Az elmúlt években a felvidéki borok reneszánszukat élik a budapesti piacon, a kommunikációjuk mindenesetre erre enged következtetni. Mindenki ismeri Bott Frigyes nevét, de a kürti borfesztiválról is sokan hallottak, akárcsak Sütő Zsoltról, vagy Melecsky Tiborról. Mégis, ha a felvidéki borászokat kérdezzük, hamar kiderül, hogy nyelvi akadályok ide, érzelmi kötődés oda, többségük számára a legfontosabb piac Pozsony. Mi vezetett idáig? Hogyan lehetne ezen változtatni? Egyáltalán, érdemes-e felvidéki bort kóstolni? Tartsanak velem, keressünk együtt válaszokat!

„A világon egyedülálló: siller Blauer Wildbacherből” – így hirdetik Stájerország bormarketingjének egyik oszlopát, a schilchert. Vagy, ahogy mi hívjuk, a sillert. A teljes mondat természetesen igaz, mert Blauer Wildbacher csak Ausztriában létezik, azon belül is Stájerországban… Siller sem sok helyen, azért az egyedül állóságot éppen mi, magyarok tudjuk megkérdőjelezni, alapvetően éppen itt, a Pannon Borrégióban, akár sillerről, akár Fuxliról, akár Egyéjszakásról beszélünk. Hogy marketing szempontjából van mit tanulni, az mutatja, hogy miközben nálunk a brandépítés a sillerre (eddig) nem sikerült, addig derék stájer barátaink kereken 500 hektárnyi Blauer Wildbacherre egy egész turista ágat húznak fel a borágazaton belül is, a nedű majd minden palackját nemhogy Ausztriában, de Steiermarkban értesítve.

Krómy Kornél tavaly augusztusban vette át Pécsett a Filter Jegybár vezetését, s az idei Bár Show-n meghirdetett Legjobb Vidéki Bárok megmérettetésen máris a nyertes csapatban találta a 13 férőhelyes, kis belvárosi koktélozóját. Küzdelemről, rossz sztereotípiákról és sikerről beszélgettem a fiatal bártenderrel. Az interjú a Pécsi Borozó 2019. nyári számában jelent meg.

Úgy emlékszem, hogy mindig is volt villányi borút. Elnézést a siklósiaktól, de nekünk így maradt meg, belső szlengnek könyvelhetjük el talán. Talán azért van így, mert amikor én elkezdtem Villányba járni, akkor már volt borút. Sőt éppen akkortájt indult be. Belegondolni is szomorú kissé, hogy ennek már negyed évszázada. Másrészt meg örömteli, mert 25 igencsak aktív év van a borút mögött, ez a jubileum megérdemelt egy ünnepséget a siklósi várban.

Azt mondják ilyenkor, egyik szemem nevet, a másik sír. Pedig rég kóstoltam már ilyen sauvignon blanc-t a Villányi borvidékről. És pont azért csordult pár könnycsepp a másikból, mert lehetett, lehetne még több, még jobb. Ha nem volna ez a mindent bedaráló újborőrület, a szüret előtt elvárt újborokkal. A piac elvárja, a piac megkapja, én meg az a kisebbség vagyok, aki a azon a lehetetlen helyzeten szontyolog, mi lett volna, ha.

Izgalmas kóstolón vehetett részt az, aki október 22-én ellátogatott a „Szekszárd palackban” sétálókóstolóra, melynek a Société Budapest adott otthont. A szekszárdi borászok – szám szerint most tizenhatan – hozták el erre a napra boraikat, döntően a 2017-es évből – a legtöbbet természetesen a különleges szekszárdi palackban.

Ha meghalljuk, hogy szarvasgomba, két dolog jut azonnal az eszünkbe. Drága és elérhetetlen. Na jó, annak aki már ismeri, talán még az is, hogy elég intenzív íze és illata van. Ez mind helyén való, de célszerű nem csak a végleteit vizsgálni. Természetesen akad közte kevésbé drága, kevésbé intenzív illatú és aromájú is.

Olyan egyszerű azt mondani, hogy a körülöttünk élő népek semmit nem tudnak rólunk és évszázadok óta a vesztünkre törnek. Bezzeg mi tökéletesen tisztában vagyunk azzal, hogy ők kik, nem igaz? Pontosan tudjuk, hogy semmi joguk itt lenni, menjenek csak vissza a hegyeken túlra, a többit pedig bízzák ránk. Én valami mást javaslok, amivel talán nem leszek közönségkedvenc, de ha megfogadják a tanácsomat, nem fogják megbánni!

Talán a legszebb időszak bortúrázni egy őszi napsütéses nap. A reggeli köd felszáll, a nap sugarai kellemesre melegítik a hűvös levegőt, a szőlőszemeken megcsillan a fény, a dűlőkben javában zajlanak a szüreti munkálatok és pincékben már forrnak az első borok. A szőlőhegyek élettel, várakozással vannak tele.