Zajos siker egyelőre a magyar borszakírás reformja, az első rész pozitív fogadtatása alapján van igény a helyesen központozott mondatokra: ennek örömére exborász és exborszakíró szerzőink el is temetik a pécsi borvidéket. Olyan eretnek gondolatokkal, mint hogy a zöldideológia tönkreteszi a borászatot és hogy csak szőlőtelepítésért cserébe lehessen kiadni építési engedélyt Pécs északi részén.
SZ: Talán már mondhatjuk, hogy a pécsi borvidék legfénylőbb csillaga a Planina borház, miután egy másik csillag, vagyis konkrétan én, haha, már izé, lehullott. A pécsi borvidék a magyar borágazat állatorvosi lova: minden olyan előbb megtörténik itt, ami aztán később az egész országra is vár.
BM: A halál?
SZ: Bortémában egyértelműen. Az persze szép dolog, hogy a pécsi borvidéken még mindig van olyan vendéglátós, aki a helyit adja, hiszen tematizálni kell, ahogy a Fidesz is teszi.
BM: Mielőtt belemélyednénk mélyebben a nekrológba, hadd szögezzem le, hogy az volna az alap, hogy egy pécsi vendéglátóhely tart, sőt, hirdet pécsi bort. A városban ugye az ún. Európa-párti erők győznek mostanában a választáson – jelentsen ez bármit is. A kontinens többi részén olyan nincs, hogy egy borvidéken ne a helyi borokat nyomnák orrba-szájba – már csak azért is, mert ezekhez könnyebb hozzáférni, lehet élő kontaktokat teremteni közvetlenül a borászokhoz, emiatt a nagykeresnél is alacsonyabb árakat és/vagy jobb, érdekesebb borokat kapni, a karbonlábnyomról, azaz a rövidebb szállítási útvonal miatti kevesebb károsanyag-kibocsátásról nem is beszélve. A Vasutas ezzel nem szívességet tesz, hanem egész egyszerűen megértette, mi a teendő pécsi kocsmaként, mi az ő jól felfogott anyagi érdeke, miről szól „Európa” és azt komolyan veszi. Jöhetnének ide tanulni a többiek…
SZ: Hány olyan pécsi helyet tudsz mondani, ahol tartanak pécsi bort és van közötte cirfandli? Legalább hármat mondjál.
BM: Megfogtál. Van a Vasutas, van a Király utcán a Made in Pécs, ahol eleve szinte csak pécsi borokat tartanak, helyesen. Régen voltam ott, de gondolom, így tesz a Nappali is…
SZ: Nem, mert nem utazunk a progresszív okkultizmusban, bio-ezo Terikében.
BM: Furcsa, mert amúgy meg egy csomót beszélnek a fenntarthatóságról meg a karbonlábnyom csökkentéséről. De több helyet nem tudok, két hónapja vagyok csak pécsi, passzolok.
SZ: Mondhatnád még a Zierfandlert, de az nyáron nincs nyitva, illetve a Cornel’s-t, ami a Vasutas téli szálláshelye, de a lényeg az az, hogy pár kivételt leszámítva még mindig nem érzik ezt Pécsen, hiába a szőlő és a bor városa 1987 óta. A mindenkori városvezetés meg…
BM: De hát ott a „Pécs város bora” díj, mégis mit tehetnek még ezen túl?
SZ: Olyan cinikus újságírói álkérdés ez, hogy ha nem röhögnék, összefosnám tőle magam. Egyébként ezt a díjat valóban a mostani városvezetés élesztette fel. Valamiért a szociknak – már ha nevezhetjük őket így – kedvesebbek voltak a pécsi borászokkal mindig. Toller László még borászkodni is szeretett, Nyugotszenterzsébeten volt pincéje – ehhez képest a majdnemfideszes Kővári János arról beszélt egy közgyűlésen az önkormányzat által bérletbe kiadott Tüke borház borlapja kapcsán, hogy bizonyára azért kevés a pécsi bor, mert problémák vannak a minőséggel. Kapára, kaszára, fűnyíróra kellett volna mennie a pécsi bortermelőknek egy ilyen politikusi kijelentés után, de mivel régóta amúgy is a földön fekszünk, egy ilyen rúgást már meg sem érzünk.
