Persze sejthetően nehéz helyzetbe sodortam saját magam, hiszen a nagyjából 2000 útközben fotóból kiválasztani néhányat, amelyek kellően szimbolizálnak, megmutatják a dolgok, élmények valódi mélységét, szinte lehetetlen. Döntésem értelmében 11 felvétel (időnként videó) következik, amelyek valamiért nyomot hagytak, és persze engedek kicsit a Pécsi Borozó gasztronómia környezetének, ha már. A tizenegy felvétel a tizenegyedik képeslapnak szól, illetve mindig is szeretettem valamiért a prímszámokat, amelyek jó üzenetet hordoznak az író-ember számára (is): egyen és önmagán kívül ne legyen más osztója. [Ez utóbbi gondolatot EP-től vettem kölcsön, köszönet érte!]

Mottó:
De bennem szép
Ugyanúgy, mint rég
Mert bennem a fénykép
Benned a Fény képe ég
(Ákos)

1. ASIMO avagy robi-robi-robogok az éjszakában

Éppen egy orvos csoporthoz csapódtunk Tokióban, válaszolva egy városnézésre szóló invitálásra, amikor kiderült, elmegyünk a tokiói „csodák palotájába”. Mr. Ch. nyomban lázba jött, mondván ott láthatjuk Asimo-t a robotot… Jómagam vonogattam a vállam, hiszen szemem elé képzeltem valamiféle elektronikus erőlködést, mondván, hogy ez a hiányzó láncszem a humánok és a mesterséges intelligencia között. Akkor még más ember voltam. Aztán az áll leesett, győztem pislogni, mert olyan finom mozgásokat láthattam egy géptől, amelyek nyomban lenyűgözték a mozgásszervi sebészt, amelyek azóta is kísérnek és sokat gondolkodom azon, hogy a jövő valóban elkezdődött…

Ugyanezen a helyen az űrkutatással kapcsolatban is számos érdekességet láthattam, viszont amely igazán megdobogtatta magyar szívemet, az Farkas Bertalan fotója és aláírása volt, az űrhajósokat felsorakoztató tablón. Hiába, mi magyarok mindenütt ott vagyunk…

2. Bogarasságok

Nyitott lélekkel érkeztem Japánba, mondhatni sarkig tártam a belső védvonal helyenként vaskos kapuit. Azt elhatároztam jó előre, hogy amit lehet, megkóstolok, maximum levonom a következtetést, hogy na, abból az életben többet nem! Egy buddhista templom holdudvarában akadtam az ízeltlábú szekcióra, és nyomban be is nevezetem egy degusztációra… A környezetemben tébláboló fiatal kolléga hüledezett, én pedig elropogtattam a kandírozott szöcskét és rákot. Roppant is, édes is volt, nagy nyomot nem hagyott, de, ha arra járnak, próbálják ki, sört javasolok mellé!

3. Egy koffeinista feljegyzései

Arról értekeztem egész hosszan, hogy sem a japán presszókávé kultúra, sem az infrastruktúra nem túl kegyes a koffeinistákkal szemben. Azonban, így utólag kijelenthetem, hogy kifejezetten jót tett a kialakult helyzet a bennem szunnyadó macgyveri lelkületnek, ugyanis kipipáltam mind az indukciós főzőlapon történő kávékészítést nem indukálható fémből készült kotyogóssal, és a vízforralóban készülő mokka misztériumjátékát egyaránt. Csak mosolyogtam, amikor a szálláson megjelentek az első követők…

4. Zöldtea mindenek felett

Japán a zöldtea országa. Is. A cserje áldott levele ezer meg ezer szállal szövi át a gasztronómiát. Találkoztam ilyen ízesítésű Oreo keksszel, amelyet később sajnos hasztalan kutattam a kisebbik unokahúgomnak, aki fanatikus rajongója. De a legmeglepőbb gasztronómia házasításokban is fellelhettem a hol dominánsabb, hol rejtőzködőbb, ámde mindig egyértelmű zamatot. Nagy kedvencem lett a matche tea, különös tekintettel a szertartására, illetve a  matche latte…  Aztán egyszer csak belebotlottam egy zöldtea ízesítésű Kit-Kat-be… Jópofa hangulat, organikus ízek: Have a barake? Have a Kit-Kat?

5. Amikor van sütnivalónk

A környékbeli országokból érkező gasztronómiai hatásnak tartják. A lényege, hogy a vendégek kapnak egy asztali (jó esetben faszénnel üzemelő) grillt, mellé tetszés szerinti, ámde szigorúan különféle húsrészeket marhából, sertésből, beleértve az áldott belsőségeket is, és a jelenleg dívó mainstream-nek megfelelően, következhet a DIY. Így. Sütögetés, beszélgetés, fantasztikus, füstös illatok, grillhangulat, mennyei ízekkel. Köretként tapadós rizs érkezett, a sör pedig valahányszor jól asszisztált a vacsorákhoz.

