Sok szekszárdi borászat vonatkozásában beszélhetünk arról, hogy generációkat ível át családjuk történetében a szőlő szeretete és a borkészítés. Vesztergombiék esetében az 1700-as évekig kell visszamennünk az időben, hiszen a ma is használatos címerük - melyen egy róka látható, mancsában egy szőlőfürttel - egyértelmű utalás arra, hogy a család életében jelen volt a szőlő és a bor. Azt, hogy mennyire elkötelezett família voltak, mi sem jelzi jobban, hogy Szekszárdon az első hegybíró is Vesztergombi volt, mindez pedig komoly szakmai és társadalmi elismertséget is jelentett abban az időben. Portré a Pécsi Borozó őszi számából.

A borospolcomon ráakadtam egy duettre: Németh Janó két 2012-es bora pihent ott, milyen lenne összenézni, mire képes egy kékfrankos, no és mire egy cabernet sauvignon hat év után? Az utóbbi időkben egyre inkább hiszek az időben, szeretem, ha nem a harsány erő, hanem a finom elegancia dominál a borban, ha vörös, akkor pláne.

Vajon mire gondoljon az ember, amikor száraz borok bemutatására szóló meghívót kap egy olyan pincészettől, amelyik sokáig az édes borok felsőbbrendűségét hirdette? Változó időkre? És egyáltalán: lehet-e érdekes egy olyan kóstoló, amelyeken az édes borvidékek nagyágyúi csak mellékszereplők?

Idén lett ötven éves a szalántai étterem, amelyet új üzemeltető nyitott újra a nyár elején. A háttér nem titok, a Tenkes Csárda csapata végezte el a ráncfelvarrást és hozta új formába a félszázados vendéglőt.

A tegnap délután Villányban az Újvilágról szólt. Kalifornia, Chile, Dél-Afrika. Olyan borokkal, amik nem igazán gyakran jutnak hozzánk. Viszont ha komolyan szeretnénk megismerni a fajtát, akkor nem hagyhatjuk figyelmen kívül, milyenek. Kilenc bort kóstoltunk, Peter McCombie MW fajtaismertetőjét követően.

Negyedszerre gyűltek össze a Villányi borvidéken a cabernet franc fajta termelői és rajongói, a Franc&Franc nemzetközi szakmai fórum évről-évre több érdeklődőt vonz Baranyába. A pénteki konferencia idén a Villányi Franc mellett az újvilági borokra helyezi a hangsúlyt.

Van az úgy, hogy az emberfia áll egy vinotékában, beszélget és a szeme megakad egy kövidinkán. És hazaviszi, behűti, kibontja még este. Ez pont ma történt velem, a sztori részletesebben a folytatásban.

Nem túl gyakran bontunk magnum palackokat, ami hiányosság, viszont nemrég kettővel is összebarátkoztunk. A fehéret egy pekás, azaz sütőharangos sütögetés elején kóstoltuk meg, a maradék az ételt fűszerezte, a vöröset viszont már az étel mellé kortyoltuk el. Egy furmint, egy teran, két horvát magnum.

A szekszárdi csúcsborokra is készült receptúra, közösségi alapokon készítette el a sorozat első négy példányát négy remek pincészet. A Szekszárd Grand a 2012-es évjárattal debütált a piacon.

Egy esti beszélgetésnek indult, pár középfokú vizsgára készülő tanítvánnyal, de a végén barátsággá alakult, talán a jó borsor egésze, de ez a két bor mindenképpen hozzájárult. Elsősorban külföldi borok kerültek elő, meg a WSET számára alig létező kelet-európai példák. És ez utóbbiak okoztak nagyobb élményt.