Komarnai látkép (fotó: Ercsey Dániel)

Hajnali keléssel ünnepeljük a tegnapi négy órás kompozást, de így legalább látom, hogy a teraszon ügyködő felszolgálót megtámadja és visszakergeti a szállodába egy varjú. Tiszta Hitchcock, bár sirállyal talán autentikusabb lenne, igaz, ezt nem merem mondani a láthatóan feldúlt pincérnek. A mai busz szerencsére nagyobb - úgy tűnik ma elmarad az alagút -, bőven van hely lábnak és csomagnak egyaránt, amire szükség is van, hiszen kijelentkezünk a hotelből, bye bye Split, helló Dubrovnik, álmaim városa immár egy évtizede. Ehhez persze némi magyarázat is társul. Horvátország minden parti városában jártam már, kivéve a legismertebbet, Dubrovnikot. Egyszer aludtam Dubrovnik külsőn egy hotelben, de az óvárosba nem jutottam be, mégcsak nem is láttam. Csak fotón. Szóval nagyon vártam ezt a napot, ami minden bizonnyal majd csak holnap jön el, de akkor is.

A Neretva-völgye és deltatorkolata (fotók: Ercsey Dániel)

Tehát ott tartottam, hogy ülünk a buszon, van aki már alszik is, én még elalvás előtt látom bal kéz felől Klissza várát, aztán filmszakadás a Neretva-völgyéig, ahol csak egy gyors fotószünetre állunk meg, még Komarna előtt. Horvátország egyik legfiatalabb eredetvédett bortermő tája ez, közvetlenül a Neretva-delta mögött, a tengerre néző mészköves dombokon, ahonnan már látni az ország legújabb látványosságát, a Peljesac-félszigetre vezető hidat, „Neum gyilkosát“, ahogy a bosnyákok nevezték, pedig-pedig… Aki nem lenne képben, annak itt egy gyorstalpaló. Jugoszlávia felbomlása óta az önálló Horvátországban Dubrovnik és a Peljesac-félsziget is csak úgy volt elérhető, ha az ember kompra szállt, vagy átment a vámvizsgálaton és az útlevél ellenőrzésen és néhány kilométer erejéig belépett Bosznia-Hercegovinába. Bosznia kijárata az Adriai-tengerre ugyanis itt van, Neum városában, ahol persze nyaranta az átmenő forgalomtól meg lehetett fulladni, élhetetlen volt az egész. Igaz, hogy Bosznia bőszen tiltakozott a horvát hídépítés ellen, de valójában ez sok terhet levesz Neum válláról és talán élhetőbbé teszi a kisvárost és a strandokat is nyaranta.

Komarna (fotók: Ercsey Dániel)

No de vissza Komarnához, ahol ma már hét borászat dolgozik, pedig 2006-ban még csak bozót és szikla volt ezen a helyen! A fő fajta a plavac mali, az elmúlt évtizedben legalább akkora névre tett szert Komarna a plavac mali kapcsán mint a Dingac vagy a Postup, de zöldell itt tribidrag, rukatac (marastina) és posip is.

Tipp: A Dingac és a Postup mint eredetvédett területei a plavac malinak, sokkal érettebb, lekvárosabb, teltebb borokat adnak, a vakkóstolókon Komarna mindig kitűnik a frissebb, gyümölcsösebb boraival. Persze ezt kéretik a helyén kezelni, itt sem ritka a 15% alkohol, mégis valahogy frissebbek a borok. Erre mondjuk rácáfol Deákék (akiknek az ősapja egy magyar katona volt, büszkék is a magyar származásukra) posipja, a Caca moj (vagyis az én nagyapám) 2023-as évjárata, ami krémes textúrával, őszibarackos-almás-virágos ízekkel hódít 89/100 pont, de a Provic 2022-es Livijánál (ami zlataricából készült) már a helyükre kerülnek a dolgok, sós citrom és menta, könnyed, mégis tartalmas, szintén 89/100 pont. 

Fotók: Ercsey Dániel

Ami a helyi plavac malikat illeti, a Rizman Primus 2018 bár nagyon is fajtajelleges, és még egy kis levendula is megbolondítja az ízképet 93/100 pont, most Volarevicék Gold Edition plavaca nyert nálam (lásd a videót lejjebb, 95/100 pont), de azért Rizmanéknak sem kell szégyenkezniük, főleg, hogy a St. Michel tribidrag 2018 kirobbanóan friss, csokoládés, szederrel és kökénnyel, és persze szinte végtelen lecsengéssel, újra 95/100 pont. Komarna rászolgált a hírnevére!

