Pécsi borászokkal kóstolva kadarkakörön voltunk, ez annyit jelent, hogy csak annál a pincénél kóstoltunk, amelyik kínált kadarkát: ez egyfajta beugró, hiszen aki pont a kifejezetten érzékeny, sok szőlőmunkát igénylő, ezért macerás, a népszerű világfajtákhoz képest vékonyabbnak tetsző bora miatt lesajnált, ám a szekszárdi borvidékkel egybefonódott fajtát nem tartja, azzal mi minek foglalkozzunk. Ez ugyanis az ő örökségük, aki borászként ezt nem tiszteli, hallja csak, hogy lenne rá piaci igény.
Hogy miért jó és fontos fajta a kadarka, annak kifejtésére Szabó Zoltán hosszúhetényi borászt, a fajta nagy rajongóját és termelőjét kértem meg:
„A kadarka az utolsó kapaszkodónk a normalitáshoz. Önmagában elég beszédes az, hogy a második világháború végéig majd' 50 ezer hektáron termett, ez a mai szőlőterületünk közel teljes egésze. A tervgazdálkodás nyírta ki: nem volt elég »vörös« a rezsimnek. A rendszerváltozás se a rehabilitációt hozta meg, hanem a kegyelemdöfést (mára kevesebb mint 300 hektáron terem csupán).
A kényszeres mintakövetés, nyugatosodási vágy nem csupán a jólét irigylésében mutatkozott meg, hanem kultúrát is importálni akartunk, figyelmen kívül hagyva, adott-e a termékeny táptalaj hozzá. Mit jelent ez a kadarka esetében? Önként lecseréltük a komplett vörösborkultúránkat. Gombamód szaporodni kezdtek azon szőlőfajták, amik inkompetensek a magyar gasztronómiával.
Minél sötétebb, alkoholosabb, tanninosabb, hordóízűbb volt a bor, minél jobban fájt, annál többet lehetett kérni érte. Mai napig kötelező a jelenlétük az éttermek itallapjain, holott legfeljebb egy-két fogás akad a vendéglőben, ami mellé ténylegesen fel lehetne szolgálni. Nem úgy a kadarka, ami lefedi a fél étlapot: paprikás, magyaros, fűszeres, zsíros, csípős, mindhez működik, mégse tartják sokan.
Mit is tud ez a fajta? Értő kezekben a felnőttek málnaszörpje, világmegváltó beszélgetések fűtőanyaga. Piros, nem vörös, puha érzetű, nem szárít, nem húzza össze a segglyukunkat is, szórakoztató, életvidám, itatja magát. Tisztességes borivót nevel belőlünk, nem holmi borsznobot.”
A pokolban pedig valószínűleg külön bugyor van fenntartva azon szekszárdi borászoknak, akik olyan kadarkát hoznak forgalomba, amibe tesznek merlot-t vagy valamilyen cabernet-t, hogy a bor testesebb legyen, hogy mélyebb legyen a színe, azaz, hogy vörösborosabb legyen, és ne annyira kadarkás. Sajnos nem egy ilyen borral találkoztunk, holott egy ennyire büszke sváb gyökerű borvidéken eggyel se kellene. Több tiszteletet a kadarkának, több bátorságot a fogyasztók elé álláshoz!
Most pedig itt egy ötös válogatás arról, hogy mit érdemes Szekszárdon kóstolni, részben magunk mögött hagyva a kadarkauniverzumot, piacosítva a látókört.
