Annyi elmaradásom van, hogy nem győzöm a listát se összerakni.  Persze nem is biztos, hogy mindenről kellene írni, a szokásos éves kit-érdekel-a-bor-minek-róla-írni időszak szerencsére lassan múlik, idén pont egybeesett a szabadságunkkal, így némi szünet után következzen egy Szabó Zoli cikk.

Az utolsó napokban már jórészt ősöreg kőházak és főúri kastélyok, középkori kocsmák és menő tengerpartok váltogatták egymást.

A youth hostel fagyos alagsorából a napsütötte Tropea partjain át végül egy szállodai szobáig vezetett az utam, de persze bor is került a pohárba.

Számtalanszor futottam már neki ennek a gondolatsornak, de mindig meghátráltam. Egyszerűnek tűnik, azonban mégis összetett a probléma. Már ha van probléma, mert ugye mondhatjuk azt is, hogy mindenkinek annyi pontot ér egy bor, amennyit belegondol. No de akkor miért pontozzuk őket és miért ennyiféle pontszám? Hogy tud ezen eligazodni egy laikus borkedvelő?

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy ember, akinek bár a szakálla nem volt kender, sőt, nem is volt szakálla, ellenben az Isten négy gyönyörű leánygyermekkel áldotta meg. Ők a Malaspina nővérek és ez az ő történetük.