Közel egy hetes hallgatás után felébresztjük a Pécsi Borozó weboldalát, a nyári szám lapzártája miatt levegőt is csak páros napokon vettünk. De hírek érkeztek, érkeznek, most bepótoljuk lemaradásunkat. Elsőként a Pécsi Borbörze közönségszavazatai alapján összeállt listákat adjuk át további böngészésre olvasóinknak, külön kiemelve, mely borokból lehet majd Pécs Város Bora 2009.
Pénteken Pécsett tartja megalakulásának 10. évfordulóját a Baranya Megyei Falusi Turizmus Közhasznú Szövetség, szombaton pedig ennek kapcsán a IV. Falusi Ízek Fesztiválja folytatják az ünneplést, akkor már Magyaregregyen. Ízletes programokat ajánlunk!
Az elmúlt hetekben (amint az a megfogyatkozó poszt-számból is látszott) kicsiny stábunk jelentős része nem lusálkodott, hanem külföldön terjesztette a Pannon Borrégió jóhírét. Hazaérkezve azonban rögtön az a jó hír fogadott bennünket, hogy még csak ki se józanodtunk (a fáradtságból), máris várt a munka. Kedden rendezték meg ugyanis a negyedik Pécsi Borbörzét. Ott voltunk, koccintottunk alpolgármester borúti elnökkel, poharunkat emelhettük egy új polgármesterre, mindenki ott volt, nobilitások és barátok szinte teljes sora mellett azért mi szorgalmasan végigjegyzeteltük a teljes kínálatot, mindeközben csak egyetlen poharat törtünk, azt is a legvégén. Jönnek a részletek.
Az Alexandra kiadónál megjelent étteremkalauz (amellyel napokon belül részletesebben is foglalkozunk) után újabb gasztro-toplista is az élbolyba emelte a pécsi Enoteca Corsót. A Dining Guide szerint a tíz legjobb között van a pécsi étterem, az pedig, hogy ki lesz a tízből a legjobb, év közben, szigorú tesztelések során derül ki.
Ahogyan azt már korábban beharangoztuk, május 6-án, szerdán a Baranya Megyei Önkormányzat által tizedik alkalommal meghirdetett borversenyen a benevezett borokból kiválasztották azokat, amelyek egy évig viselhetik a „Baranya megye bora” címet. A borversenyt Villányban, a Teleki Zsigmond Szőlészeti Szakképző Iskolában – a Villányi Borász Akadémia szakmai közreműködésével – rendezték meg. Neves baranyai borszakértőkből álló, kilenc tagú bírálóbizottság értékelte a beküldött bormintákat és választotta ki minden kategóriában a győzteseket.
Már-már kezdtünk aggódni, hogy elmarad, de mégsem: május 12-én, kedden délután ismét megrendezik a Pécsi Borbörzét az Aranykacsa emeleti DAKK termében. Egy hely, ahol néhány óra alatt bejárható a teljes Pécsi Borvidék, legalábbis reméljük, hogy idén is sok borász jön el és mutatja be, mi az újdonság a háza táján. Tavaly ott voltunk, jól éreztük magunkat, aki idén jön, ott találkozhat először a Wine Guide 2009 elnevezésű különszámunkkal, amelyben az elmúlt egy évet foglaljuk össze, külföldinek, hazainak, borturistának és érdeklődőnek egyaránt.
Most kaptuk a hírt: rozéink ismét szárnyaltak a vébén. Leginkább Dúzsi Tamásnak köszönhető ez, aki három aranyat is bezsebelt, egy ezüst mellett. Cabernet sauvignon, pinot noir, kékfrankos a trendi rozé ma a szekszárdi borvidékről, mellette egy villányi ezüst is érkezett a régiónkba: a Château Teleki Framboise rosé cuvée-je kapott elismerést a le Mondial du Rosé elnevezésű borversenyen, amelyen 45 arany és 194 ezüstérmet osztottak ki.
A díjazott rozék mindegyike a Rozéim elnevezésű rozé-különkiadásban vásárolhatóak meg, amelyben hat fajta (menoire, pinot noir, cabernet sauvignon, merlot, kadarka, kékfrankos), hat palack rozé található.
Folytatjuk a medvehagymás versenyre beérkezett receptek bemutatását. A nevezett receptek közül kiválogattuk még azokat, melyekbe a szerkesztőség beleszeretett. Másodszorra a Gabojsza konyhájába lesünk be.
Május 1-2. a IV. villányi BorZsongás időpontja, a hét végére program nélkül maradtaknak még van idejük bekapcsolódni. Alant közöljük a teljes programot.
Szent György-napi Borünnep, a Szekszárdi Bikavér Ünnepe és a Szekszárdi Borvidéki Borverseny eredményhirdetése. Egy nap a bornak és borásznak Szekszárdon. Első alkalommal ítélték oda a Szekszárd Város Bora címet, a hagyományteremtő kezdeményezés első kiválasztottja a Mészáros Pince- és Borház 2007-es Kékfrankosa lett.