Kedves Olvasóink! December első hetében jön ki a nyomdából a Pécsi Borozó idei negyedik száma. Írunk fiatal szekszárdi borászokról, megkóstoltuk az újborokat, gazdasajtot készítettünk, mustráltunk és kabernéztünk. Bekopogtattunk Walter Gyulához, a Vylyanhoz, jártunk a Tűzkő Birtokon és a Janus Borházban. Receptet adunk barrique chardonnay-hez, de eláruljuk a konfitálás titkát is. A téli Borozó kapcsán most előfizetői akciót hirdetünk meg, hiszen a borkedvelőknek a Pécsi Borozó előfizetés és a hozzá kapcsolódó klubtagság is kedves ajándék lehet karácsonyra.

A Korhelybe búcsúzni ülünk be. Valójában csak véget ért a Napi mandula sorozat, végigettük, ami belénk fért. Emlékezünk még erre a helyre Armadillo korából, emlékeztetnek is erre a plafon üvegdíszei, de Korhelyként talán már többet voltunk itt. Itt kellemes hangulat, szinte telt ház és némileg erőltetett ételnevek várnak ránk. No meg a Déli tél menü.

Ha azt mondom, Pécs, nem biztos, hogy a föld alatti világ, az alagutak, katakombák és pincék szinte bejárhatatlan hosszúságú rendszere jut elsőre eszünkbe. Másodszorra sem. Pedig Pécs alatt sokszintű pincerendszer húzódik, amit kevés esetben hasznosítanak. Az egyik pozitív példa a Cellárium, amely immáron vagy másfél évtizede nyitott meg a Széchenyi tértől északi csücskétől pár lépés. Ezt a pár lépést most természetesen egy Déli téli tálért tesszük meg.

Sokat mondottuk már ezen a helyen is, hogy egy-egy étteremnek, hotelnek milyen remek panorámája van. De kilátás ügyében Pécsett talán a Hotel Kikelet éttermének van a legjobb dolga. Nyáron a terasz egészen biztosan a legjobb kiülős, de a Déli télben odabenn is érdemes városra néző asztalt foglalni. A legtutibb kilátás mellett, merthogy a gyönyörű városkép önmagában még nem érdem, a konyha sem hagyható figyelmen kívül, hiszen hagyományos és kortárs konyhaművészet találkozik itt, a Mecsekoldalban.

Egy jó ideje kevesebbet foglalkozom a sporttal, mint a gasztronómiával. Így történhetett meg, hogy eddig nemigen jártam a Makártanya Sporthotelben, de most a Déli tél révén ide is eljutottam. A gasztronómia mégiscsak közel hoz a sporthoz, gondoltam, hiszen miközben a felsőbb szinteken keményen edzettek, én a pincében jóízűen falatoztam. Különös tekintettel a Sopianae palacsintára, de ne vágjunk a történet közepébe.

A tettyei busz végállomásától alig pár méterre, és végre felújított, asztaltúton jutunk el a Bagolyvárba. Ha gyalog jöttünk volna, bizony megéheznénk eddig a Belvárostól felfele vezető sétában, de autóval jövünk. Így az utat még jobban értékeljünk, viszont a Déli télben ettől függetlenül éhesek vagyunk: a kakaskirályt és a délvidéki kacsát mielőbb tányérunkon szeretnénk látni.

A Vylyan Pincészet Classicus borcsaládja 2008 őszétől megújult címkékkel jelenik meg, és ez alkalomból a Vylyan nyereményjátékra hívja a lelkes (vagy leendő) borfogyasztókat. A címkeváltással egy régi villányi monda elevenedik meg, az új ruhába öltöztetett borok az Ördögszántotta hegyről (Szársomlyó) mesélnek.

A nemrég megalakult Pécsi Gastro Club első nyilvános rendezvénye lesz 2008. november 29-én, szombaton a pécsi Hotel Kikeletben. Golyák Csaba chef a pécsi Radó Pince boraira komponált menüsorát olvasóink is megkóstolhatják.

Tettyei sétánkat váratlan hóvihar zavarja meg. A kisgombócokban megeredő hózuhatag elől a közeli vendéglőbe menekülünk. A Tettyéről, mármint az étteremről az első emlékképem a kilencvenes évek elejéről való, német nagynéni és nagybácsi hozott el ide, merthogy „itt olyan jó svábosan főznek”. Akkor a virágos kerthelyiségben ültünk le, most a hó értelemszerűen a belső terembe űz minket. A csalfa Déli télben egy melegítő ételsor pont jól esne.

Ismét egy népszerű világfajta, egy igazi kozmopolita képviselői tették tiszteletüket a szerdai borklubban. A chardonnay szinte mindenütt jól érzi magát, de csak kevés helyen ad különlegeset, egyedit. Bíztunk benne, hogy sikerül találkoznunk ilyen egyéniségekkel. A kóstoló végén mindenki megnevezte az általa legjobbnak tartott három tételt. A címhez fotó is tartozik, az alábbi linken.