Egy késő őszi délutánon vonatoztunk el ismét Sopronba. Célunk pedig a Gangl család borainak és pincéjének megismerése volt. Az évek során a Buschenschankban és a szüreti fesztiválokon már számos borukat sikerült kóstolnunk, de természetesen az este során ért bennünket jó néhány kellemes meglepetés.
Farkasszemet néztünk a fekete lovag rettegett seregével. A gyalogsága gyenge volt, a könnyűlovassága bizonytalan, de a nehézlovasság áttiport rajtunk. (Maradékaink szégyenszemre dobozban, haza.) A Fekete Lovag Étteremben lovagi tornáztunk a Magyarürögi úton.
Van Pécsett egy férfi főzőegylet. Volt tavasszal egy Borhoz ételt pályázat, amelyet a Heimann Családi Birtok hirdetett meg. A múlt héten a főzőegylet bemutatta, mivel is pályázott. És mivel mi is pályáztunk - nota bene bekerültünk a 12-36 közé -, bennünket is meghívtak. El is mentünk, főztünk, beszélgettünk, borozgattunk, ellestünk trükköket és ellestek tőlünk is furfangokat. De ez így volt kerek.
Van az úgy néha, hogy meglepetést szeretnénk okozni a többieknek. A baj akkor van, ha mindenki ebben a meglepetésben utazik. A rajnai rizlingekkel úgy jártunk, hogy senki sem hozta a magyar standard rajnaikat, nem volt Bussay, sem Pannonhalmi, a többiekről nem is beszélve. De legalább sok ismeretlent kóstoltunk, sokat használtuk a kiöntőt és azért volt néhány emlékezetes bor.
Első alkalommal hirdetett borvacsorát az Enoteca Corso. És már első alkalommal jól választottak: a mozsgói&dél-tiroli Andreas Ebnert (képünkön) hívták meg, aki azon túl, hogy izgalmas borokat hozott, olyan személyiség, aki szimpatikus akcentusával remekül el tudja „adni” a borait, a filozófiáját. És ne feledkezzünk meg az ételsorról sem, hiszen a bor hiába rendkívüli, egy borvacsorán sokszor ezen áll vagy bukik a történet. Itt folytatódik.
Rejtélyes módon jutott el postafiókunkig egy levél, amelyben meghívtak bennünket a geresdlaki Gőzgombóc Fesztiválra. Immáron a másodikra. Elmentünk, jegyet vettünk, a gyereket befizettük a körhintára, belekortyoltunk Walter Gyula olaszrizlingjébe, no meg hefenknödelt kóstoltunk: babbal, szalonnával, négyszázért.
Struccvadászaton voltunk a Korhelyben a Király utcán (na jó, Boltív köz). A mogyorót triplán számolták fel, és kiderült az is, hogy három nem egyenlő öttel. A korhelyleves rendben volt, de kár volt ragaszkodni a “strucccuccokhoz”: a csülkös sztrapacskával jobban jártunk volna.
„Borturizmus: A régió felfedezi lehetőségeit és jókedvet hoz vendégeinek” – ezzel a címmel közölt cikket a Villányi borvidékről a Financial Times, brit üzleti napilap. Rövid lapszemlénk.
Benéztünk, megfigyeltük, végigkóstoltuk. Profizmus, tisztaság, új szemléletmód, és Magyarország egyik legmodernebb feldolgozója. A körülményeket már ismertük nagyjából, de először (s mint kiderült az elsők között) kóstoltuk végig alaposan a „Sauska-sort”.
Őszi számunkban kiemelten foglalkoztunk a mohácsi borászokkal, hiszen szerintünk több figyelmet érdemel az a vidék. Ez apropóból az IH (azaz pécsi Ifjúsági Ház) borklubjába meghívtuk a Planina Borházat megszemélyesítő Horváth Zoltánt, beszélgessük, kóstolgassunk. A vártnál is nagyobb lett a siker.