BM: Ha bemész a vásárcsarnokba, több helyen is árulnak pécsi bort – az egyetemét meg a Matias borászatét –, a Király utcán azért több hely borlapján is van helyi tétel…
SZ: Kérdés, hogy megtalálja-e a turista vagy a helyi. Ez csak rúgkapálózás, ez már a végjáték.
BM: Miért, korábban veled meg a boraiddal hirdette magát minden étterem?
SZ: Nem ezen van a hangsúly. Pár éve még sokkal szélesebb körben keresték a bort, és közel sem voltak annyira árérzékenyek az emberek, mint ma: Aldi-Lidl-Tescóban veszik már csak a bort, ott, ahol eleve bevásárolnak, vinotékába alig járnak, nem mintha amúgy például a Bortársaságban lenne akár csak egy palack pécsi bor. A hiper- és szupermarketekben hányféle pécsi bor is van? Max a Lisicza, de lehet, már azzal is sokat mondtam.
BM: Jó, de eredetileg a gasztróról beszéltünk. A mai napig emlékszem arra, hogy ilyen 2011/12 környékén tokaji borászokkal Pécsen járva nagy boldogan Szabó-borokat ittunk az Eozinban, vagy ami akkor a színház mellett a helyén volt, ahol külön borlapon hirdettek téged.
SZ: A Pannon Borbolt próbált korábban meggyőzni pécsi helyeket arról, hogy tartsanak külön egy promóció keretében pécsi borokat is. Az elmondásuk szerint az esetek 90%-ában azt mondták a vendéglátósok, hogy „azt már nem, a pécsi bor senkinek sem fog kelleni”. Ezért mondom, hogy nem érzik, hogy az volna az alapvetés, hogy helyben a helyi az első, minden más csak utána jön. Hiszen turistaként hol érdekel engem, milyen borokat sikerült ide elszállítaniuk, ha van helyi is?
BM: Beszélgessünk ezért a trebinjei vranacról. Trebinje Bosznia-Hercegovina délkeleti sarkában van, pár hegy választja csak el Dubrovniktól és a tengerparttól – a turizmus azonban ennek ellenére alig vette még észre az amúgy baromi hangulatos, egyre szebben renovált kisvárost. Boros szemmel nézve azonban ez az egyik legizgalmasabb hely a Balkánon: a vranacért ugye Montenegró és Észak-Macedónia versenyez, erre ezek a hercegovác szerbek is beneveznek az addigi párharcba. Ráadásul bárhova beültünk, nemcsak alap volt, hogy nagyon jó helyi bort adnak, hanem minden kocsma, étterem hozta a sajátját, vagy ha az nem volt, a tulajdonos legjobb barátja pincéjének borát, vagyis olyan helyi folyóborokat, amiket boltban, palackozva vagy online esélyed sincs megvenni, mert helyben megisszák őket. Vagyis unikális tételek, ami miatt mindig vissza akarsz oda járni, mert érdekel évről évre, hogy épp mijük van. Ilyennek kell lennie egy borvidéki központnak – ismét egy pont, amiben a Balkán oktatja Magyarországot.
SZ: Eleinte nem értettem, minek hoztad fel Trebinjét, de adja magát a párhuzam. A vendéglátás nagyon megy náluk, ha csóróbbak is, azért csak szeretnek beülni egy kávéra, csevapra, burekre. Ösztönösen européerebbek etéren, mint a magyarok, hiszen mi mást is adjon a kocsmáros, ha nem azt, amije van? Hozasson Montenegróból Plantažét? Szerbiából tamjanikát? Nálunk bezzeg ki lehet váltani mindig valami mással a pécsit. Van egy hely a Király utcán, ami azzal reklámozza magát nagy betűkkel, hogy tart pécsi borokat. Megkérdeztem, miket, el is mondták, de hozzátették, hogy „ja, de amúgy ez csak az itallapon van fenn, amúgy nincs”. Pécsnek hiába van 140 ezer lakosa, 5000 fős, az egyetemre érkező javarészt pénzes külföldi kontingense, a helyi bor egész egyszerűen kívül marad az ingerküszöbükön.
