pici gyógynövény, grapefruit, só és némi gyógynövényesség fedezhető el. Nagyon szép egyensúlyú bor (92 pont).

A teran mivel érzékeny és nehéz fajta, ezért a pincészet belépő vörösbora a Caldierosso nevű házasítás, amiben az 50% teran mellett, a maradék 50%-on tempranillo, nebbiolo és merlot osztozik egyenlő arányban. A 2019-es még fiatal, jó már most is inni, de bőven van még benne tartalék a fejlődésre, pirosbogyós gyümölcsök, borsos fűszeresség, jó savak, és erősebb tannin jellemzi (87 pont).

A 2017-es évjáratból szerencsére két terant is kóstolhattunk, ami mindkét esetben megmutatta, hogy mire képes ez a fajta értő kezekben. Az egyik az Anno Domini sorozat 2017-es bora volt, míg a másik a pincészet csúcs vörösbora, a már korábban említett Santa Elisabetta, ami egy dűlőszelektált teran. Mindkét bor esetében nagyon szép az egyensúly, a különbségek a rétegzettségben vannak. Az Anno Domini esetén főleg a gyümölcsök dominálnak sok pirosbogyóssal, csipkebogyóval, meggyel, cseresznyével, gránátalmával és ibolyával (92 pont). Ezzel szemben a Santa Elisabetta a nagyon sok meggyes, cseresznyés, szilvás, és ibolyás jegy mellett mutat némi gyógynövényességet, és nagyon szép hordófűszerekkel is van megtámogatva. A korty nagyon kerek, a tannin érett, a magas savak pedig nem engedik elnehezedni a bort. Fiatal, de kiemelkedő tétel (94 pont).

Zárásként végül a San Salvatore dűlő momjáni muskotály édesborát kóstoltuk meg 2015-ből. A szőlő az Isztria legmagasabb dűlőjében terem, aminek köszönhetően több időt tölt tőkén a szőlő. Szüret után a szőlőt még 3-6 hónapig szalmán szárítják, majd ekkor kezdik meg a borkészítést. A San Salvatore áradó és nagyon tiszta ízekkel operál. Nagyon sok őszibarack, fehér szirmú virág, mangó, méz és egy kevés gyógynövényesség érezhető. A 220 gramm maradékcukor a 6,6 gramm savnak egy picit talán már sok, de egy nagyon kifejező bor, amiben benne van, amiért egy muskotályt nagyon szeretni lehet (92 pont).

Némi fotózkodás után a csapatunkra egy nagyjából 100 méteres séta várt, és már a Bertoša pincészethez is érkeztünk, ahol Robi és Samanta Bertoša várt minket. A borászat előtti teraszról elképesztő kilátás nyílik Motovunra, így a kóstoló előtt még újabb csapatfotót lőttünk, majd bementünk a kicsi, modern borászatba. Robi Bertoša összesen 6 hektárról készít ötféle bort három fajtából: malvazija, teran és szürkebarát. Utóbbi fajta talán a legnagyobb meglepetést okozta a kóstolón.

De nyitásnak a Pienosac rozé pezsgő került a poharakba, ami teran és szürkebarát házasításából készült tradicionális pezsgő 30 hónapos seprőn tartással. Ennek ellenére elsősorban a gyümölcsös jegyek dominálnak, picit érezhető a tannin és kicsit fémes is (86 pont). A friss 2021-es malvazija esetén is szintén feltűntek némi fémes jegyek a gyógynövényes, sós karakter mellett, ami mellé némi alma és zöldfűszer csatlakozott. Tiszta, jó inni, némi buborék is érezhető benne (86 pont). A 2020-as szürkebarát meglepően izgalmas, jól áll neki a plusz egy év, kerekebb tőle a bor, amiben nagyon szép citrusos, limeos, almás jegyek érezhetőek némi fémes jeggyel. Nem bonyolult, de könnyen lehet belőle kérni még egy pohárral (88 pont).

A pincészetnek kiemelkedően jó címkéi vannak, az általam meglátogatott borászatok közül a címkéik a legjobbak voltak játékosságukkal és különleges grafikájukkal. A frissítő, fiatalabb borok esetén a címkék a szőlővel való munkát mutatják be valamilyen formában, és megjelenik rajtuk a jóságos mesebeli óriás Nagy József (Veli Jože), aki Motovun környékén élt, míg az érleltebb boroknál az időt és annak múlását igyekeztek megmutatni a címkén.

Így a 2019-es érlelt malvazija is már a komolyabb címkés borok közé tartozik. A szőlő 20 órán át hidegáztatásra került, majd a must tartályban kezdett erjedni, ami végül már a hordóban fejeződött be. Ezután a bor 1 évig érlelődött 500 literes hordóban. A bor remek hordóban volt, mert elsősorban a hordófűszerek érezhetőek a kortyban, ami nagyon sós, és picit őszibarackos. Az alkohol egy picit emelkedett, de még van ideje szebbé lenni (89 pont).

A záró bor a 2019-es teran volt erre a napra, amely összesen 18 hónapot töltött hordóban. A korty nagyon gyümölcsös, szinte kipattan a kortyból a cseresznye, a szilva és a feketeszeder. Van némi húsos jegy is a borban, ami egy kis csavart ad neki, de a magas savak, jó egyensúlyt és eleganciát biztosítanak a kortynak a több tannin és nagyobb test ellenére is (90 pont).

A testvérektől végül már naplemente után búcsúztunk, akik széles mosollyal köszöntek el tőlünk, mi pedig Kaldirtól, hogy visszautazzunk Porecbe, ahol némi női praktika árán még a konyha zárása után is jutott vacsora nekünk. Így élményekkel már felvértezve készülhettünk a borverseny első napjára, ahol kiemelt szerepet a teranok kaptak.

Néhány nappal később napsütésben tértünk vissza Kaldirba néhány palack bort venni már csak ketten. Addigra mintha a fák is jobban virágba borultak volna, és még szebb volt a környező dombokon a virágzó fák és az éledő természet játéka. Benvenutiéknál a remek borok mellett egy vendégház is van medencével, így ha valaki egy csendes helyre vonulna el, ahol festői a táj, és a borok is jók, annak érdemes felkeresni Kaldirt.

Előző cikkeink a sorozatból:

Egy borverseny emlékei 1.

Egy borverseny emlékei 2.