Elsőre nem mindenkinek ugrik be, hova is sietek. A Vörös ökörbe, mondom, de hozzá kell tennem: a négycsillagosba. Így már világos. Pécs első (de mára már nem egyetlen) négy csillagos szállodájának étterme az egykoron ugyanitt működő, Fogadó a Vörös Ökörhöz biliárddal nevű műintézményről kapta a nevét. És hát itt is vár ránk a Déli tél. Ráadásul már nevükben is izgalmas fogásokra készülünk.
A Magyar Bor Akadémia idén is meghirdette az "Év Bortermelője Magyarországon" megválasztását. Az öt jelölt neve nem ismeretlen, nevük már többször megfordult ebben a halmazban. A végeredményt kíváncsian várjuk, addig is íme a jelöltek:
"Rohanó világunkban, jól esik megpihenni, barátokkal falatozni. Figyelj a melletted - előtted ülőre, kóstolj és beszélgess! Érezni fogod az ízek és a baráti szavak igazi erejét!” Rippl Bélának, a Kalamáris Vendéglő tulajdonosának szavai csengtek a füleinkben, mikor a Déli Tél kampány részét képező mandulás menüsor végigkóstolására siettünk a Kalamárisba.
A történelmi belvárostól 15 perces sétára található a Szent György Fogadó étterme, Pécs régi családi házas negyedében. A Zsolnay szobor - Szabadság út - Köztársaság tér - Magda Cukrászda útvonalat ajánljuk a Fogadóhoz, melynek épületében működik a pécsi Finn Konzulátus is. Bár a Szent György Fogadó szállásadóként is részt vesz a Déli Tél kampányban, mi a mandulás menüért érkeztünk az éttermi részbe.
A Várfal Fogadóba térünk be vacsorázni. Nem is kell kérnünk, a pincér rögtön ajánlja a Déli Tél menüt. Elfogadjuk, nem áruljuk el, hogy direkt ezért jöttünk. A festett üvegű ablakok, a belső tér kialakítása picit hűvös ugyan, de a barátságos felszolgálóval kellemes beszélgetésbe elegyedünk. Nem jártunk még itt, kíváncsiak vagyunk a konyhára.
Az Aranykacsába jó megérkezni, jó a megérkezés pillanata. A városi nyüzsgést kint lehet hagyni az előtérben, és átadni magunkat az étterem hangulatának, mely minket a regényekben megírt vendéglők romantikus világára emlékeztet. Mintha a nap is részt venne a Déli Tél kampányban, délre eloszlatta a novemberi ködöt.
A hónap egyik legjobbnak ígérkező gasztronómia eseményét a hónap legrosszabb szóviccével ajánljuk. Az Enoteca Corso „Borvacsorák 2008” estjeinek következő állomásán, november 28-án, Polgár Zoltán boraihoz és pezsgőjéhez kínál ételsort az étterem.
Estebédre mentem Szalon Király Fogadójába, ahol háromfogásos bőséges vacsorával etettek meg. Nem bántam a rövid pécsi sétát, kellőképpen megéheztem, mire asztalhoz ültem. Tájképek között, fehér abrosz fölött tervezgethettem a másnapi programomat – a Déli Tél kampány gyalogtúráját a Mecsek Pécs feletti oldalán található „mandulásba".
A rangos és nagy példányszámú német Wein Gourmet magazin jövő év március 28-án Bergisch Gladbachban, a Grandhotel Schloss Bensbergben rendezi meg a Wine Awards 2009 díjkiosztó ünnepségét. Hogy miért érdekes ez nekünk? Mert a nemzetközi Év Borásza kategória hat jelöltje között ott van a villányi Gere Attila is!
Ha azt mondjuk Pécs, ha azt mondjuk magyar mediterrán, akkor nyilvánvaló: a tél elől délre mennek a gasztroturisták. Ahol ilyentájt nem csak Márton-napot ülnek a vendéglők s borospincék, de megkezdődött a Déli Tél is. Aki most jön Pécsre, bizony kedvezménnyel kap kosztot s kvártélyt, ráadásul kulturális értéknézőt is féláron tehet. Mi természetesen a koszt részére specializálódtunk s végigettük mind a 18 mandulás menüt kínáló éttermet. Merthogy a Déli Tél ideje alatt december végéig 2010 forintért ehetünk remek menüket még remekebb vendéglőkben. Elsőre a Pezsgőházba látogattunk el.