Rizmanék teraszáról csodás kilátás nyílik a hídra, az öbölre és a Pljesacra, ahová el is indulunk az ebéd után. A többség eddig csak hallomásból ismerte (vagy onnan sem) a Dingac nevet, no de most változik a helyzet! Én már nyaraltam is errefelé, egyszer egy hetet töltöttem egy Podobuce névre hallgató kis halászfaluban, a Postup dűlő közepén, egy kis öbölben, de a Dingac még lélegzetelállítóbb. Ezeket a dűlőket a hatvanas években védték le, még a Jugoszláv időkben, éppen azért, mert az itt születő borok mindig megkülönböztethetőek voltak minden mástól. Egyrészt a plavac mali eperlekváros, aszalt fügés, mediterrán fűszercsokros karaktere jelent meg bennük, másfelől viszont a tengeri pára miatt egy sós-algás karakter, legalábbis a jó évjáratokban. A Peljesac borait a legendás Grgic borászatnál kóstoljuk, a névadó Mike Grgich néhány hónapja hunyt el, igazi példakép volt, főleg választott hazájában, Kaliforniában, az itteni borászatot a távoli rokonok viszik, igaz, amerikai pénzből húzták fel.

Dingac (fotók: Ercsey Dániel)

Tipp: A Crna Ovca 21-es alap plavac malija a fajtához mérten könnyed és jól iható, meg is lepődtem rajta rendesen (90/100 pont), míg a helyi Grgic 19-es plavac malija inkább rusztikus, kakaóporral és szilvalekvárral (89/100 pont). A Kirizdzija Dingac 2020 már emeli a tétet, klasszikus és fajtajelleges, de a tannin még szárít (90/100 pont), de a Skaramuca Dinagacok már lehengerlőek, a 18-as Reserva vibráló savú, sűrű és elegáns (91/100 pont), a 19-es Elegance pedig curryvel, szerecsendióval, pici grafittal és eperlekvárral hódít, megérdemli a 92/100 pontot. A csúcs viszont a Saints Hills St. Roko 18-as plavaca, hecsedlilekvárral és kakukkfűvel, no meg persze elegáns savakkal, ami talán nem is meglepő, ha tudjuk, hogy bár ezt a bort itt kóstoltuk, valójában Komarnában szüretelték hozzá az alapanyagot (93/100 pont)!

Fotók: Ercsey Dániel

Innen már csak egy megálló volt hátra, a legendás Milos borászatot látogattuk meg Ston és Mali Ston közelében. Nekem gyakorta az az érzésem, hogy Miloséknak inkább szektájuk van, semmint megalapozott véleménnyel rendelkező rajongótáboruk, most is ezt tapasztaltam, a rendkívül brettes csúcsboruk, a Stagnum 2015 láttán, igaz a 19-es plavac (87/100 pont) és a Stagnum plavac mali rosé 2022 (88/100 pont) érett ízvilágú gasztrorozéjuk megmentette a pince renoméját, igaz ez utóbbi sem való kezdőknek. No de ami ezután várt ránk, az maga volt a paradicsom!

Fotók: Ercsey Dániel

Ston és Mali Ston a regionális jelentőségű sólepárlóiról híres, ez volt Dubrovnik „aranybányája“, nem csoda, hogy hatalmas erődített falrendszer veszi körül a két városkát, olyannyira, hogy ez Európa leghosszabb egybefüggő középkori várfala. Nos, ebből - éjszaka lévén - semmit sem láttunk, viszont Mali Ston kikötőjében friss osztrigával vártak (ezt amúgy is erősen javaslom mindenkinek aki rajong az osztrigáért, mármint a látogatást Stonban, hiszen itt vannak Horvátország legismertebb osztrigatelepei, a szezon pedig januártól márciusig tart, ilyenkor a legjobb a friss osztriga, csak legyen behűtve a kocsiban egy üveg pezsgő, vagy egy Provic chardonnay mellé), de az i-re a pontot, legalábbis számomra, a grillen elkészített tonhal steak tette fel. Én még életemben nem ettem ilyen jó tonhalat, mint a Bota Sare étteremben!

A legendák sorába emelkedett tonhal steak (fotó: Ercsey Dániel)