BM: De kinek lenne a dolga ezt megmutatni nekik, ha nem nektek, borászoknak?
SZ: Egyfelől a pécsi borvidék dolga volna, amely mindig a három legkisebb területű borvidék címéért versenyez…
BM: Jó, szépen hangzik, hogy „a borvidék” dolga lenne, de ez milyen szervezeti egységet takar pontosan, emögött vannak ott dolgozó emberek és pénz? Tehát ez hivatalosan más, mint a hegyközség, nem?
SZ: A borút tetszhalott, a hegyközséget el lehet felejteni, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának normális esetben afféle érdekvédelmi szervezetnek kellene lennie, de valójában boros NAV-ként viselkedik. De most hogy mondod, valójában tényleg nem létezik olyan szervezeti egység Pécsen, amelynek pénze és embere is volna bormarketingre. Bortermelők ugyan többször is összeálltak egyesületekbe, láttam mindegyiket megalakulni, majd szétesni és kiüresedni. Termelői önszerveződés nélkül nincs itt semmi: ha mi összerakjuk és akarjuk, akkor van valami, ha nem, a kutyát se érdekeljük. Az önkormányzat legfeljebb gesztusértékű dolgokat tesz.
BM: A pécsi önkormányzat miért is tenne bármit ezen túl magától, ha a borvidék nagyobb szereplői – mint a Belward, a Matias – eleve nem is Pécsre fizetik be az iparűzési adót? Te Hosszúhetényben működsz, ahogy a Schunk pince is, a Planina borház Mohácson, a Gáspár pince Mozsgón, a Hárs pince Szajkon… Az ideális szerintem amúgy az lenne, ami Ausztriában is van: az állam, az érintett önkormányzatok, legyen az települési vagy megyei – ott az érintett tartomány fizet, azaz kábé a megyei szint – és a piaci szereplők együtt, egyenlő arányban állják a bormarketing költségeit.
SZ: Egyvalamit ne felejtsünk el. A mai pécsi borvidék először Villánnyal közös borvidéket alkotott Pécs-Villányi borvidék néven, ebből lett először Mecseki, majd Mecsekaljai, majd 2009-ben Pécsi borvidék, a legutolsó névcserét azzal indokolták, hogy így ütősebb a név. Azaz csak összekötötték Pécs városával ezt a 80 kilométer kiterjedésű, Szigetvártól Dunaszekcsőig tartó, ráadásul csak foltokban létező borvidéket. Hivatalosan van vagy 500 hektár szőlő itt, de amikor a hegyközségeket összevonták, az új vezetés kiszámolta, hogy a befizetett hegyközségi járulék alapján kicsivel van csak 300 hektár fölött a tényleges termőterület.
BM: Ez már nem is borvidéknyi méret, miért nem csapják újra Villányhoz?
SZ: Eleve azért kellett összevonni a két hegyközséget is, mert a teljes borvidék területe 600 hektár alá ment hivatalosan, egy hegyközségnek legalább 300 hektárnak kell lennie. Most ott tartunk, hogy ha kimondanánk a valóságot, ez a borvidék maholnap megszűnne: vagy hozzácsapnák Villányhoz, vagy a hobbikertjek szintjén létezne csak hivatalos entitás híján. Utóbbival sincs baj, Szászváron is vannak finom borok, csak hát nem borvidék. Hosszútávon ez lesz Pécs sorsa. És ez vár országosan is szinte mindenkire.
BM: De miért nem csapták eleve hozzá Villányhoz?
