Az egyik ismerősöm Krisztián, Budapesten él, már több mint 20 éve. Beregszászról költözött a fővárosba érettségi után. Itt végezte az egyetemet, majd itt is ragadt egy multinál. A családból ő volt az egyetlen, aki otthagyta Kárpátalját.

Félreértés ne essék, ez nem „nyomorpornó“, abból indulunk ki, hogy tényleg el szeretnék adni az ingatlanokat, így plusz felületet, publicitást adunk neki, ingyen és bérmentve, hiszen az olvasóink szeretik az ilyen hirdetéseket böngészni.

Stabil pontja ez nem csak a városnak, de a borvidéknek is, ahol ugyan nem kell nagy dolgokra számítani, de mind az ár-érték arány, mind az átlagos minőség teljesen rendben van.

Az előző rész kicsit könnyedebbre hangolt borai után evezzünk komolyabb vizekre, jöjjenek Szekszárd igazi nagyágyúi. Első körben három bikavér került a poharamba. Ha megkérdezünk pár embert, hogy mi is jut eszébe elsőként a városról, akkor minden bizonnyal szóba kerül ez az ikonikus bor is. Hazánkban ilyen névvel még Egerben is készítenek bort, a versengés pedig a két város között még mindig tart. Bízom benne, hogy mindez a borok minőségén mindkét helyen érződni fog, hiszen ezzel mi fogyasztók járunk igazán jól.

„Summer, Beach and Fish are in one word: SEA!” magyarázta prof. Guido Invernizzi az autóban, miközben a Balaton partján suhantunk a 6. Web Wine Writing study tour csapatával. Az olasz orvosprofesszor, nem mellékesen kiváló borszakértő, ezután értetlenkedve magyarázta, milyen sok magyar autót lát Jesolóban, miközben a horvát tengerpart egy karnyújtásnyira van hazánktól. Hozzáteszem, nem Guido volt az első olasz, aki ennek hangot adott.

Horkay Andrással a regionalitásról, a boros regionális szemlélet honi viszonyairól terveztünk beszélgetni, de kicsit több lett, maradhat? Maradt.

Milyen lehet egy könyv, amit hirtelen felindulásból ír a török borokról egy amerikai lány? Na biztosan nem ilyen! Vagy mégis?