Kérem Várjon!
Cikkek
Az Ulm-Nemesnádudvar tengely borásza
Boros impressziók a sváb sarokból 2.
Ercsey Dániel
2025 August 19.
Nemesnádudvar méltatlanul mellőzött pontja a magyar boréletnek és így a boros magazinok hasábjainak is. Épp ezért örültem, amikor gyerekkori cimborám, aki azóta a település polgármestere lett, meginvitált egy villámlátogatásra.

Fotók: Ercsey Dániel

A Leirer pincéről már öt éve, az előző nemesnádudvari látogatásomkor is írtam. Lássuk csak: „A Leirer Pince klasszikus sváb műhely a pincesoron, komoly ulmi kapcsolatokkal, tisztelegve az ősök előtt, akik ott szálltak hajóra, hogy új hazát keressenek maguknak.“ Azóta több dolog is változott, új présházba-pincébe költöztek, új (a szívemhez közel álló) címkét avattak, rajta a Dunával és egy „ulmi skatulyával“, de van ami nem változott, ez pedig a borok minősége. 

Leirer László bonmot-ja, miszerint „Nemesnádudvaron akkor lettek zavarosak a borok, amikor a 70-es években a pincesorra bevezették a villanyt“, már-már Váncsai magasságokba emelkedik (az megvan ugye, hogy „lecsó az, amit a készítője annak szán“?), és most - két látogatás után - úgy érzem, hogy inkább a vörösborban erősek, persze azt elfelejtettem megkérdezni, hogy az ulmi Donaufesten melyik borok fogynak a legjobban, szóval már csak ezért is vissza kell mennem hozzájuk.

Szürkebarát 2024

Halvány citrom szín. Visszafogott illat, némi gyurmával, zöldfűszerrel, lestyánnal. Közepesnél vékonyabb test, lendületes savak, citrusos ízkép, feszes szerkezet, ásványos lecsengés. Frissítő korty. 84/100 pont

Sauvignon blanc 2024

Halvány citrom szín. Érett édeskés fehér húsú gyümölcsök, körte, fehér virágok az illatban. Közepes test, lendületes savak, letisztult ízkép citrusokkal. Jól iható, frissítő korty. 86/100 pont

Kékfrankos rosé 2024

Közepes eper szín. Klasszikus eper-málna kékfrankos rozé illat. Könnyed, lendületes savakkal, frissítő, gyümölcsös, epres, citrusos. csontszáraz a korty vége. 85/100 pont

Merlot 2024

Mély rubin szín bíbor reflex. Édeskés szilvalekvár és szederlekvár az illatban. Kóstolva sok cseresznye és meggy, közepes test, feszes tanninok, némi maradékcukor kerekíti a kortyot, sok zamatos gyümölccsel, hosszú lecsengéssel, szuper! 89/100 pont

Cabernet Sauvignon 2024

Mély bíbor szín fekete maggal. Illatában paprika, cassis és szeder. Nagy test, feszes szerkezet, szép tanninok, kerek, lendületes savak, sok gyümölcs, bors és szeder. Hosszú, komplex, nagy vörösbor. 90/100 pont

Cuvée 2024 (cabsav, cabfranc, merlot)

Mély bíbor szín fekete maggal. Édeskés, picit lekváros illat, szederrel, fekete cseresznyével, meggyel, szilvával. medvecukorral. Nagy test, lendületes savak, érett édeskés ízek, mélység és komplexitás. 91/100 pont