(Elöljáróban megjegyzem, hogy ez az interjú eredetileg a Magyar Konyha számára készült, de ott végül egy jelentősen lerövidített változata jelent meg, ezt itt olvashatjátok. Illetve Levente boraival is foglalkoztam már egyszer, igaz csak röviden. Erről bővebben itt. Most pedig jöjjön aminek jönni kell, az eredeti interjú! Ja, és a nyitóképen Major Levente és a szerző szelfiznek...)

Miért pont Abasár?

Mondhatnám, hogy a táj miatt, mert beleszerettem, vagy a szőlők miatt, de ennél sokkal prózaibb oka van: én itt születtem és itt is nőttem fel. Volt egy elég meghatározó pap bácsi Abasáron, Géza atya. A mi korosztályunknak ő volt a csúcspedagógus, hittant tanított, de igazából csak foglalkozott velünk. Elvitt minket kirándulni, még a tengerpartra is. Elképesztően művelt, nyelveket beszélő, olvasott ember, akinek önálló véleménye van és még Istenben is hisz. Gyanús, nem? Milyen az, amikor egy vasárnapi misére gyorsan anyagot kell vinni, mert csak negyven valahány ministráns ruha van és nem elég? Gondolhatod… Tele volt a templom, ha ki kellett hagynom egy hajnali misét, mondjuk mert beteg voltam, sírtam az ágyban.

Abasár a Sár-hegyről, a háttérben a csodás hőerőmű... (fotó: Ercsey Dániel)

Miatta kerültél Esztergomba?

Igen, ő mondta, hogy van egy gimnázium Esztergomban, ami még ellenáll az újításoknak. Ridegtartás, az igaz, de mi lenne, ha megpróbálnám? Az első év nagyon kemény volt. Négyszer engedtek haza, őszi szünet, Karácsony, Húsvét és a nyári vakáció. Szombatonként is volt tanítás, cserébe nem volt soha hét óránk. Az első évben nyolcvanan aludtunk egy teremben, holott azelőtt nekem itthon mindig külön szobám volt! Hajnalban keltünk, reggeli torna, aztán még a reggeli előtt egy óra tanulószoba. Nap közben tanulás, az órák után két óra szabadidő a városban, utána három óra kötelező studium, este kilenckor lámpaoltás. Be volt osztva a napunk, néha még ma is ehhez nyúlok vissza, ha azt érzem, hogy kezdenek kicsúszni a kezem közül a dolgok.

A kápolna előtti kereszt a Sár-hegyen (fotó: Ercsey Dániel)

Ekkora fegyelem nem túl megterhelő egy gyerek számára?

A végére értettem meg, hogy mit is akartak itt tőlünk. Soha nem mondták meg. Például azt, hogy miért nem lehet beadni a mosodába a zoknikat és a gatyákat és miért nekünk kell hideg vízben kimosnunk a szennyest? Vagy azt hogy miért léccel nézték meg a szekrényben, hogy élére vannak-e hajtva a ruhák, és ha nem, akkor Kapisztrán atya miért borította ki a padlóra az egészet, ha pedig utána sem, akkor másodjára miért az udvarra hajította ki a ruhákat? Én is szedegettem fáról a ruháimat, nem esett jól, főleg mert szakadt az eső. De tudod mit? Kibírtam. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy az első évet maradéktalanul élveztem, de harmadiktól már imádtam ott lenni, igaz addigra már 6-8 fős szobákban laktunk. A gimi egybeépült a kolostorral, nem lehetett rosszalkodni, mert hallottak mindent és egyből kirúgták az embert. Viszont tagadhatatlan előnyei is voltak ennek, főleg az érettségi előtt, amikor már kezdték tudatosítani bennünk, hogy bár nem akarnak presszionálni, de az életünk múlik majd azon, hogy oda vesznek-e fel minket egyetemre, ahová menni szeretnénk, vagy csak oda, amit az ötödik helyen jelöltünk meg vészmegoldásnak. Azt javasolták, hogy inkább csak egy helyet jelöljünk meg, én magam is így tettem. Szóval az előnyök. Ha nem értettem valamit, csak csörögtem a belső hálózaton a felelős atyának és már hívott is a studium terembe, hogy elmagyarázza. Ingyen volt a magántanár, amiért ma súlyos tízezreket kell fizetni. A legtöbb tanárunk egyben szerzetes is volt, ott laktak a kolostorban, bármikor lehetett őket zavarni és segítettek.

