Az alább leírtak néhány hét alatt fogalmazódtak meg bennem, saját véleményemet tükrözik, melyeket tegnap, ma és holnap is kész vagyok vállalni. A Kedves Olvasótól mindössze annyit kérek, hogy miután elolvasta az írást, fogalmazza meg a saját álláspontját. Ha nem is írja le, én úgy is tiszteletben tartom, cserébe én sem kérek többet. Közeleg a karácsony, az év egyik legszebb időszakában vagyunk, acsarkodásnak most különösen nincs itt az ideje. Nem harcostársak vagyunk, nem ellenfelek, hanem Emberek, különböző véleményekkel- és ez így van rendjén.

“A narancsos csoki az igazi, azt ne hagyd ki.” - tanácsolta egy barátunk. Elképzeltem, ahogy befal egy sötét gombócot, és röhög közben, szétálló metszőfogain megcsillan egy kis fagyimaradék, de közben úgy nevet, hogy egy gleccser is megolvadna. “A vajkaramella a legjobb. Én mindig azt eszem.” - mondta a nő, akitől megkérdeztük, merre van a Prím fagyizó. Közben hunyorgott egyet - szerintem nem kacsintani akart, inkább felidézte, milyen, mikor a vajkaramellában koncentrálódott cukor az ember lelkébe üt.

Amikor a legendás francia forró csoki legszuperebb és legautentikusabb receptje után nyomoztam, tudtam, hogy David Lebovitz lesz az, akinél megtalálom. Évekkel ezelőtt egy olyan narancslekvár-receptet kerestem, amibe nem kell belehalni készítés közben - és ekkor akadtam rá erre a pasira. Eddig egy lenyűgöző könyve jelent meg magyarul (A tökéletes fagylalt - Csipet Kiadó), de tudom, hogy van egy olyan könyve, ami kifejezetten a francia italokról szól (Drinking French).