A Tenkes Csárdában kóstoltuk először. A szomszéd bora, ajánlották. Itt szemben készíti Szél Géza, ahol egy ideje gyönyörű szőlőültetvényt látunk a kukoricás helyén. A pohárban meg egy remek kékoportót, tartalmasat, ízgazdagot, emlékezeteset. Másodszor az éves portugieser vaktesztre hozták be, egyszerre ketten is. Tetszett akkor is. A Janus Borházban jártunk, a Tenkeshegyen.

Néhány dologból pusztán azért lesz legenda, mert keveset tudunk róla – így van ez a szarvasgombával is. A szarvasgomba (még) nem része a magyar gasztrokultúrának, és sokak számára pusztán egy túlmisztifikált luxus, sznobéria, ami csak egy szűk réteg kiváltsága. Pedig a valóság ennél sokkal „egyszerűbb”.

A Pécsi Borozó sem hibázta el a Márton-napot, hiszen aki Márton napján újbort nem iszik, egész évben szomjazik! Hát mi megkóstoltunk tucatnyi primőrt, de ehhez segítséget is hívtunk. A pécsi Kalamárisban tucatnyi meg egy borra majd’ tucatnyi bíráló jutott. Decemberben érdemes újra kipróbálni, megkóstolni ezeket a borokat. 

A pénteki Tűzkő-kóstoló a Luca napi varázslatok alatt remek apropó, hogy visszatekintsük egy őszi kirándulásunkra a tolnai dombok közé. A megbeszélt időben Pécsett zuhog az eső. Pedig szüretelni indulnánk a tolnai dombok közé. Azért telefonálunk. Gumicsizmátok van, vagy adjunk? Szóval elindulunk. Mire Bátaapátiba érünk, már eláll az eső. Szüret persze nem lesz, térdig ragadnánk a sárba, így a frissen festett pincébe húzódunk be. Nem mai épület, a nemesi származású Apponyi család építtette az 1700-as évek elején. A fedett előtérben pörkölt alatt duruzsol a tűz, a pohárba meg némi kisüsti kerül. Meg ne fázzunk, amíg bevárjuk a többieket.

Nagy reményekkel vágtam neki ennek kis kadarkázásnak. Az utóbbi időben több érdekessel sikerült összefutnom, úgy érzem, feljövőben van a fajta. Ráadásul nem is akármilyen pincéket választottam, mondhatni biztosra mentem. Ilyenkor először vakon szoktam kóstolni. Mikor ott vártak a poharak, és sorban beleszippantottam mindháromba, igencsak megrettentem. Fülledt, szúrós illatok fogadtak, nem győztem forgatni a borokat. Szerencsére, ez valami kezdeti lámpaláznak bizonyult: negyedóra alatt szépen kiszellőztek, csak az ijedtség emléke maradt. Elsőre is szembetűnő volt az alapvető eltérés a Takler-bor és a másik kettő között. Míg a Dúzsi és a Heimann kadarka a savakra és a játékosságra építenek, addig Takleréknál a kadarka is igazi vörösbor, komolyabb testtel, szélességgel, érezhető alkohollal.

Nemrég ért véget Budapesten az Ötödik Magyarországi Újbor és Sajt fesztivál. Csaknem 200 minta szállt versenybe idén fehér-, rozé- és vörösbor kategóriában. Idén is fiatal borászok vettek részt a bírálatban. 

Nincs december Luca nélkül. A borbarátok Pécsett ilyenkor a Dominikánus Ház köré gyűlnek és várják, hogy konduljon a harang. A boszorkányok tánca helyett itt borokat figyelik, kóstolják – idén már tizenkettedik éve. A Luca Vére borversenyen az újborok vetélkedtek, bemutatkozott a Tűzkő Birtok és a Wassmann Bormanufaktúra, hogy csak azokat említsük meg, amelyeken részt is vettünk.

Pincekocsma egy budai mellékutcában, a Moszkva-tértől pár percre. Kopott rönkbútorok, kovácsoltvas lámpatartók, szakadt, ápolatlan, elázott vendégek. A kocsmáros kékköpenyes, nagydarab, tenyeres-talpas férfi, az a típus, akivel nem érdemes újat húzni.

A legutóbbi alkalomhoz hasonlóan ismét fehérbort kóstoltunk a szerdai borklubban. Ezúttal a szürkebaráton, pinot gris-n, pinot grigio-n – kinek, hogy tetszik – volt a sor. Bár sajnos nem gyűlt össze túl sok tétel, a nemzetközi mezőny ígért izgalmakat az estére. Az este nagy hiányzója – emlegettük is jó párszor - a Bussay-féle szürkebarát volt. Bár megvásárlásra került, de sajnos nem tudott megérkezni a kóstolóra.