Villány olyan, mint Quentin Tarantino. Mindenki hallott róla, sőt, mindenki véleményt is alkot a munkásságáról. Az is, aki egy filmjét látta csupán, ugyanúgy, mint aki kívülről fújja a teljes életművét. Egy biztos: Tarantino megkerülhetetlen, és Villány is az a hazai borok világában. Jól tudjuk, hogy a rendszerváltást követően a Villányi – leánykori nevén Villány-Siklósi – volt az első magyar borvidék, mely magára talált, a kombinát-létet lerázva szerveződött, tanult, fejlődött. A mennyiség helyett a minőséget helyezték előtérbe, így születtek meg az ezredforduló tájékán a nagy csúcsborok, jellemzően bordói stílusban barrique hordóban érlelve, robusztusan, tanninosan.

Az elmúlt bő húsz évben azonban rengeteget változott a borok stílusa, természetesen többé-kevésbé követve a fogyasztói igényeket. Izgalmas és dinamikus kölcsönhatás ez: borkészítők és borivók egymást formálva határozzák meg az irányt, mely az utóbbi időben a vörösborok terén a könnyedebb, gyümölcshangsúlyosabb változatok felé mutat. Ennek tudatában kimondottan érdekesnek ígérkezett a Villányi Borvidék és a Borjour közös eseménye, mely a Villányi Aranykóstoló nevet kapta, és a budapesti Stefánia Palotában került megrendezésre.

Villány top borainak bemutatóján kiemelt szerephez jutott a borvidék két vezető márkája, a Villányi Franc és a Villányi REDy, de számos más érdekesség is felbukkant. Megérkezésem után erős kezdésként rögtön Gere Attila pincészetének standjánál álltam meg. A 75 hektáros birtok hosszú évek óta 100%-ban organikusan művelt, jelenleg övék a legnagyobb szőlőültetvény Magyarországon, melyen teljes egészében tanúsított biogazdálkodást folytatnak. A hordóhasználatra is kiemelt figyelmet fordítanak: két magyar kádártól vásárolják a hordókat, a csúcsborokhoz általában elsőtöltésűt használnak. A pince négy bort hozott a rendezvényre, ezek közül a 2020-as évjáratból készült tempranillo (mely a borvidéki szabályozás értelmében FJN, azaz földrajzi jelzés nélküli borként hozható forgalomba) és a 2019-es Kopar cuvée – 50% cabernet franc, 40% merlot és 10% cabernet sauvignon – volt számomra különösen izgalmas.

A Mokos Pincészet 2021-es RedY-jében még van kifutási lehetőség, a 62,5% portugiesert, 24% kékfrankost, valamint 13,5% cabernet sauvignont tartalmazó házasítás igen kellemes stílusú bort eredményezett. A prémium kategóriájú, 2017-es cabernet franc-ban még egészen friss tanninok mutatkoznak, míg az ugyanebből az évjáratból származó, szuperprémium cabernet franc magas extrakttartalmával, struktúrájával és koncentráltságával hódít. A Blum Pince 2018-as cabernet franc-jában jól integrálódtak a savak, meleg hatást kelt, illatában a vanília és a fehérbors keveredik. A cabernet franc-t és sauvignont fele-fele arányban felvonultató Francz cuvée 14,5-ös alkoholja és tanninja jó palackos érlelhetőséget sugall.

Ezt követően kis kitekintést tettem a meghívott vendég, Horvátország terme felé, ahol Eszék-Baranya megye borait kóstolhatta a közönség. Itt fehér-, rozé- és vörösborok egyaránt felbukkantak, jellemző volt több-kevesebb maradékcukor, ám ez néhol egyáltalán nem volt zavaró. A Vina Kalazić igen kellemes, reduktív erjesztésű grasevinát hozott a 2021-es évjáratból, míg az egy évet hordóban töltött, 2018-as chardonnay esetében a hordójegyek kissé háttérbe szorították a fajtajelleget.

Szlavónia borai után ismét villányi borokkal folytattam volna a kóstolást, ám több pincészetet is hiába kerestem. Ekkor derült ki, hogy az emeleti terem is kiállítótérként funkcionál, noha erre semmiféle jelzés nem utalt – szerencse, hogy nálam élelmesebb kollégák már felfedezték, és a hír gyorsan terjedt…

A lépcsőt megmászva Günzer Tamás pincészetének standját látogattam meg, ahol a friss ’22-es rozét is megkóstolhattam, mely zweigelt és pinot noir házasításából született. A 2019-es GT 50 cuvée neve arra utal, hogy Tamás 50. évét betöltve úgy gondolta, több évtizedes tapasztalatát belegyúrja egy neki igazán tetsző házasításba. Az általam kóstolt, kiváló bor alkotóelemei: cabernet franc, cabernet sauvignon, merlot és kékfrankos.

A Villányi Aranykóstolót Sauska borokkal zártam le, a „számozott” borok – Cuvée 13 és Cuvée 7 – mellett 2018-as cabernet sauvignon és 2016-os cabernet franc került a pohárba. Nekem ez utóbbi tetszett a legjobban, a jól megfogott fajtajelleg mellé összeért, integrálódott szerkezet társult a délután méltó megkoronázásaként.

Öröm volt látni és ízlelni a Villányi borvidék legjavát. Továbbra is megbízhatunk benne, ha egy igazán komoly, érett és komplex vörösborra vágyunk, de akkor is találunk itt magunknak valót, ha egy lazább, frissebb vöröset kóstolnánk, urambocsá’ egy kissé lehűtve.