SZ: Szerintem is ezt kellett volna, de Villánynak lehet, büdösek vagyunk. Hiszen a korábban sosem létezett tolnai borvidék miért is létezik? Mert (Belső-)Szekszárd nem kért a többiekből.
BM: De ez teljes hülyeség, hát ott az AOC/DOC-rendszer, miért nem veszik át?
SZ: Szerinted a már létező OEM-OFJ-FN-rendszert ismeri bárki Magyarországon? Még a borász sincs tisztában vele, nemhogy a fogyasztó. Azzal még valamennyire elvoltak, hogy minőségi bor meg tájbor.
BM: Jó, de ezt elmagyarázni már nem a ti dolgotok volna bortermelőként, hanem az ezen kereteket kialakító magyar államé és az Európai Unióé, amelynek szabályozását ugye átvettük.
SZ: Ja, ebből van az, hogy a borász azt pofázza, hogy „ránkerőszakolta a kutya Brüsszel”. És akkor a rendszer van, de közben meg mégsincs. De térjünk inkább rá a mai apropóra, a mohácsi kóstolósorra.
BM: Plányiná? Jól mondom?
SZ: Ja, egy olmützi, minden lében kanál, népviseletbe öltözött főszervező csaj mondta így egy csehországi borfesztiválon, aki a mikrofont egész nap ki nem véve a kezéből reklámozta a borainkat. De szokták mondani Platina borháznak is, a Schunkot meg Schmuck pincének. De hadd szögezzem le, hogy érintve érzem magam, mert Horváth Zoli a legkedvesebb kollégám, nehéz elfogultság nélkül kritikusnak lenni, és nem is kell vele a feszkó.
BM: Lenne feszkó, ha rossz az értékelés?
SZ: Két percig talán durcizna, aztán újból innánk.
BM: Tehát: nyolc Planina-bor alkotja a kóstolósort, ráadásul 1 euróval olcsóbban adják ezt, mint a múltkori Balkán-sort, amit nem értek, mert magasabb minőségű és értékű borok, ráadásul olyan termőhelyről és olyan szőlőfajtákból részben, amit és amiket máshol nem lehet kóstolni.
SZ: Ráadásul ugye helyi is. Most erre mit mondjak? Így jön ki a matek.
BM: Az első bor a fehér kadarka…
SZ: Enyhén pirkadt volt, ami normális ennél a műfajnál. Örülök, hogy a Vasutasban egy kereskedőn keresztül megkóstolhattam, mert a pincénél már rég nincs, eladta mindet. Első kifogás: ezt a bort nem fehér kadarkának, hanem „kadarka fehérnek” kellene hivatalosan nevezni, mert a fehér kadarka egy másik szőlőfajta hasonneve.
BM: Izgalmas ez a blanc de noir, Németországban imádják ezeket a kékszőlőből készített, halványan rózsaszínes borokat, ott Weißherbst a nevük, azaz kvázi fehérszüret, a frankfurti Konstablerwachén lévő piacon mindig ezeket ittam ebédre a kaják mellé.
SZ: Gondolom, felismerik, hogy úgysem érik már be, mert jön a szar idő, ezért leszedik időben. Ez Szekszárdon se volt másképp, a kadarka ugyanis erősen rothadásérzékeny. Ha látták, hogy nem bírja tovább a szőlő és még egy siller sem fog tudni kijönni belőle, akkor ez lett a kármentés. És tök jó a végeredmény ennél a mohácsinál. Trendi, popos.
BM: Pécs város bora is lett. Egy mohácsi bor. Ezt csak ahhoz a dilemmához jegyzem meg, hogy lehet-e a városnak reklámoznia egy ide adót nem fizető vállalkozást: eszerint igen. Vegyük már át, hogy hány ténylegesen Pécsen működő pincészet van ma még! A Radó, a Lisicza…
SZ: A Lisicza Helesfán van. Igaz, a szomszédságomban, a pécsi Múrom-dűlőben van vagy volt egy zöldveltelini-ültetvénye, az hivatalosan Pécshez tartozik. A Radónak meg a Deindolban van a cirfandlija.