A Szent Anna-kápolna a Sár-hegyen (fotó: Ercsey Dániel)

Hogyan lettél földrajz tanár?

Az egyetem már más világ volt. Miután egy ilyen zárt iskolából jöttem, már arra is rácsodálkoztam, hogy lányok vannak a kollégiumban. Ez pár évig elbűvölt! (nevet). A reggeli tanulás miértjére is ott jöttem rá, amikor a hirtelen jött szabadsággal élve a vizsgaidőszakig rá sem pillantottam az anyagra, akkor viszont olyan mennyiségű olvasnivaló szakadt a nyakamba, hogy attól féltem eltemet. Visszatértem a hajnali keléshez és ahhoz, hogy még reggel átolvassam, memorizáljam az anyagot. Rengeteget segített. Terület- és településfejlesztő szakirányon diplomáztam mint geográfus, a szakdolgozatomat közlekedésfejlesztésből, azon belül is a vasúti közlekedésből írtam, de megcsináltam végül a földrajz tanár szakot is. Nagyon jó volt a gyakorlati vezetőm, kapacitált, hogy válasszam ezt a szakmát, de azt válaszoltam, hogy engem nem érdekel a tanítás. A sors fintora, hogy 2005-ben végül mégis megpályáztam egy földrajz tanári állást egy budapesti gimnáziumban, ahová azonnal fel is vettek.

Kilátás déli irányba a Mátra főgerincéről (fotó: Ercsey Dániel)

Hogyan kapcsolódik ehhez a borászkodás?

A szőlő egészen kacskaringós úton érkezett meg az életembe. Esztergomban a gimnáziumban szombatonként néha nem kettő, hanem három óra kimenőt kaptunk, ennyi idő alatt kellett kamaszosan jól érezni magunkat, úgy, hogy mire visszaérünk, lehetőleg már ki is józanodjunk. Ez a sör és a szörnyű kevertek, jobb esetben a gyomorkeserűk időszaka volt. Akkor raktam össze fejben, hogy én amúgy Abasáron lakom, ami borvidéki település. Az érettségim után kezdtünk bele Apummal a borkésztésbe, először egy garázsszerű pincében, aztán 2001-ben vásároltunk egy igazi pincét, akkoriban már szőlőket is vásároltunk, hogy minél több féle borunk legyen. Nagyon megszerettem a dolgot, talán azért ismert egészen iható borokat sikerült készíteni. Így jött az ötlet, hogy beiratkozzam Gyöngyösön egy kvázi OKJ-s borász képzésre, amiről azonnal le is beszéltek. Azt mondta az ügyintéző, hogy „Ember, magának már van egy diplomája, ne itt bohóckodjon, menjen el a Corvinusra a szakmérnöki képzésre!“. El is végeztem, csak az államvizsgám hiányzik.

Mindez egy budapesti élet és egzisztencia közepette?

Csak részben. 2006-ban, amikor a feleségemmel az első gyerekünket vártuk, nekem becsípődött, hogy nem akarok Budapesten gyereket nevelni, úgyhogy vásároltunk egy házat Abasáron. Hazatértem. A dologhoz viszont hozzátartozik, hogy egészen 2014-ig minden nap innen jártam föl Budapestre az iskolába, mert nagyon szerettem ott tanítani, igaz nem értettem egyet az iskolák összevonásával. Akkoriban a rendszer komplett iskola-gyárakat hozott létre, ahol mindenféle diák megfordult. Gondold el, volt olyan, hogy a XII. kerületben a két tannyelvű osztályban tanítottam és olyan szinten bombáztak a kérdéseikkel, hogy nem is tudtam mindenre válaszolni. Óra közben kértem telefonos segítséget a fizikus unokatestvéremtől, mert a csillagászati földrajz bizony érinti az asztrofizikát is. A következő órámat pedig olyan osztályban tartottam, ahol a szövegértéssel is voltak gondok, nem volt mit tenni, a tankönyv vonatkozó részeit kellett felolvasni és utána együtt értelmezni a szöveget. A harmadik órámban pedig a marketinges lány osztályban a körömlakkok szagától azt sem tudtam hová kerültem. Igazi agytorna volt a javából!

