Ahogy azt Ercsey Danival is kitárgyaltunk a Lecsengésben, az egyik kedvenc borvidékem Isztria. És most vagy két évig nem jártam itt, meg se kottyant a hatórás autózás, élveztem, ahogy a hófödte hegyek között tündöklő napsütésben kanyargok, megdöbbenve tapasztaltam, hogy az isztriai autóút most már szinte teljes ipszilonságában négysávosra váltott. Begurulni Porečbe, leparkolni a Hotel Parentium előtt és beleszagolni a tengervíz és fenyőfák által átitatott levegőbe kicsit hazaérkezés.

Miután nem vállaltam be a hajnali indulást, a választások éjszakáján túl sokáig figyeltem az esseményeket, bár nem sok meglepetés volt egy idő után, így aztán természetesen jó két órával lekéstem a 11 órakor induló, pincészetlátogató csapatot. Sebaj, arról majd Jenei Balázs beszámol részletesen. Kipakk és séta. Pacsi a tengervízzel, sirályfotózás a parton és a medencében, bámészkodás a belvárosban, sitty-sutty összejött a tízezer lépés. Egy csomó nyálasra sikeredett fotóval áldoztam a viszontlátásunkat elősegítő égi erőknek, no meg a helyi szponzoroknak.

Vacsora előtt még odaérek a hotel melletti étterembe, a Villa Romana volt pár éve a nulladik napos vacsorahelyszínem, saját pincészetük van, Mario Banko remek malvaziját készít, abban az évben aranyérmet is kapott. Most is kósotlok gyorsan kettőt, a 2019-es picit érettebb, picit őszülni kezdett, de még szép, karakteres bor, míg a 2020-as ereje teljében van - kár hogy lényegében elfogyott. A 2021-est meg csak most palackozzák, előző nap nyitottak, most indul az előszezon.

Az esti vacsora magányosra sikeredett, Balázsék még valahol az utolsó bort kóstolják, na jó, még a buszon zötykölődnek visszafelé, mikor a hotel étterme már lassan zárni készül. Szerencsére itt mindent meg lehet oldani pár kedves szóval, amihez kell a női fondorlat és talpraesettség is, de akadt abból is a csapatban. A megkésett borszakírók kapnak vacsorát, én meg egy pohár bort tőlük, az aznap beszerzett Degrassi malvazija válogatást. Ráhangolódás a kedden induló munkára, nem kis felelősség ez kérem.

Kedd, megnyitó, indul a Vinistra négynapos bírálata, az első napon a mi csapatunk elsősorban chardonnay és teran borokat kóstol és értékel. Horvát, olasz, magyar összetételben vágunk neki a huszonegynéhány bornak, volt köztük pár aranyérmes is, sőt. A végén ugyanis megválasztottuk a legszebb fiatal és érlelt terant, az előbbi kategóriában a mi bizottságunk bora lett magabiztos első - hozzá kell tennem, nekem nem volt a kedvencem, mert az utóízében ott volt, az amúgy a teranokra sokszor jellemző túlérett, szottyadt, akár már rothadt gyümölcs íze. De az érettek közül a későbbi győztesre voksoltam...

Nem volt sok bor, mégis jól megcsúszott a program, másfél órás késéssel indulunk el a délutáni pincelátogatásra. A vendégeket három csoportba osztják és véletlenszerűen ülünk be egy buszba, amiről az elején azt se tudjuk, hova megy. Balázsékkal külön buszra kerülünk, mi a Coronica pincészetet látogatjuk meg, Moreno Coronica régi ismerős, borait Magyarországon is lehet kapni, 2019-ben a pécsi Adventi Borszalonon is ott volt, boraival együtt nagy sikert aratva.

Pezsgővel indítunk, színtiszta malvazija istarska. CoDue (ami ugye CO₂) a fantázianeve, friss, üdítő, szép buborékokkal, gyümölcsös, zamatos, némi ásványosság, filigrán szerkezet, igazi osztrigabor (88 pont, 135 kn). A 2021-es malvazija is friss, könnyed, virágos, citrusos, fanyarkásan édes-sós utóízekkel. Szépen nyílik, barackos, akácmézes jegyeket vélünk felfedezni (88 pont, 73 kn). A Gran Malvazija 2019 egy másik dimenzió, komplex, mély illat, ásványos korty, érett gyümölcsökkel, ugyanakkor nem veszítette el az üdeségét sem, van benne élet. Sur lie metódussal készült, 16 hónap tartályban, semmi hordó, majd palack. Remek bor (91 pont, 122 kn). Az Ottaviano 2020 szintén malvazija, két éve elhunyt édesapja emlékére, annak borkészítési eljárásával készült, modernebb eszközök felhasználásával. Nehéz ezt a bort értékelni, az érzelmi megközelítést értem, a bor önmagában nekem nem fér bele a pincészet palettájába, nem is narancsbor, nem is natúr, de már nem is parasztbor. Lépjünk.

Két vörös fért bele, no meg egy csomó tartályminta, amelykről most nem beszélnék. A Grabar 2017 teran, merlot és cabernet sauvignon házasítása. Érett, telt, alkohol van érezhetően, de nem fűti túl, test is szép, fűszeres, jól strukturált, hozzá feketeribizli és szeder, étcsoki (89 pont, 175 kn). A Gran Teran 2017 nekem izgalmasabb, vadmálna, meggy, mély ízek, kortyban érett gyümölcs, de jó savak, lendületes, dinamikus, fűszeres tétel, nagyon nagy potenciállal (92 pont, 189 kn). Persze, hogy itt is megcsúszott a program, vacsora végére azért még beestünk, hozzá kaptunk egy magnum 2011-es Gran Terant, hát kérem, az mutatja az érlelési potenciált, nagyon egyben van, de nem jegyzeteltem, így csak azt tudom mondani, hogy akinek az útjába kerül, ne féljen megkóstolni (94 pont, 390 kn).

Szerda, a World of Malvasia első napja, csak fiatal, 2021-es malvazija borokkal. Hét bizottság, 35 zsűritag és a zsűrielnök. Ebben a kategóriában a helyi borászatok dominálnak, de a versenyre egyébként 10 országból érkezett be 273 malvazija típusú bor. Akadt a bizottságunkban 2-3 aranyérmes tétel, ahol egyébként Matjaž Lemut, kiváló szlovén borász és a Modri Les Noirs közép-európai pinot noir fesztivál szervezője az elnök. 

Van nyertes is, nem árulhatom el, de kicsit meglepetés, öt nagyon jó bor volt a döntőben és egyetlen voks, Caroline Gilby MW zsűrielnök szavazata döntött végül holtverseny miatt. Hogy ugyanarra a borra szavaztam, mint ő, nem feltétlen jelent semmit. 

Délután megint buszos túrák, de arra csak Balázs indul el, nekem munka akad a hotelben, meg ha már gép előtt vagyok, a cikket is befejezem. Előbb-utóbb Balázs is nekiáll írni, de egyelőre még az élménygyűjtés fázisában van, épp a Matošević pincészetben kóstol vertikális malvazija sorokat. Addig is a munkához a helyi San Servolo sörfőzde lagere ad erőt...

(Hamarosan folytatjuk)