Az európaihoz képest a mexikói forrócsokoládé-készítés hagyománya szinte tektonikus idejű. Egy Abuelita nevű kerek, kifejezetten a forró csoki készítéséhez való márkáról találtam olvasnivalót, de itt, Európában én maradtam a katalán Simón Coll-nál, ami ugyan csak 1846 óta létező márka, de meggyőzően a közép-amerikai hagyományokat tartja szem előtt.
A neten van egy videó arról, hogyan készítik az autentikus mexikói forrócsoki-alapanyagot. Nos, addig őrlik a kakaóbabot, míg kenhető, pépes masszává nem válik. Ez a keverék korántsem homogén, de a kakaóbab-darabkák jelenléte a csokiban a tradíció részét képezi. A masszát összekeverik cukorral, őrölt fahéjjal és némi vaníliakivonattal.
Erős lenne azt mondani, hogy reprodukálni tudtam ezt!
De igyekeztem.
Simón Coll 60-os csokoládét használtam, olyat, ami kifejezetten ital- és ételkészítéshez ajánlott. 25 grammot apró szilánkokra vagdostam a legnagyobb vágódeszkámon. Mivel ebben a Simón Collban eleve van vanília, azt nem adtam hozzá. Rászórtam 5 csipet őrölt fahéjat, és igyekeztem alaposan összekeverni. Aztán arra gondoltam: hadd legyek jó magamhoz, és beleaprítottam egy negyed tonkababot is.
Illatorgia.
Vajon fejeljem meg mindezt egy kis ánizzsal és/vagy szerecsendióval? - futott át az agyamon, de őszintén szólva egy olyan mexikói receptet sem találtam, ahol ezek a fűszerek szerepeltek volna, úgyhogy kihagytam mindkettőt.
Kimértem 240 milliliter vizet, és megvártam, míg majdnem forr.
Belekevertem a csokis-fűszeres egyveleget, és láttam, ahogy egyből olvadni kezdett a csoki. Egyet kevertem rajta egy fakanállal, és egy újabb szentségtörés következett.
Mexikóban használnak egy ún. molinilla nevű eszközt, ami kifejezetten a forró csoki készítéséhez használatos. Olyasmi ez, mint egy ősi, fából faragott habverő. Leginkább a mi mézpörgetőnkre emlékeztet, de lyukacskákkal és mindenféle mozgó alkatrésszel. A hagyományos recept szerint ezt a szerkezetet kellett volna a pálcája végét a két tenyerem közé fogva ide-oda görgetni a készülő folyadékban, úgy olyan 20 percig.
Olvastam olyan verzióról, hogy molinilla helyett a turmixgépet használják, de mivel a csoki érzékeny a hőmérsékleti változásokra, szerintem nem lett volna jó ötlet egy hideg turmixgépbe beleönteni, főleg, hogy a molinillával is úgy kell habosítani, hogy közben a folyadék még a tűzhelyen gőzölög.
Mind a botmixer, mind a sima habverő jó megoldás lehet szerintem. Mégis, hogy a manuális készítésnél maradjak és a türelmet is gyakoroljam, kézi tejhabosítót használtam. Negyedeltem az eredeti időtartamot, és 5 percig hajlandó voltam a tűzhely mellett tejhabosítózni a tej nélküli forrócsokimat.
Abszolút megérte a fáradozás!
Szerintem jót tesz neki, hogy víz van benne, nemcsak leegyszerűsíti a készítést, hanem széles utat hagy annak, hogy a csokoládé érvényesülni tudjon. Selymes és sűrű, a tonkabab illata keveredik a csokiéval, a fahéj csak a háttérben kullog. A vanília sajnos sehol! Ahogy hűlni hagyjuk, úgy lesz sűrűbb, de kevésbé buborékos. Az utolsó kortyok előtt már-már a franciáéhoz hasonló volt az állaga. Ahhoz képest, hogy a víz és a csokoládé eredeti aránya csaknem 10 az egyhez, ez szerintem elképesztő. Nyilván párolgott el a vízből jócskán, de nem számítottam ilyen mértékű sűrűségre.
Hozzá kell tennem még valamit. Tudom, furán hangzik, de megittam, és felpörgetett. Mivel két flat white nekem meg se kottyan, meglepődtem. Csupa napfényes inspiráció lettem, és alig tudtam elaludni.
Mexikói mágia!
A fentiek egy nagy csészényi mexikói forró csokihoz elegendőek.