Mielőtt félreértenétek, a cím nem az én gondolatom volt, hanem Zsolt száját hagyta el a beszélgetés alatt, amikor a natúr bor került szóba. Komoly dilemmák, amikre nem csak nekünk és nem csupán ebben az országban nincsenek válaszaink. Vigyázat, kendőzetlenül őszinte szöveg következik!

Mondhatnánk, hogy csiszolatlan gyémánt, rejtett kincs, titkos tipp, de azokra, akik ennyire tudatosan építkeznek, ez nem lenne teljesen igaz. Mikrobirtok Weinviertelben, ahol nem ritkák a 95 pontos borok!

Mi a dolga a borújságírónak? – kérdezi vitaindítójában a Pécsi Borozó főszerkesztője. Igyekszem megválaszolni a kérdést, és tovább is gondolni mindazt, amit felvetett.

Újságíró nem vagyok, legfeljebb botcsinálta, apropóilag érintett viszont annál inkább, így a felhíváson felbuzdulva hozzászólnék én is a Pécsi Borozó borszakírás-vitájához. 

A Föld forog, majd a kamera alászáll, és addig közelít, míg egy egészen picinyke helyig el nem jut. (Biztosan láttál már ilyen videót.) Pont ilyesmit várok el egy borszakírótól.

Ez az „egy bor“ tényleg valódi „egy bor“ írás lesz, hiszen olyan pincészetről lesz benne szó, ahol még nem jártunk. Mondjuk ennek a bornak a kóstolása után nem hiszem, hogy sokat kell majd várni a látogatásunkra!

Nem először és nyilván nem is utoljára sértődik meg rám egy borász, vagy egy borvidék, bár főszerkesztői szerepkörömben ez az első alkalom. Történt ugyanis, hogy SzabóZé és Bukovics Martin írtak egy véleménycikket (megoszlanak a vélemények, hogy ez csupán egy kocsmai hőzöngés kefelevonata, vagy egy okosan megírt dialógus, de miután ismerem a szerzők szándékait, hajlok rá, hogy az utóbbi) a Pécsi borvidék állapotáról.

Néhány hete az a szerencse ért, hogy egy igazi legendával, Varga Jánossal csoroghattam át az osztrák Dunakanyaron, Ulmból Újpestre tartva. Ha pedig ott voltunk, nem maradhatott el egy kikötés Dürnsteinben és persze egy palack helyi bor elfogyasztása sem.