Alighogy megvolt a gyászmise és a temetés, szomorú kötelességünknek tettünk eleget, amikor a Jackfall portfoliójának egy részét kóstoltuk meg. Annál nagyobb volt az örömünk a borok kapcsán!

Számtalan tényező, hozzájárulhatott ahhoz, hogy jelentősen javult a kovászos kenyér ismertsége és megítélése Magyarországon, és bővült a gyártók, készítők köre is. Amikor két éve a Baranya megyei helyzetről írtunk, még nem tudtuk, hogy pár éven belül mennyivel több ember ismerkedik majd meg az ily módon készült kenyérrel. Szerencsére azóta történtek pozitív változások, nem kell az otthoni sütésre hagyatkoznunk, egyre több helyen érhető el kovászos pékáru. Február 10-én pedig újabb mérföldkőhöz érkezünk.

Bár nem szívügyem az angolszász kultúrkörből begyűrűző Valentin nap, mégiscsak Bálint nap van ugyebár, de nem tudom behunyni a szemem és úgy tenni, mintha nem lenne tele minden kirakat piros szívekkel és rózsacsokrokkal. Plusz a feleségem is megsértődne, ha ma nem lepném meg valami aprósággal. Szóval ha ti is ilyen cipőben jártok, bort netán boros utazást ajándékoznátok a kedveseteknek, íme néhány tipp.

Éppen egy éve írtam a Maczkó borokról, ültem a Maczkó teraszon, mondjuk akkor Villány könnyed arcát kerestük, ezúttal viszont hardcore vörösborok kerültek a poharamba, köszönhetően a kedves és rendkívül aranyos Maczkó házaspárnak, Robinak és Boginak.

Az eszéki borfesztivál az éves bornaptár kötelező kezdőrendezvénye, nekem személy szerint az idei volt a hatodik a hétből, busszal közel negyvenen meg harmadik alkalommal utaztunk le. Azaz most lefelé csak a csapat utazott, én kétnaposra vettem a túrát. Kalandtúra indul, vonattal Eszékre!

Reményeim szerint sorozatot indítunk, ez amolyan bátorító cikk, fogjuk fel első résznek. A Pécsi Borozó amúgy sem bormagazin, nem is így indult, sokkal inkább gasztro-turisztikai-bormagazinnak, tök jó lenne, ha ez is maradna, szóval bátorítom a szerzőtársakat és leendő szerzőinket is, hogy írjanak éttermi élményeikről, vagy éppen arról, ha valami nem olyan volt, mint szerették volna. Tudom, hogy ilyen élmények is lapulnak a fiókokban, csak a szerzők vacillálnak, hogy publikálják-e! Kezdjük a sort egy friss élménnyel, ahol a 16. házassági évfordulónkat ünnepeltük…

Tizenegy furmintot kóstolhattunk végig a pár hónapja nyitott Cornel’s borbárban: nagyon helyesen nem csak tokajiakat, volt ugyanis köztük pécsi, somlói, köveskáli és még szlovén is. Vannak az életben váratlan kihívások: ilyen az, amikor a Pécsi Borozó főszerkesztője és a lap baranyai csapata annyira elfoglalt, hogy eszéki jó dolgában, szerémségi és kutjevói olaszrizlingek, zweigelt petnatok, baranyai kulenek és füstölt pontyok mámorában senkit nem tud hirtelen küldeni Furmint Február előtt pár nappal egy pécsi furmintkóstolóra – ebből végül az lett, hogy írok róla én.

Régóta sejtjük, tudjuk, hogy a Villányi borvidék ikonikus dűlője, a Kopár nem csak kinézetében hasonlít a mediterráneum mészköves karsztjaihoz, hanem minden tekintetben olyan, mint pl. a Pelješac-félsziget ikonikus termőterülete, a Dingač. Na jó, nem mindenben. Itt nem a tenger mossa a dűlő lábait, hanem a Pannon-síkság. De ez azt is jelenti egyben, hogy minden a bor a Kopárból olyan, mint a legtöbb horvát „plavac mali szörny“?

Vannak jeles napok februárban. Ilyenek a fiúk születésnapjai, apai ágon mindenki böjtelő havában született. A hangsúly ebben az esetben az elő szótagra esik, vagyis még nincs böjt. Bár a menü hagyományosan mediterrán, a borokat váltogatom. Idén Isztriára esett a választásom.