Nem vagyok sem szálloda-, sem étteremkritikus. Nem is szeretnék az lenni. Viszont számtalanszor utazom borvidékekre és gyakran ott is alszom. Legutóbb például gyors egymásutánban Villányban és Sárospatakon. Ez utóbbiról szeretnék most látleletet adni…

Van egy már-már klasszikusnak mondható étel, amit majd’ minden alkalommal megkóstolok, ha erre járok. Lehet ebéd, lehet vacsora, a vargánya cappuccino mindig működik. És a bennfentesek azt mondják, nyolc éve le se lehet venni az étlapról, a vendégek visszakövetelik. Persze vannak még visszatérő, vagy levehetetlen fogások, de ha másért nem, ezért biztos érdemes ellátogatni Faluhelyre. A szöveg először a Bodri magazin 2021-es kiadásában jelent meg.

Szomorú tapasztalattal gazdagodtunk Győrffy Zolival, akit még tavaly év végén egy Demeter Zoltán által készített Veres furmint borsorral (2009, 2008, 2007) igyekeztem meglepni, kiegészítve a kóstolót egy 2008-as Anett bora sárgamuskotállyal is. A végeredmény dermesztő volt és ez minden bizonnyal nem a borász hibája!

Tokaj-Hegyalja északi részén kevés borászat tett szert eddig országos ismertségre. Sőt, igazán csak egynek sikerült, a Pajzosnak, de az elmúlt években örvendetesen megnőtt azoknak a birtokoknak a száma, amik itt találhatóak és innen is palackozzák boraikat. Véletlen lenne? Aligha! A klímaváltozás itt is érezteti hatását, így felértékelődnek a dűlők, ahol két héttel később érik a szőlő, akárcsak a Somosban, Bodrogolaszi határában, ahonnan a Serpens borok születnek.

Egy hónapja beszámoltunk róla, hogy az új egri szabályozás szerint az egri palackba mostantól kizárólag Bikavért lehet tölteni. Ez adta az apropóját egy új egri palackos Bikavér kóstolónak.

Az új év kezdetén gyorsan bepótolni szeretném az elmaradásaimat. A lista nem rövid. Például van az úgy, hogy füzetekbe jegyzetelek. Általában. Kis füzetecskékbe, noteszekbe, nagyobb mappákba, aztán gépbe kerül, ami arra érdemes. A füzetek be dobozokba. És gyűlnek. Vagy elvesznek. Nem annyira gyakran hagyok el dolgokat, de akkor nagyon. Két kóstoló jegyzetei kerültek bele abba a füzetecskébe, aminek hetek óta nyomát se találom. És mostanra feladtam. Fotók készültek a kóstolókon, így fotóból emlékezek meg róluk.

Bujdosóék a kezdetektől a Dél-Balaton egyik legismertebb családi pincészete, de sokszor hallottam tőlük, hogy Konyáriék a vörösborok terén sokkal előrébb tartanak. Ez soha nem volt irigy kijelentés, pusztán ténymegállapítással egybekötött ajánlás, hogy oda is nézzünk be, ha náluk végeztünk. A Konyári borok azóta is tartják a szintet, de úgy tűnik Bujdosóék már vörösborban is felzárkóztak hozzájuk!

Két nagyon fura év van mögöttünk. 2020 volt az, amelyik jobban ráijesztett mindenkire, de 2021 lett a kétségbeejtőbb, mert nem kevés idő múltán se látjuk, hogyan térhetünk vissza a normális kerékvágásba. Visszatérhetünk egyáltalán? Vagy építhetünk egy másik, posztpandémiás normalitást? Arra gondolni se szeretnék, hogy az állandó vírusfélelemmel terhelt jövőkép milyen lehet majd. Hogy borozunk hát mi 2022-ben? 

Egy napló, amit Ménesen írtak, magyar nyelven, több mint száz évvel ezelőtt. Tulajdonképpen munkanapló, hiszen jórészt a szőlő körüli munkákról, a pinceteendőkről tudósít, rendkívül érdekfeszítően. Szerencsére a naplót megtalálták és kiadták Szegeden! Kezdjük az új évet olvasással, könyvajánló következik.