Nem hittem Tomislavnak. Hiba volt. Reggeli előtt sétálok egyet a hotel környékén, ami egy teherpályaudvarba oltott lakótelep, Trump feliratú outletekkel és rémes hangulattal. Végső elkeseredésemben, hogy Podgorica ennyire csúnya, leülök egy padra egy buszmegállóban és iszom egy sós joghurtot. Persze az eredeti “főváros” Cetinje volt, ott több régi épületet találni. Podgoricában csak az óratorony és egy pici oszmán híd maradt, de ezekért kár megállni akár csak egy órára is. Érdemes inkább a valaha élt leghíresebb szerb-montenegrói billiárdjátékos, Petar Petrović-Njegoš sírját felkeresni a fellegek fölött, vagy beleolvasni a verseibe, úgy biztosan többet értünk meg a montenegrói néplélekből, mint a podgoricai city mall-ban sétálva.

Trebinje óvárosa a folyópartra épült házak nélkül olyan, mint egy kicsit lepusztult dalmát kisváros, kóbor macskákkal és mindent átható fügeillattal. Csak a környék összes hegycsúcsára sebtében felhúzott ortodox templomok jelzik, kik élnek itt. A szerbek nem bízzák a véletlenre a dolgot. A központ és a folyópart amúgy hangulatos, a víz szikrázóan tiszta és türkiz színűnek hat a vízinövények miatt. A régi oszmán híd is gyönyörű, igaz eredetileg nem itt állt, hanem néhány kilométerrel fentebb a folyón, de egy duzzasztómű miatt elbontották és itt újjáépítették. Ma is aktív gyalogosforgalom zajlik rajta, de a központi közlekedésből már kiesik.

- Nagyon szeretek aludni! - ezzel fogad reggel negyed hatkor Mirza, a sofőr. Rokonlélek, állapítom meg magamban.  Pedig morcosan ébredtem fél ötkor, mert a szobámban nem működött a fűtés, hiába szóltam tegnap, azt mondták október közepén még túl korai lenne fűteni. Nem tudom, a hajnali 7 fok engem ennek az ellenkezőjéről győzött meg. A szobámban sem kúszott 12 fok fölé a hőmérséklet, úgyhogy pizsama helyett melegítőben, sálban és polár pulcsiban aludtam.

Szarajevó, Fonoteka borbár és borbolt. Este hétkor csak én és egy japán hölgy ülünk bent. Žilavkával kezdem az estét. Carski Vinogradi Mostar - Žilavka Limited Edition 2017: Illatában vajas, kukoricás jegyek, a hordó és a seprőntartás uralja, némi kései érett almás-mézes jeggyel. Kóstolva nagy test, lágy-kerek savak, édességérzet, vanília, hordófűszerek. Selymes, telt, hosszú szegfűszeges-vaníliás lecsengéssel (86 pont). A felszolgáló angolul beszél hozzám, miközben a haverja (?), aki akár a tulaj is lehetne, az olasz borok előnyeiről győzködi a japán nőt, hozzátéve, hogy a világ legjobb szőlőfajtája a pinot grigio. Lehet, hogy rossz helyre kerültem?

Nemrég abban a szerencsében volt részem, hogy a vajdasági borászatok éves seregszemléjén vehettem részt, ami kifejezetten érdekel, hiszen részben személyes kötődés folytán is izgalmas nekem ez a térség, másrészt vagy két évtizede próbálom többé-kevésbé rendszeresen követni, hogyan fejlődik a bor világa azon a tájon. Jelentem, fejlődik.

2018-ban történelmet írt az 55 férőhelyes Onyx étterem azzal, hogy elsőként Magyarországon megszerezte a 2 Michelin-csillagot. 2019-ben pedig csak fokozta mindezt, amikor további egy évre megtartotta. Kevesen tudják talán, hogy az étterem fölött egy olyan családi cégcsoport áll, aminek két nő, Pintér Katalin és Niszkács Anna, anya és lánya a vezetője. Annával, és az Onyx séfjével, Mészáros Ádámmal beszélgettünk erről a több szempontból is egyedülálló vállalkozásról a Pécsi Borozó nyári számában.