BM: Van talán a Matias is…
SZ: Én a Matyi Dezső pincéjét a számra nem veszem.
BM: És van a Pécsi Tudományegyetem szőlője, aminek a bora most Pécsi Egyetemi Borbirtok néven fut.
SZ: Na, az abszolút pécsi. És nem is kis területen. Az 1800-as évek közepétől a filoxéravészig 1500 hektárnyi szőlő tartozott Pécshez. Ez mára gyakorlatilag teljesen beépült, ennek csak a legnyugatibb és legkeletibb része maradt szőlő, két kis foltban, ráadásul úgy, hogy ezek egyike sem volt korábban Pécs része. A keleti folt, a nemrég még 44 hektáros Ördögárok- és Múrom-dűlők korábban Somogy faluhoz tartoztak, a nyugati folt, a PTE szőlője, a Szentmiklós, Pécs várfalaitól igen messze helyezkedett el, mindig az egyik legjobb bortermő helyként, nyilván, hiszen a püspökségé volt.
BM: Mi számított a legjobb pécsi dűlőnek?
SZ: Talán az Aranyhegy, a Deindol. De még a Tettye is tele volt szőlővel. Kimentél az északi városfalon, és csak szőlőket és pincéket láttál. 1950-től kezdett el mindez lezülleni a mai szintre. Intő példa ez a Balaton-felvidék számára, amely ugyanezt a folyamatot éli át, csak mi 50-100 évvel megelőztük őket, Budáról nem is beszélve, az még korábban átélte ezt, mint Pécs.
BM: Szerintem van most egy olyan fordulópont, hangulat a világban, amikor mindenféle zöld, biodiverzitási és klímavédelmi policykkel indokolható lenne, hogy csak úgy adnának ki építési vagy akár házfelújításhoz szükséges akármilyen engedélyt a korábbi pécsi szőlőterületekre, vagyis gyakorlatilag a város komplett északi részére, ha a tulajdonos vállalja, hogy telepít oda legalább 150 tőke szőlőt, amit aztán a használati utasítás szerint szépen gondoz és vagy maga elkészíti borként, mustként, vagy odaadja más borászoknak vagy leginkább a PTE-s szőlészeti-borászati kutatóintézetnek a termését, amely ezekből csinál egy nagy közös pécsi bort, akár visszaosztva belőle a termelőknek. Így középtávon vissza tudna mászni a szőlő a Pécs fölötti domboldalra, ismét tükék lennének a pécsiek. Pécsiség mindenkor, ez a szlogen mégiscsak.
SZ: Ez a hajó már elment. A következő bor a királyleányka. Ha kell kritikával élnem, nem annyira illatos, nem annyira fröccsös és direkt, nyalókás, szopókás, mint lenni szokott.
BM: A lányáról nevezte el, ő már felnőtt, komoly orvos lett, nem lehet, hogy ezért? Beszéltél már amúgy a Borkával arról, hogy milyen érzés, hogy a pince egyik legjobban menő borát róla nevezték el?
SZ: Biztosan büszke rá. Amikor nekem 2008-ban megszületett a fiacskám, a cirfandlinál úgy döntöttem, hogy győzelem vagy halál alapon kinthagytam kései szüretnek, be is töppedt istenesen, és emiatt az addigi 800 liter helyett vagy 150 liter bor jött le, de 30-as mustfokkal. Bárhová vittem magammal, elhozta a nagydíjat, én pedig mindig külön kértem, hogy ne cirfandliként, hanem Peti boraként hivatkozzanak rá. Egy palackom maradt már csak belőle, azt majd akkor pukkantjuk meg, ha a gyerek 18 éves lesz, főleg mivel gyerekkorában mindig azt mondta, hogy „nekem a kedvenc borom a Peti bora”.
BM: Jöjjön a rozé. Szép színe volt.
