Bor- és kultúrtörténeti sorozatunkban a Duna menti borvidékeket követjük a Fekete-erdőtől a Fekete-tengerig, Németországtól a Duna-deltáig, Sztrabóntól John MacGregorig, a Spätburgundertől a Gamzáig. Fotelkalandoroknak kedvcsináló, vérbeli utazóknak tuti tipp, borkedvelőknek pedig egy lehetőség, hogy minden pohárral más tájakon találjuk magunkat…
Románia maradt a végére, pedig képzeletben már Belgrád után, de legkésőbb a Vaskapu említésekor ideértünk, lévén a szerb parton magasodó Galambóccal szemben ma már Románia terül el. A Vaskapu után, amikor a Duna szétterül mint egy legyező és lustán homokzátonyokat épít, Olténiában, vagyis Havasalföldön találjuk az első komolyabb borászatot, egy egyszereplős kis borvidéken. A Domeniul Coroanei Segarcea első pillantásra meghökkentő kettősséggel képviseli a királyi birtokot és a helyi cigány hagyományokat, de a borok kifejezetten jók.
Képzeletben a Duna vonalát követve az ember akaratlanul Inge Morath-ra, az osztrák fotósra gondol, aki az ötvenes évektől kezdve készítette jobbnál-jobb képeit a Dunáról, köztük szerény véleményem szerint a legjobbakat a folyó romániai szakaszáról. Érdekes, hogy a képek hangulatát a szövegekben leginkább talán a lengyel Andrzej Stasiuk fogta meg, Úton Babadagba című könyvében.
A Dunába ömlő Olt folyót követve, még a hegyek előtt egy jobb parti dombság tárul a szemünk elé. Ez a Dragasani borvidék, az ország egyik legfontosabb vörösboros vidéke Dealu Mare után. Ami pedig a Dealu Mare borvidéknek a feketeleányka, az Dragasaninak a Negru de Dragasani nevű őshonos szőlőfajta. Bora nagy testű, komoly tanninokkal, ám hozzáértő kezekben rendkívül elegáns és hosszan érlelhető.
Tipp: Keressék fel a Crama Rasova borászatot közvetlenül a Duna partján és kortyoljanak el egy rozét, miközben a folyó felett éppen lemegy a nap.
A közeli kikötővárosban, Tomiban (ma Constanta) élt és halt meg száműzetésben a római költő Ovidius, ennek a nyomát ma Tristia című kesergő elégiákból álló gyűjteménye és egy Ovidius könnyei nevű édes bor őrzi.
Végezetül a Duna északnak fordul, majd egy kanyarral újra kelet felé veszi az irányt, itt van Moldova néhány száz méternyi Duna-partja, hogy azután ukrán-román határfolyóként érje el a Fekete-tengert. Legalábbis ami az északi Chilia-ágat illeti. Az ettől délre fekvő tulajdonképpeni deltatorkolat pedig őrzi a görög hajósok, a római gályák, a bizánci kereskedők és a török katonák emlékét.