Interjúzni indultunk, az immáron két hónapja Hosszúhetény fényes csillagaként ragyogó, magát „gourmet-ház”-ként aposztrofáló étterembe. Az első pillanattól roppant szívélyes vendéglátással rajzoltak körül bennünket, a tulajdonos Hosszú Franciska kedves ösztönzésére pedig kóstoltunk is, amely fogások impressziói kapcsán egy tárlatvezetésre invitálom az Olvasót! A tányérok elébe csak annyit jegyzek meg, hogy ha már unjuk a szürkeséget, érdemes egy picit utazni a Kun Péter álmodta költeményekért. (Két szerzőnk is ellátogatott a Hosszú Tányérba, holnap érkezik a folytatás - a szerk.)
A ma Ukrajnához tartozó Lvivben járva voltam Drohobicsban is, ahol a XX. század egyik legjelentősebb lengyel zsidó írója, Bruno Schulz alkotott, amíg agyon nem lőtte egy Gestapo tiszt. Legfontosabb művében, a Fahajas boltokban (amit a Maladype társulat zseniális nonverbális színházi előadásban dolgozott fel) Schulz visszaemlékszik a galíciai városkára, a saját gyermekkorára, ahol a forró és poros utcáról nyíló boltban dalmát vörösbort kínáltak megvételre. Szeretném azt hinni, hogy a sűrű, fűszeres és majdnem fekete színű bor Omiš környékéről, a Poljicai Köztársaságból származott…
Aki kicsit is járatos az itthoni bárvilágban, pontosan tudja ki Felhősi Attila. Ő az a fiatal, épphogy 30 éves bártender, aki néhány évvel ezelőtt beírtam a koktélkedvelők nagykönyvébe a Blue Fox The Bar nevét, valamint, hat hónap alatt csúcsra járatott egy koktélbárt Máltán - mindezt nyolc osztállyal, és mérhetetlen akaraterővel. Most ismét itthon van, és hol máshol, mint a Blue Fox The Bar-ban kaptuk el egy rövid beszélgetésre. Az interjú a Pécsi Borozó 2019 őszi számában jelent meg.
Elég viszontagságos, kétarcú év van mögöttünk. Növényvédelmileg újszerűnek hatott, hogy a peronoszpóra okozta a legnagyobb fertőzési nyomást, holott amióta én szőlővel dolgozom, mindig a lisztharmat számított a "fő ellenségnek". A szőlész-borász első számú feladata, hogy a megváltozott, kiszámíthatatlan körülményekre helyes választ adjon, jól kezelje azokat. Egyedül a változékonyság biztos ugyanis.
Amikor a Jánosáldásra gondolunk, számos film utolsó képkockái pereghetnek le szemünk előtt, sokféle befejezés-lehetőség, amelyek végén nem a stáblistára fókuszálunk, nem is Babitsra, hanem Ady Endre. A cél feltétlenül szentesíti az eszközt, vagy még inkább a lehetőséget, hogy mit viszünk magunkkal, vagy bennünket visz-e majd valaki, a vállán haza, etc. De ez a hely, illetve a szöveg írójának meglett férfi kora (is), inkább már klasszikus értékekre, mintsem holmi májat és lelket tépő sátánfiakra koncentrál. Így lehet, hogy befejezések és Jánosáldások tekintetében a hosszan zengő, klasszikus értékek után ácsingózunk, minden másra ott a szenvedély, amely jó esetben halálos.
Amikor a fekete macska átment előtte a földesúton, Bizony Géza a bal válla fölött háromszor is hátraköpött. Neki ne vigye el egy ilyen rémséges bestia a szerencséjét. Nem mintha amúgy sok szerencséje lett volna. Bizony Géza a két kezében hitt, a szerencsét másra bízta.
Kamil Śladewski a wroclawi OK Wine Bar sommelierje és mint ilyen, az egyik legismertebb és legtehetségesebb fiatal a szakmájában. Mi is jártunk nála még tavasszal, csodás lengyel borsorral várt ránk, de ezúttal nem a lengyel borokról, hanem a lengyel piacról és a saját munkájáról, preferenciáiról kérdeztük - az interjú a Pécsi Borozó őszi számában jelent meg.