Ebben a borturisztikában Gumpoldskirchenben az egyik csúcspont az őszi, október közepi Nyitott Pince Napok. Ahol a nyitott pincék nem egész nap állnak rendelkezésre (és ez máshol is megszokott errefelé), hanem periodikusan: egy-egy borkóstoló erejéig vannak nyitva, ezek általában 1-1,5 órásak, lehetnek akár ültetettek és vezetettek is, és a résztvevői létszám a befogadóképességre van korlátozva. Napi 4-5(-6) időpont van általában meghirdetve. Az idei gumpoldskircheni megoldás a hétvége mindkét napján 4-4 időpontot engedélyezett (kérdésre válaszolva megtudtam, hogy ez önkorlátozás idén a COVID miatt), a borászi vendéglátás viszont változatos volt, volt ültetett-vezetett szakmai kóstoló is, csak ültetett, de nem vezetett is, és rögtönzött (értsd egy óra időtartamú) sétáló kóstoló is, igaz, az még egy negyedórás pincelátogatással is kiegészült.

Az egyes időpontok között pedig lehetett a kellemes, bár kissé hűvös, napsütéses időben sétálgatni, vagy éppen a templom előtti téren néhány kitelepülő borászatnál fogyasztani.

Az idei programban három pincészetnél sikerült időpontot foglalni, ami annyiban mindenképpen szerencsés választás volt, hogy három különböző indíttatású pincészetnél tudtunk kóstolni.

Weingut Hannes Hofer

Majdnem teljes egészében biopincészet. A majdnem annak szól, hogy a különböző területeiket nem egyidőben tudták a bio előminősítés hároméves periódusába bevinni, így a pinot noirjuk csak az idei szürettől válik bióvá, a kóstolt 20-as tétel még hivatalosan nem az.

Rögtönzött (ha úgy tetszik, pop-up) sétáló kóstoló, nagyon gyors pincelátogatással, a szüreti tapasztalatok és eredmények ismertetésével. Ezt Hannes végzi, addig bent a kóstolóhelyiségben a húga, Angelika tartja a frontot egy segítővel. Van is mit tartani, ők úgy döntöttek, hogy a teljes pincei kínálatot bemutatják. Ez tizenhat tételt jelentett (a tizenhetedik, a 20-as sárgamuskotály elfogyott már), no, persze, ehhez az társult, hogy a kóstoló tételek szuper minik, úgy 1,5-2 cl-esek lettek. A pincében az újborral kezdjük, ami szívet melengető, ugyanis ez náluk Irsay (így írva, esz-szel ejtve – ok, láttam én Olivér nevét már Irschainak is írni, ráadásul Csehországban, no, meg иршаи-nak is, Beregsurány után).

Itt megjegyzem, szeptember másodikán volt a szüret, bár rögtön az elején kiderül, mi voltaképpen magyarok vagyunk, de nem akarok negyven embert átkiabálni, hogy, hát, ekkor már ez picit odébb bőven bor, mindenesetre ennyit a klimatikus viszonyok gyors változásáról. Már határozottan egy hűvösebb klímán vagyunk, a csapadék ugyan még nem jelentősen több, mint akárcsak Sopronban, de az átlaghőmérséklet már alulmarad, különösen, ami a júliusi és augusztusi időszakot jelenti. Előnye ennek a klímának, hogy viszont határozott savakkal rendelkezik az itt készített bor…

De nem irsait kóstolni jöttünk. A fehér szortimentből, az alapborokat (frisch und fruchtig, nem kell fordítani) még az olasz és a rizling képviseli (meg a kifogyott belber muskateller). A rizlingjük (ez itt már szigorúan a rajnait jelenti, az olasz mindig megkapja a welsch- előtagot, ahogy náluk is) sokkal jobban sikerül, egy édeskés felhangú, fehérbarackos, a végén kajszis vonal a kínálat, kifejezetten tetszik. Olaszt már ittam sokkal jobbat (ez egy megbízható fröccsbor kategória). A következő fokozat már emeltebb szint, tartalmas és ugyanakkor játékos borok, ide tartoznak a cirfandli és a vöröscsúcsú alias rotgipfler is, no, és a neuburger. Az első kettőt kóstoltuk, mindkettőből a 20-as évjáratot, a rotgipfler sikerült jobban (sőt, nagyon jól), egy körtés, kajszis, krémes történettel van dolgunk. A zierfandler így szárazban még fiatal volt, az illata nagyon meggyőző trópusi gyümölcs vonal, ízben viszont csonthéjasok domináltak.

A következő kategóriában a reserve, dűlőborok érkeztek. A Gumpoldskirchener a család nagy fahordós érlelést kapott Z/R küvéje, testes bor komoly savakkal, a tropikus aromák felhangjával. Azierfandler a Ried Stocknarm dűlőből érkezett, a rotgipfler pedig a Ried Kreuzweingarten-ből. Mindkettő fajta szintén pazar tétel, a cirfi gyönyörű tósztos jegyekkel, erőteljes ízekkel rendelkezik, a róti hozza a tropikus jegyeit, de visszafogottabban, ezek a borok is fahordóban érlelődtek (600 literes használt nagyfa, átlagosan nyolc hónapos érlelés). Olyan, mintha egy szintén fahordóban érlelt sauvignon blanc-t innánk. El is hangzik, hogy ezeknek így bizony bőven 6-8-10 éves az érlelési és élvezeti potenciáljuk. Ennek megfelelően az első két kategória 7-9 eurós árait elhagyjuk, és itt már 16 euró környékén járunk. Igaz, ha pontozni kellene, egyik sem menne 91-92 alá.

Két vörös fajta, a zweigelt és pinot noir erősíti a fehér tábort a sor végén, ezek közül a zweigelt egy alap és egy reserve kiadásban készül, a pinot csak reserve-ben. A legjobb a zweigelt reserve, az érett meggyes ízeket a barrique érlelés gyönyörűen egészíti ki. Nagyon szép tétel.

Volt még két édes a kínálatban, az első egy rotgipfler félédes, feledhető, a másik, a beerenauslese, amely Z/R küvé, viszont megint a nagy borok közé tartozik, remekül hozza a tropikus gyümölcsök és a mazsola aromáját és ízét is, a cukor és a sav szép egyensúlyban van.

Ami érdekes, ezek a tételek is 20-asak, csak a két reserve vörös nem az az egész sorból, de azok is 19-esek. A bio borok hamarabb érnek?

Fotók: Jakab Ildi