Kanyarog az út a szőlők között... (fotó: Ercsey Dániel)

Hogyan lettél az abasári iskola igazgatója?

2014-ben kiírt a minisztérium egy pályázatot erre a pozícióra, amit megnyertem. Ez úgy volt lehetséges, hogy közben a közoktatásvezetői vizsgát is letettem, nem mintha igazgatónak készültem volna, eleve tanár sem szerettem volna lenni. Csak szeretek tanulni, úgy látszik. Na szóval jött ez a lehetőség, én meg elgondolkodtam, hogy végre nem kellene ingáznom, ráadásul itt van a szőlőm, az igazgatói állás pedig kötetlen munkaidővel jár. Megjegyzem ez nem így van, de akkor még így képzeltem. Kemény időszak volt, az elődöm is pályázott és a tantestület nem nekem szorított. De azért annak örülök, hogy a többség itt maradt, mert belátta, hogy ha azt folytatjuk, amit addig, akkor lehet, hogy megszűnik az iskola. 2014-ben, amikor igazgató lettem, lett elsős a kisfiam. Nyilván ide írattam be, furcsa is lett volna, ha éppen az új igazgató nem hisz az iskolájában. De jelezte a bajt, hogy a 22 fős óvodás csoportból kilencen jöttek ide iskolába, egy másik településről kellett szerezni még egy gyereket, hogy egyáltalán elindíthassuk az osztályt. Ezen kellett sürgősen változtatni. Most ott tartunk, hogy 2021-ben el tudtunk volna indítani két 25 fős osztályt, olyan jelentkezések vannak. Ebben az is benne van, hogy nagyon jó pedagógusok érkeztek ide az elmúlt években. Fiatalok, lendületesek, éppen az, amiből hiány van.

Kilátás a Sár-hegyről (fotó: Ercsey Dániel)

Térjünk vissza egy kicsit a borhoz és a szőlőhöz. Miért pont natúr bor?

Gyöngyösön szereztem egy mesterszakos agrármérnök diplomát és valahol a képzés alatt kattant be nálam, hogy ez a nagyipari út nem oké. A mezőgazdaságnak a vidékfejlesztéssel karöltve kellene mennie, de nem ez történik, hanem egyre kevesebb kézben koncentrálódnak a földek, a vidéket pedig mindenki otthagyja. Ez nem disztópia, hanem a valóság. Ebben élünk. Nekem nagy álmom hogy fiatal srácokkal, két-három állandó emberrel dolgozzak a szőlőben. Lehet, hogy hülyén hangzik, de egy 15-20 hektáros birtoknak el kell tartania négy családot. A napszám a vidék rákfenéje! Meg kell becsülni az embereket, mert pótolhatatlanok. Sajnos ezt az elmúlt negyven évben mintha elfelejtettük volna, ezért tart itt a mezőgazdaság megítélése. Tudod ki akar ma a szőlőben dolgozni? Senki! De hát ez nem csoda! Ezzel a napi bejelentősdivel ez rabszolgamunka, Ózdról jönnek a brigádok metszeni, holott soha nem láttak szőlőt életükben és csodálkozunk, hogy 15 év egy új ültetvény költségértéke, akkor lehet leírni. Van a világon olyan hely, ahol az első 15 évben a termést csak alapbornak használják fel!

