Nos, majdnem elmaradt az idei Luca napi vigasságokra történő reflexiónk, pedig hát ott voltunk az elejétől a végéig. Vártunk a fotókra, amelyek most jöttek meg, így meg is osztjuk őket rögvest. Volt is újborok versenye, no meg Sauska Villány és Pannonhalmi Apátsági Pincészet borkóstoló, volt eredményhirdetéssel egybekötött kóstoló, no meg utána hagyományos éjszakai borozgatás a pécsi belvárosban. Ez utóbbiról fotók ugyan nincsenek, de a többiért érdemes kattintani.

A Hárs fivérek szajki biogazdasága mennyiségi és minőségi mutatóit tekintve is a Szederkényi Hegyközség és az ezt lefedő Mohács–Bóly Fehérborút egyik legjelentősebb szőlészete, borászata. Tibor, a hegyközség elnöke és József, a borút első embere családi hagyományokra építve, a borvidék rómaiakig visszavezethető szőlőkultúrájának szellemiségét tisztelve, és környezettudatos gondolkodástól vezérelve működtetik birtokukat, a Hárs Pincészet Kft-t.

Szekszárd, szüreti fesztivál, egy remek kékfrankos, egy kitűnő bikavér. Kíváncsiak voltunk, hol és ki által készülnek a borok, amelyeken a Márkvárt Pince neve áll. A Pécsi Borozó riportja a fiatal Márkvárt Jánosról. A többnyire motoron közlekedő Márkvárt Jánost először gyalog láttuk, a családi pince előtt. Az idill persze motorizáltan teljes: nagyapját, akinek a vállalkozás az alapjait köszönheti, épp egy traktorral birkózva látjuk, és a két szekszárdi szőlőterületet már terepjáróval közlekedve mutatta meg a fiatal borász.

Hiába a Danubiana a magyarországi borpiac egyik legnagyobb szereplője, gyakran még borkedvelő ismerőseink is értetlenül néznek vissza cégnév hallatán: „Ki?”. Ez persze nem véletlen, sőt részben tudatos építkezés eredménye. Mi mégis bemutatnánk, miért lehet érdekes a magyar vállalat. A Danubiana a Pannon Borrégió legnagyobb boros cége, a bonyhádi székhelyű borászat évi mintegy 10 millió palackot állít elő (bonyhádi és gyöngyösi) pincészeteiben. Boraik nemcsak innen, hanem a dél-balatoni, a szekszárdi és a villányi borvidékekről is származnak. A legtöbb bort ők exportálják Magyarországról. Hogy mégis keveset hallottunk felőle?

A villányi borvidéken minden bizonnyal Herger Edéé a legkisebb, a palackos bort forgalmazó borászatok közül. A telek szőlővel, présházzal, feldolgozóval együtt épp kitesz 3000 négyzetmétert. A néhány sor, családi használatra fenntartott rizlingszilvánit leszámítva csak portugieser tőkéket találunk az egyharmad hektáros ültetvényen. Utóbbiból készül a pincészet évi 3000 palack bora – rajtuk a nyugdíjas rajztanár festményeivel díszített címkékkel.

A karácsonyozásban kellően megfáradt és néhány kilót (óvatosabbak dekát) felszedett borkedvelők máris újabb megpróbáltatások elé néznek. Mi magunk is alaposan elgondolkodtunk, mit együnk, és legfőképpen mit igyunk szilveszterkor. Szárnyas, hal nem játszik, a babonák erősebbek minálunk, maradt a kosárban malac s marha, ez utóbbi mellett voksoltunk, úgyhogy némi vörösboros-zöldséges marharagu mellé kell borokat keresnünk a pincében.

Az ünnepek nálunk, Európa gyomrában (szívcsakra, na persze) az evésről szólnak. Az Apolló Artmozi december 28-án, ebben a poszt- és preünnepi időpontban pedig éppen evésre invitált mindenkit, akibe fér egy csepp is karácsony után, és még nem látta a Julie és Julia – két nő, egy recept című filmet, vagy repetázna belőle.

December elsején olaszrizlingeket és rajnai rizlingeket kóstolgattunk. Az olaszokról rögvest írtam, a rajnaikat meg jól elhanyagoltam. Pedig tetszettek. Időhiányra nem hivatkozom, inkább következzenek a rövid feljegyzések az ominózus estéről, kilenc rajnai rizling, csak úgy, semmi logikus sorrendben, semmi logikus válogatással, mindenki hozott pár palackot és így jött ki.

Karácsonyi játékunkon több mint százan játszottak, köszönjük a sok helyes és alig néhány helytelen megfejtést! A nagy sikerre való tekintettel folytatjuk, hiszen előttünk a szilveszter. Az idő rövid, de a nyeremény nem kicsit, hiszen ezúttal Polgár-pezsgőket sorsolunk ki. Három helyes megfejtőnk is ezekkel koccinthat az új, 2010-es esztendőre. Három a kérdés is, amelyekre a megfejtéseket várjuk, érdemes kattintani a folytatásért.

Tucatnyi beszélgetés során hallottam már, hogy Heimann Zoltán nevét említve a szekszárdiak megállapítják, a borvidék utóbbi évekbeni fejlődése, az összefogás kialakulása a borászok közt jórészt az ő érdeme. Borvidéki elnökként, mondhatnánk, ez is a dolga, és valóban: kiapadhatatlan energiával talál ki és valósít meg ötleteket egymás után. Beszélgetéseink vele mindig úgy végződnek, hogy habár egy-két szálat sikerül elvarrni, tucatnyi új idea, teendő, divatosan mondva projekt sejlik fel. A családi borászatban már inkább Heimann Ágnes, Zoltán felesége viszi a napi ügyeket, az eddigi kétlakiságot felváltotta a teljes szekszárdi lét, meglátogattuk hát őket az Ivánvölgyi tetőn elhelyezkedő pincészetben – Szekszárd egyik, szerkesztőségi szavazáson megállapított legszebb pontján –, mert itt születnek az új ihletések.