Mindig az első pillanat a legszebb. Annyi minden mellett, amire ez igaz az életünkben, számomra a borkóstolásban is ez a legnagyobb gyönyörűség. Kezdjük talán az elején: belépek a boltba. Lehet az kis borbolt, de nagy áruház is. Kedvenc időtöltéseim egyike, hogy végig pásztázom a borkínálatot. Van-e olyan, ami elsőre megtetszik? Amelyik valamiért izgalmasnak tűnik?

Ki gondolná komolyan a franciákon kívül, hogy a criossant-ra komoly üzleti koncepciót lehet építeni? Dormán Péter és Markovics Gergely mindenképp, akik egy évvel ezelőtt megnyitották a belváros peremén a Freyja-t, ami mára elhozta Budapestre az igazi croissant. Na, de nem azt, amit a franciáknál mindenhol kapni lehet, amire Péter csak annyit mond, hogy tömegtermék, hanem azt a Dániából hozott kovászból készültet, amellyel a vállalkozó szellemű fiatal találkozott, amikor alig valamennyi pénzzel a zsebében szerencsét próbált külföldön. Dormán Pétert kérdeztük az ő ’croissant story’-járól.

Avagy mit ér a bor, ha sadaradáról származik, másképpen újheli és mit ér a borász, ha nem mutatja meg a borait.

Amikor először jöttem ki Faluhelyre, a Bodri-birtok még csak nyomokban emlékeztetett mindarra, amit ma itt találunk. A mai étteremnek helyet adó épület állt, mögötte a pince, az első. Talán ennyi volt mindösszesen. Aztán lett látványpince, étterem, tavak, teraszok, rozéfeldolgozó, egyre több szőlő, egyre nagyobb parkoló, vendégházak, wellness, és ami akkor is volt, a bor, az bizony ma már sok százezer palackban kel útra. Az első lapszám egyik interjújának apropóját az adta, hogy a Bodri-borok új ruhát kaptak. Hamarosan megint itt egy címkeváltás, megelőztük egy beszélgetéssel, Bodri Istvánnal ültünk le a faluhelyi teraszon.

Álltam a teraszon, odalenn szürke esőfüggönybe burkolózott a Tihanyi-félsziget, de Füred irányában még megcsillant a napfény a Balatonon. Miközben a háttérben halkan szólt a Bácska induló és éppen a nemzet megmentésére készültünk, ami esetünkben borkóstolást jelentett, Eötvös Károly utazása körül jártak a gondolataim, ahonnan nem volt nehéz elkalandozniuk a távoli Tiszaeszlár és Tokaj felé…

Az úgy kezdődött, hogy bor-újságírói ismereteim gyarapítása céljából beneveztem a WSET alapfokú borismereti tanfolyamára. A borvidékek, szőlészet-borászat, szőlőfajták, borpiac beható tanulmányozása közben/után megkezdődött a gyakorlati okulás, heuréka élményekkel tarkított kóstolók során (aha, tényleg itt érzem a savat, amott a tannint). A különféle alapanyagokkal történt összekóstolás hihetetlen meglepetéseket hozott (például a citrom).

A 2020-as évben nagyjából öt igazán emlékezetes borélményem volt, annak ellenére, hogy szinte biztosan egy olyan évből tántorgunk ki, amelyben a legnagyobb volt az egy négyzetméterre eső, kiváló borok mennyisége. Ebből sejthető, az igazán emlékezetes bor számomra nem csak attól az, mert fajtajelleges és/vagy hibátlan, hanem a körülményeitől, vagy még inkább attól, hogy maga körül teret teremt, és kijelentőmódja ellentmondást nem tűr.

Ünnepi aszúkóstolón jártam. Terítékre került, mintegy karácsonyi ajándékként, a két Szepsy dűlőszelektált aszú is, a Szent Tamás fogyasztói ára például 180 000 forint - mármint egy palack, nem egy hordó, szóval volt izgalom a kóstoló előtt!