De az eredeti kérdésre is válaszolva, az emberek többségénél vannak mérföldkövek, olyan borok amik „beütnek“ és emlékezni fogsz rájuk amíg élsz. Én magamon azt vettem észre, hogy az elmúlt pár évben vagy elszalasztottam ezeket a nagy bummokat, vagy egyszerűen nem is találtak meg ezek a borok, pedig próbálkoztam becsülettel. Aztán egyszer csak jött egy bor, ami mindent megváltoztatott, ami hatással volt az életemre, és nem volt benne kén. Azt kérdeztem magamtól, ez meg mi? Hogyhogy nincs benne kén? Így indultam el én is ezen az úton. 2016-tól organikusan műveljük a szőlőt. Akkor még azt gondoltam, hogy nem kell papír, de 2018-ban már máshogy láttam, azóta van tanúsítványunk is, hogy bio módon műveljük a szőlőt. Innen jött az egész, megtalálni a ciklikusságot, figyelni az élet körforgását a szőlőben. Lehet, hogy másnak csúnya a szőlőm, mert hagyom elszaporodni a  helyi gyomflórát, persze erről már van saját tapasztalat is, hogy nem mindegy, hogy milyen gyomokat, de nekem meg az a csúnya, amikor a szőlősorok között nem látsz semmit, maximum füvet. Az olyan szőlőtáblákban nincs élet, az egy biológiai értelemben vett sivatag. Szóval lehet, hogy más csúnyának látja, de például 2021-ben nekem kizárólag a kékfrankost kellett egyszer lefújnom narancsolajjal, a többi szőlőmet egyszer sem permeteztem. A növény immunrendszere is megerősödött és szerencsém volt az évjárattal is.

Major Levente pincéjében (fotó: Ercsey Dániel)

Ciklikusságot emlegetsz, az élet körforgását. Biodinamikus módon műveled a szőlőt?

Még nem. Ha megnézed Steinert, valószínűleg egy UFÓ volt, nem egyszerű a figura. Nyilván forog a sírjában, amikor a neten megrendelik a gazdák a preparátumot, úgyhogy ha én ebbe belevágok, akkor azt rendesen akarom csinálni. Saját preparátummal, környékbeli trágyával, olyan állatoktól, amelyeknek a tartásába is belelátok. Nem azt hajszolom, hogy feltöltsem a tehénszarv fotót az instára!

2018-ban nagy felbuzdulásomban kitaláltam, hogy nekem nincs szükségem gépekre. Azt hiszem ez is része volt a Rousseau-i „vissza a természetbe“ iránynak, de kellett jönnöm, hogy a 11 fokos pincében az összes szőlő lábbal taposása nem is olyan romantikus. (nevet) Valószínűleg be kell szereznem egy bogyózót, és szükség van a pincében a szintkülönbséget áthidaló kis teherliftre is, mert a derekam nem bírja a több száz karton bor mozgatását.

Szőlők között a Sár-hegyen (fotó: Ercsey Dániel)

Kik veszik meg a boraidat?

Az lenne az igazi, ha a natúr bor amit termelek, nem hagyná el a megyét. Ettől még nagyon messze vagyunk! Gyöngyösön nem tudják megvenni a boromat, a natúr bor mint kategória és az ár is probléma lehet, szemben a tőlünk nyugatabbra vagy északabbra fekvő országokkal, például Skandináviával. De az álmom az, hogy itt fogyjanak el a borok, ehhez viszont a magyar vidéket fel kell emelni az őt megillető helyre.

Skandináviát említetted?

Magyarország küszködik az exporttal. Kivéve minket. A natúr borok simán elfogynak mindenféle snassz Michelin csillagos éttermekben, de persze itthon nem nagyon kapnak forgalomba hozatali engedélyt. Talán most megváltozik valami, az új bortörvénybe már bekerült a natúr bor. Persze ez csak az első lépés. A másik a borhibák kérdése. Ki dönti el, hogy mi a borhiba? Ha a piac szereti a boromat, akkor el tudom adni, ha nem, akkor jelzi, hogy ez nem jó. Értem én, hogy ez egy szakma, de lehet, hogy elkezdett recsegni a keretrendszer. Mögöttem nincs állami pénz, én a bőrömet viszem a vásárra és ha valamiről a piac eldönti, hogy kell neki, akkor arra nekem ne mondja valaki azt, hogy hibás szar! Azt mondhatja, hogy neki nem ízlik, az egészen más dió. Nem is kell, hogy megvegye többé. Majd jön más! Mi, a natúr boros közösség egy része, már elértünk oda, hogy folyamatosan emelni tudtuk az árakat. Ennyibe kerül és kész. És az emberek megkóstolják, és rendelnek és visszajönnek és újra kérnek. És nincs, elfogy.