SZ: Illatos volt, de nem túlságosan. Nagyon divatos, de nem túltolt, rendes férfiember számára is felvállalható rozé. A tuttifrutti ma már ciki, a Laposa-teraszon szelfiző kacsaszájú instapicsák se azt isszák.
BM: Az a baj, hogy nincs köztünk vita, így unalmas lesz a cikk. Jöjjön a furmint.
SZ: És később lesz még egy cirfandli meg egy olaszrizling is. Azon gondolkoztam, hogy mi marad ezekből a fajtákból a pincénél, mert úgy tudom, hogy leadja őket. A Zoli több oldalról is próbálta megtámasztani a borbizniszt: nyolcfős tamburazenekar játszik a kóstolóin a pincéje előtt, huszonéve próbál kulturális hajtóereje lenni Mohácsnak, róla az nem tud csak, aki becsukja a szemét. Ennél jobban, ennél többet nem lehet csinálni, épphogy nem cigánykerekezik a borkóstolóin, mondjuk azért a szurdokot körbetáncolja. És mégis leadja a szőlői egy részét, mert nem megy, hiába kapsz baráti áron máshol nem kóstolható borokat szuper körítéssel. Ez számomra a magyar társadalom csődjét, a borról szóló nyugati kultúrkörhöz való hozzáállásának csődjét mutatja. Zoli megfejtése amúgy az, hogy nem elég egyszerű az üzenet a bornál, túl sokat kell róla gondolkodni. Fajta, évjárat, termőhely, termelő, ez bonyolult: ehhez képest egy Soproni Ászok világos. És amúgy ja, tényleg világos sör.
BM: Ha ennyire rossz helyzetben van a borágazat, miért nem erről szól a borsajtó meg a rendes sajtó? Ha kihaló állatokról írnak, azt kattintják, mert cuki, de ha borászról, azt nem, mert szőrös?
SZ: Valamiért tabu erről beszélni. Én öt éve elkezdtem, hogy a boreladási, termőterületi adatok alapján felfessek tendenciákat, de ezt mindenki borászpicsogásnak tudta be. Pedig óriási nagy szarban lesz mindenki. Szerintem ennek kimondását felvállalni arcvesztéssel jár, ezért nem teszik. Inkább hangulatot és életérzést hazudnak a fogyasztóiknak. Rövidtávon is fenntarthatatlan, ami van, mert veszteséget termelsz akkor is, ha fejreállsz: Magyarországon az a nagy borászati sikertörténet, hogy itt az egyik legdrágább megtermelni a szőlőt, ennek ellenére itt készül belőle a legolcsóbban eladott bor. Még a montenegrói vranacnak is 1 euró felett van a kilónkénti felvásárlási ára – itthon mindenki repdesne az örömtől ilyen árat látva. Tudod, mennyiért adják el Tokaj-Hegyalján a szőlőt? Tavaly láttam még 100 Ft/kg-os árakat… Sőt, 150-ért akár már kései szüretből származó szőlőt is. A világ normálisabb részén ebből 20-30 eurós bort lehetne kalapálni. Ez meg itt van, értéket képvisel, de nem fizet érte senki. Nem tudom, miért nem sikerül tizenévek óta a szőlő és a bor árát érdemben, akár csak inflációkövető módon emelni.
BM: Sőt, sok fogyasztó így is drágállja a magyar bort, mondván a diszkontban van sokkal olcsóbb spanyol, olasz, francia, miközben ez teljes hülyeség, ugyanúgy ezervalahány forintba kerül egy alap bármilyen magyar bor, mint egy százgrammos szeletelt sajt.
