A természetföldrajzon kívül a terroir alakításában legalább ugyanakkora szerepe van az embernek, ha nem még nagyobb. Ebben a dolgozatban azt tekintjük át, hogyan alakult a két borvidék történelme, hogyan kerültek a francia fajták a fókuszba, azon belül pedig hogyan került szóba a cabernet franc.

Igazi téli idő van. Már egy hete csak köd és zúzmara, fehérbe öltözött fák, didergő emberek. Van némi bája ennek is, de már nagyon várjuk a tavaszt. Nincs ez másképp hazánk mediterrániumában, Villányban sem. A tejfehérbe burkolózó elkerülőúton alig látszik úticélom, a Keller Pincészet épülete. Cikkünk a Pécsi Borozó 2020/1, tavaszi számában jelent meg.

Igazi színfoltja a Szekszárdi borvidéknek mind könnyedre hangolt, gyümölcsös boraival, mind pedig egyedi stílusával, humorával és a már fogalomnak számító kék zsigulijával. Az online és nyomtatott sajtóban azonban nem lehet róla olvasni, ifj. Márkvárt János ugyanis nemigen ad interjúkat. Vele a szőlőben lehet találkozni, jobb esetben a borain keresztül megismerni. Épp ezért a gyűszűvölgyi pincében beszélgettünk, s miközben sorra váltották egymást a különféle évjáratok és fajták, palackos és tartályos tételek a poharunkban, szépen körvonalazódott előttünk egy életút, egy ars poetica és persze szinte a teljes szortiment. (Cikkünk a Pécsi Borozó 2020 tavaszi számában jelent meg.)

Mi visz arra egy kommunikációs céget vezető szakembert Szombathelyen, hogy kistermelővé váljon, főleg a koronavírus idején? Péter története nem egyedüli a gasztronómia világában. Többen lesznek pályaelhagyók – vagy fél-pályaelhagyók, mint Péter -, és belevágnak valamibe, ami nyugtatóbb, természet közelibb, önazonosabb. Ennyire telítődtünk volna a globalizációval? Falussy Péterrel, a június 7-én elstartolt ’Falussy zöldségtermelő’ mikrovállalkozás életre hívójával beszélgettünk.

A megszorítások egyre inkább eltűnnek életünkből, néhány új szokás talán megmarad, sok új tapasztalat biztosan. Az utóbbi napok olyanok, mintha mindenki megpróbálná bepótolni az elvesztegetett időt, de egyrészt botorság volt, aki elvesztegette, másrészt lehetetlen visszahozni az elmúlt időt. A halmozódó munkafeladatok miatt aztán kevesebb idő marad a borra, az írásra, fáradtan, nyűgösen nem érdemes kóstolni sem. De kaptam két palackot, és furdalta az oldalamat a kíváncsiság.

Van egy kis csapatunk, négy fix taggal. Időnként kóstolunk. Beszélgetünk. Eszünk. Négy ember négy világból. Egy közös pont van: a bor. Pontosabban annyi volt talán az elején, aztán rájöttünk, hogy sokkal több is van. A karantén némileg megakasztotta találkozóinkat, de múlt héten pótoltunk. Volt több apropója is, egy babgulyás a tűzhelyen, két frissen szerzett szőlész-borász oklevél és nyolc bor a Stier Pincészetből.

Ha nem is vagyok rajongó, néha nekem is jól esik meginni egy pohárral, mint most is, a feleségem által készített lecsó mellé. A kenyeret sajnos a boltban vettem, a házi kovászom nem halt meg, de nem is volt sosem, talán majd a következő életemben!

Sokat emlegettem a szentendrei Kőhegybort az elmúlt időben, mialatt a délszláv bortörténetes cikksorozatot írtam. Itt az ideje, hogy többet is megtudjunk róluk és a szentendrei szőlőtermesztésről.