Ifj. Heimann Zoltán kellemesen kellemetlen helyzetbe került, amikor négy kadarkarajongó pécsi borász támadta le azzal, hogy mutassa már meg a fajtából készült borait: a csak Kadarka Man becenevű szakember ugyanis szabadkozva közölte, hogy hát nincsen nekik már készleten, mert eladták mindet. A kárpótlásul kapott viognier (ez egy francia, Rhone-völgyi szőlőfajta, amely jellemzően virágos aromákat dobál magából) jó választás volt: amennyire nem szoktak működni a szekszárdi fehérborok, ez annyira igen. Alma, grapefruit, és a hordóból csak a fűszerek. Nem fröccsbor, nem is olyan igénnyel készült: Heimannék az egyetlen fehérborukat nagyon jónak akarták. Sikerült. Ha étteremben hozzák ki, egy palackkal is jöhet. (3250 Ft)
Dúzsi Tamástól és családjától mindenki azt várja el, hogy évről évre mutasson egyszerre konstans jó minőséget a rozék terén, és kápráztasson is el valami izgalmas dologgal. Az alap rozécuvée mellett ezért rukkoltak ki az évek során fajtaszelektált tételekkel, azaz most már hétféle szőlőfajta rozéját meg lehet tőlük kóstolni, emellett pedig sorra kerülnek ki a pincéből limitált mennyiségben olyan borok, amiket már szakmai szemmel is minimum az izgalmas jelzővel kell illetni. Hogy a 2017-es, koncentrált, botritiszes, kései szüretből származó alapanyaggal Magyarország legjobb rozéját akarták-e megalkotni, nem tudom, mindenesetre ennyire szép és komplex, a hazai rozésztereotípiáktól elütő bort ritkán kóstolni a mezőnyben. Aki borsznob létére nem ezt issza, vagy nem igazi borsznob, vagy annyira az, hogy nem hajlandó befogadni a tényt, hogy a provence-i minőség megérkezett Szekszárdra. (24 990 Ft)
Ma már magyarázkodni kell amiatt, hogy hogyhogy készül fehérbor kékszőlőből, holott egy régi Duna-menti mondás szerint azt, hogy a kadarkából milyen bor készül, alapvetően az időjárás dönti el, és mindennapi ivásra alkalmas fehérbornak valót, rögtön a szüret elején mindenképpen szednek belőle. Ha még bírja a tőkén és süti a nap, szednek róla sillernek való, komolyabb alapanyagot, hogy legyen valami a bográcsban készülő ételek mellé is. És ha nincs jele rohadásnak, a maradékot még pár hétig fennhagyva a tőkéken leszedik vörösbornak. Ez a fehér kadarka a legjobb portugál vinho verdéket idézi: elképesztő frissességű, rendkívül jól iható, gyümölcsös cucc, amiből bárhol bármikor meg lehet inni egy egész palackkal. A készítésmódot beleírnám a borvidéki termékleírásba, és kötelezővé tenném (a kadarka fehérbornak való feldolgozását pedig már csak azért is jobban erőltetném, mert kóstolható volt belőle pár standdal arrébb, a Fritz borháznál egy kitűnő pezsgő is). (3000 Ft körül)
Ha egy olyan kadarkát akarsz, ami nem tagad le semmit a fajtából, de mellette a bort élvezni sem jelent semmiféle kihívást, az ez. Példaértékű rubin szín, meggy, paprika, mindenféle fűszerek, minimális, de tényleg csak minimális hordósság. Mindent vártunk Takleréktől, de azt, hogy pont náluk fogunk találni egy ennyire tökéletesen eltalált és élvezhetően populáris bort, azt nem. Nincs mese, meg kell bocsátani a nagytestű vörösöket, elfelejteni az előítéleteket, meglengetni a kalapot és venni belőle. (3150 Ft)
Kadarka haladóknak, egyben a tökéletes kadarka: maximális gyümölcs, semmi sallang, semmi trükk, semmi hordó. Vida Péter Bonsai nevű tétele mellett kimagaslott a kóstolt kadarkák közül, árban pedig rendkívüli módon belesimult a középmezőnybe. A pince olaszrizlingjéről ugyanezt tudtuk elmondani. Ezek az alsónyéki svábok nem viccelnek. (2500 Ft)
Fotók: Ruip Gergő / szekszardiszuretinapok.hu
A cikk eredetije a Gemišt hírlevélben jelent meg, iratkozzatok fel ti is!