Levente borai gyorsan elfogynak... (fotó: Ercsey Dániel)

Hogyan lesz újra vásárlóerő a vidéki Magyarországon?

A közösségekben és a társadalmi felelősségvállalásban hiszek. Ez hozhatja el azt is, hogy meg tudják majd venni a boromat Gyöngyösön. Persze ehhez rengeteg mindent kell tenni, akár csak a helyi kis közösségekben is! Iskolaigazgatóként azt látom, hogy a gyerekek egyetlen menekülési útvonala a telefon, abba zárkóznak be. Ez az új antidepresszáns, ahol névtelenül ki lehet adni minden frusztrációt és ez veszi át a közösség szerepét is, ha hagyjuk. Én ezt a magam szerény eszközeivel próbálom megváltoztatni. Nem nagy dolog, de nálam például nincsen óra előtti kötelező vigyázzba állás, megpróbálok minden gyerekhez odamenni, a szemébe nézek, kezet fogok vele, megkérdezem, hogy milyen a napja. Elképesztően hálásak ezért a négy másodpercért, mert ez csak róluk szól. A közösségeket is apróságokkal kell újraszervezni, úgyhogy rászoktattuk a gyerekeket, hogy járjanak biciklivel suliba. Ehhez először el kellett intézni, hogy lehessen biciklivel közlekedni az iskola udvarán, mert az tilos volt, mondván, hogy balesetveszélyes. De hát az élet is az, könyörgöm! Szóval nálunk van gördeszka “tanfolyam”, sőt, van néha ideiglenesen pálya is, amit időnként az osztályok csinálnak, akár matek óra helyett. Ha szép idő van, persze, hogy inkább biciklipályát csinálnak, cserébe mindenki biciklivel jön suliba. Talán ha jó élményeket kapnak, akkor az egyetem után páran visszajönnek Abasárra és ők lesznek azok, akik megveszik a boraimat. Ma itt kezdődik a közösségépítés. Az nem volt normális, hogy Abasáron, érted egy faluban, reggel dugó van az általános iskola előtt! Ne már!

A Sárhegy dűlő a Sár-hegyen, háttérben a Kékes (fotó: Ercsey Dániel)

Csak néhány gyors kérdés a végére! Kénezett vagy kénmentes?

A 2018-as évjárattól teljesen kénmentes. Ha ként kell adnom a borhoz, akkor ott már baj van és a nevem alatt az nem is kerülhet forgalomba!

Tényleg itt van eltemetve Aba Sámuel?

Ez egy nem bizonyított tény. (nevet) De az biztos, hogy ekkora templomot nem építettek akárhová. Érdekes, hogy az abasári templom középkori leírásai görög kereszt alaprajzot és központi kupolát említenek, akárcsak Feldebrőn és Tarnaszentmárián. Erre már egy tematikus „a bizánci templomok nyomában“ útvonalat is fel lehetne építeni! Most újra vannak ásatások a faluban, a gyerekekkel rendszeresen megyünk és nézzük, hol tartanak. Miért volt három temploma a középkorban egy poros falunak, kérdem én? Jó lenne a gyerekekben tudatosítani, hogy Abasár egykor olyan királyi központ volt, mint Székesfehérvár vagy Esztergom.

Teraszos szőlők a Sár-hegy oldalában (fotó: Ercsey Dániel)

Azt rebesgetik, hogy szuahéli nyelven is beszélsz…

Dehogy beszélek! Bár van belőle alapfokú nyelvvizsgám.

Mondanál valamit szuahéliül?

Pombe. Vagyis sör. A borra talán nincsen is szavuk. Az abasári olaszrizlingre pedig biztos, hogy nincsen.