6. Féktelenül

Japán és a gyorsvasút elválaszthatatlanul összefonódott az elmúlt ötven évben. Sokak fejében tévesen ez mágnes pályás vasutat jelent, ámde ez a fantasztikusan áramvonalas gép síneken gördül, avval a kiegészítéssel, hogy minden egyes kerekét önálló számítógép felügyeli. A kedves Olvasó vegyen egy nagy levegőt, mielőtt szembesül a tényekkel: 516km-es távolságot 130 perc alatt tettük meg. A legnagyobb mért sebességünk 273km/h volt. Hogy milyen lesz ezt követően egy Bp-Pécs IC-n? Romantikus, föltétlenül vadromantikus!

7. A zöld

Minden nap. Nem, inkább minden nap több ízben. Szóval naponként, ugyanabban az ízben (zöld), ámde több alkalommal. Ne tartson senki zöldfülűnek, amikor e tea tekintetében gyermeki rajongás alakul ki bennem. Menzán, munkahelyen, szálláson, teaházban, nagyvilági nyüzsgésben: ugyanaz a naturális, ámde mindig árnyalt zamat: a zöldteáé. Azt hiszem, velem marad, eztán, jó eséllyel soká. Egyelőre az a biztos, hogy három csomag, prémium tealevél szárcsa várja a nagy utazást… Akinek van kedve, ugorjon majd be, mondjuk teaidőben!

8. Mindig akad, aki kér egy nyalást…

Nara: a régi főváros, patinásság és egy fantasztikus Sinto központ. Egy sintorol is volt szó korábban már, aki a legkülönösebb élmény rezidens DJ-je lett. Itt pedig azon túl, hogy megtaláltuk a világ legnagyobb Buddha szobrát (500 tonna körüli tömeg), szügyig gázoltunk az őzekben, akik a sintok szent állataik. Éppen ezért, nekik szinte mindent szabad, és, ha az embernek eléggé vajból van a szíve, akár még egy nyalást is lepasszolhat a zöldteás fagyiból, a legközelebbi patásnak… Maradjon az én titkom, hogy kié volt az utolsó szó!

9. A királyrák sztori

Voltak momentumok, amikor néha már magam is úgy éreztem: túl sok a jóból! – barátaim ezt már több ízben jeleztél. Legutolsó látogatásom volt Tokióban, amikor kvázi elköszöntem a várostól. Sétáltam a vásárcsarnokban és egyszer csak ott hevertek előttem a királyrák csápok a hűtőpultban. A könnyeim nyeltem befelé, mert egyszerűen nem vihettem magammal, nem volt hely, ahol elkészítsem. Aztán karácsony előtt volt egy meghívás Mr. Ch-hez… Amikor megérkeztünk, az első utam a konyhába vezetett, mert korábban avval hitegetett, hogy nagyon jó vacsora lesz. Amikor beléptem, éppen akkor próbálta a fazékba gyömöszölni a királyrák csápokat: Dream comes true! Óriási szerencsém volt, hogy a német fiú éppen gyomorrontással küzdött, a csaja vegetáriánus, egy vendég pedig nem érkezett meg. Nem volt mit tennem: királyrákból kellett halálra ennem magam. Van, hogy több az ádatás, mint a vétetés.

10. Ramenizmus

Véletlenül találtam rá a kifőzdére. Akkor éppen 20 méteres sor várta, hogy ebéd kerüljön az asztalra. Gasztrománc volt az első pillanattól: Sio ramen; relatíve kevés kötődéssel a Balatonhoz. Kétszer tértem vissza, utolsó tokiói látogatásom is ott kezdődött, 20 méteres sorral. Nézzék csak meg a videón, micsoda szertartásossággal készülnek a levesek. Alaplé, fűszerek, tészta, hússzeletek és némi póréhagyma bóbita a tetején. Vallás és én a követője lettem!

11. Egy álom által elvégezni mind a szív keservét

A búcsú mindig fájdalmas, bár tagadhatatlanul, valami új kezdetét jelzi. Csak álltam a szintén szívemhez nőtt aprócska étterem pultja előtt, és arra gondoltam, vajon mivel köszönhetnék el a helytől méltó képpen?! Aztán tanakodtam egy picit a főnénivel és megegyeztünk abban, hogy összeraknak nekem egy tányért, a kedvem szerint. Így lett, hogy minden olyan nyers tengergyümölcs ott fénylett előttem, amelyekért konkrétan megőrülök. A mellettem ülő japán hölgy többször szemét a tányéromra emelte, majd végül csak ennyit mondott: Ez igen! Magam sem mondhattam mást. Az ízek hosszan zengtek, ámde talán legbelül maradt egy halovány keserű és ugyanakkor egy árnyalatnyi édes: elengedés és újrakezdés.

Ui.: Köszönöm, hogy velem tartottak!