Mindig az ilyen alkalmakkor jövök rá, hogy megint elrontottam. Nem vásároltam be a 2006-os, sem a 2011-es évjáratból, amikor lehetett volna, pedig az utóbbira most, vagyis 2025-ben kiosztottam a mágikus 100 pontot. Vajon melyik lesz a következő évjárat, amit megsiratok?
A Dobogó Pincészetet, hiába csupán 4 hektáros kisbirtok, sokan ismerik. Ez valószínűleg annak köszönhető, hogy a történetük egybefonódott a Zwack család történetével, akik 1995-ben megalapították a birtokot, Mád legjobb dűlőiben. A szőlőhöz pince, présház és kóstolóterem is dukál, ez az esetükben Tokaj belvárosában található, egy ugrásnyira a főtértől, a római katolikus templom háta mögött.

A négy hektárról évi 12-15.000 palack bort készít Domokos Attila főborász és társtulajdonos, aki 2003-tól, vagyis az első hivatalos Dobogó évjárattól itt van, de már előtte is, hiszen 1997-től dolgozott együtt Zwack Péterrel, 2000 és 2003 között szerte Olaszoszágban az Antinori birtokokon, majd 2003-tól már Tokajban.

A furmint és persze az aszúk (no meg a legendás Mylitta!) mellett a hegyaljai pinot noir úttörői, melyet évről-évre Izabella utca néven hoznak forgalomba. A „hisztis“ szőlőként számontartott pinóról Attila csak annyit mondott, hogy esetében 1 nap az ablak, amikor lehet szüretelni, a furmintnál három.

Kóstolni előzetes bejelentkezés után lehet, és ha elolvassátok az alábbi kóstolási jegyzeteimet, tisztán látható, hogy érdemes is! Apró érdekesség, hogy az aszúszemeket nem erjedő mustban áztatják, hanem magas alkoholtartalmú (néha 17-18%) kései szüretelésű kész borban. A kóstoló végén ne felejtsetek el rákérdezni a megszilárdult eszenciára, hatalmas élményt az életben először a bort nem meginni, hanem megenni…
Furmint 2021
Közepes citrom szín. Ásványos, édeskés illat, fehér húsú gyümölcsökkel, mentával, almával, körtével. Közepes test, lendületes savak, gyönyörű gyümölcsösség, édeskés, érett, elegáns, feszes szerkezettel, citrusokkal, mandarinnal, körtével és pici petrollal. Jól iható, szuper belépő bor, erős kezdés! 91/100 pont

Betsek 2021
Közepes citrom szín. Mély illat, érett mézes, virágos, virágporos, eközben a szájban lendületes savak, nagy test, vibráló ásványosság, érett gyümölcsösség. Hosszú lecsengéssel búcsúzik. 93/100 pont

Izabella utca 2017
Halvány rubin szín. Eper, szamóca, málna az illatban. Közepes test, szép savak, elképesztő ásványosság. Nagyon jól iható, lendületes mégis gyümölcsös, inkább a német pinó stílusra emlékeztető bor. 90/100 pont

Izabella utca 2018
Burgundi karakter, strukturált, tanninos, feszes, sokkal mélyebb színnel, több gyümölccsel, hangsúlyosabb hordóhatással és egy leheletnyi animalitással a háttérben. Még nem zavaró, pedig én érzékeny vagyok rá, valószínűleg a többség észre sem fogja venni. 91/100 pont
Furmint 2008
Közepes arany szín. Illatában gyönyörű érettség, palackbuké, gyurma, aszalványok, virágpor, pici menta, oregánó, vax. Nagy test, kerek savak, elegáns szerkezet, selymes, hosszú, a végén ásványos, virágporos. 93/100 pont
Mylitta 2022
Közepes arany szín, óaranyba hajlik. Behízelgő és lehengerlő illat, sárga virágokkal és aszalt őszibarackkal. Szájban nagy test, kerek savak. Az ízképben jázmin, őszibarack, aszalt citrusok. Hosszú lecsengés, még egy kis curry is felbukkan benne. Élmény inni! 91/100 pont

Édes Szamorodni 2018
Közepes óarany szín. Illatában gomba, szilva és fehércsoki, a háttérben pici dió és grillázs. Kóstolva közepesnél nagyobb test, kerek de lendületet savak, az ízben az illat ismétlődik. Jó arányok, szép kiegészítő hordófűszer, hosszú lecsengés. 89/100 pont

6p aszú 2018
Közepes arany-óarany szín. Nagy test, kerek savak, komplex, fűszeres, mazsolás illatok, aszalványokkal a háttérben. Az ízben cukordinnye és narancshéj, hordófűszerek és újra mazsola, vanília és szegfűszeg. Gazdag, hedonista megközelítése az aszúnak, a kortyot nem a savak, hanem a tanninok teszik hosszúvá. 93/100 pont
6p aszú 2011
Közepes vörösarany szín. Rendkívül fűszeres illat, fahéjjal, szerecsendióval, szegfűszeggel, curryvel, szantálfával, egyre erősödő kajszilekváros karakterrel Vibráló a szájban, élénk-friss savak, szinte száraznak hat miközben a fűszeresség kiegészül egy citrusos, narancsos, narancshéjas ízzel is. A lecsengésben kardamom és kajszilekvár, fűszerek és aszalt gyümölcsök váltakoznak a végtelenben. Azt hiszem ez momentán tökéletes, nem tudok jobb bort elképzelni. 100/100 pont
6p aszú 2006
Közepesnél mélyebb óarany szín. Illatában gomba, dió, makadámdió, tercier jegyek. Nagy test, lendületes savak, mandarin, narancslekvár, grillázs, karamellizált makadámdió, a lecsengése szinte száraz és végtelen. 97/100 pont