SZ: Szerintem a zöldgondolat a bor egyik legnagyobb sírásója. Egyrészt a szőlő – és ebben van is igazság – Európa mezőgazdaságának csak 2-3%-át adja, de a vegyszerhasználat legalább felét. Holott lehetne úgy permetezni vagy olyan vegyszerekkel dolgozni, amik nem cseszik szét a talajéletet, a földet, de még ebben sincs konszenzus, a sok rezet használó bioművelés is tud károsabb lenni a természetre a felszívódó szerekkel dolgozó úgynevezett konvencionálisnál. A bioművelésben elvileg azért elfogadott a réz, mert az a felületen hat és le lehet mosni. Na de ki az, aki borkészítés előtt lemossa a szőlőjét? Senki, úgyhogy szermaradványként ott van a bioborban a réz is, félnehézfémként felhalmozódva tönkrevágja a talajéletet.
BM: Én azt nem értem, hogy miért nem a biodiverzitás az érték, miért hegyezik ki az egészet a permetezésre. Az én hosszúhetényi szőlőmben élő, virágzó, évente legfeljebb kétszer kaszált sorköz van, tele van bogarakkal, méhekkel az egész, idén mindössze kétszer permeteztem – ehhez képest miért magasabb értékű az a biogazda, aki tízszer is kiszórta a rezet?
SZ: Tízszer azért csak nem, rovarölő szert meg eleve felesleges használni szőlőtermesztésben.
BM: Jó, de minek is használnék?
SZ: Én sem használtam soha. Minek? Van egy kis levélatka? Ledobja majd magáról a szőlő. Akkora kárt nem okoz, hogy szétcsesszem miatta a szőlő immunitását és mindig letoljam a torkán az antibiotikumot. Mert ha a sok rovarölő után egyszer kihagyom, akkor tényleg lesz érdemi nyoma az atkának. Nem szabad ezt túltolni. A másik probléma az egészségtudatos zöldgondolattal az, hogy bűnössé vált az alkohol. Érdekes módon szívesen pártolnak alternatív tudatmódosítókat – azok nem bűnösek. Ezért van az, hogy degusztációs menükhöz is már több helyütt alkoholmentes italokat próbálnak párosítani a borok helyett. Kombuchát, verjus-t…
BM: Ez nem hülyeség.
SZ: Legfeljebb annak nem hülyeség, aki vezet. Direkt cseszik szét étel és bor szent kapcsolatát, mintha a rántott húshoz köret helyett saláta járna.
BM: Én szívesebben is enném úgy, Bécsben sok helyen már így is lehet kérni, jobb is mellé egy tökmagolajos friss zöldsaláta hagymával. Tízszer inkább ez, mint a hasábkrumpli.
SZ: Akkor azt mondom, hogy a marhapörkölt mellé…
BM: Nem adnak knédlit? Na, az tényleg fájna, az az egyetlen köret, ami nem csupán elfér mellette, de egyenesen kötelező mellé.
SZ: Nekem az fájna, ha nem galuskával adnák.
BM: Márpedig a knédli – bármelyik, a karlovarsky is – tízszer jobb, mint ezek az ízetlen magyar galuskák meg nokedlik, ráadásul maradékfeldolgozás, hiszen kenyérből készül. Nem hiába a knédli a híres, nem pedig a magyar galuska, nem hiába vannak Magyarországon cseh sörözők, nem pedig Csehországban magyar éttermek, kocsmák, borbárok… De visszatérve a szívfájdalmadhoz: a rendes alkoholmentes italkínálattal igenis adós a magyar gasztronómia. Az pedig, ha kólák meg a szénsavas-cukros szarok helyett verjus meg szőlőlé lenne az itallapon, igenis csak erősítené a magyar borászatot, hiszen készíthetnének a bor mellett ilyeneket is, és nemcsak több lábon állnának ezáltal, hanem lenne egy tök jó alkoholmentes alternatívájuk is.
SZ: De ha kombuchát adnak valamilyen kajával…
BM: Bocs, de mi az a kombucha? Egyszer már ittam, de mi az?
SZ: Egy fermentált cumó valami zuzmóféleségből.
BM: De akkor abban is van alkohol valamennyi, nem?
SZ: Nem, ha koviubit vagy savanyú káposztát csinálsz, abban sincs.
BM: Dehogynem, csak kevés. Egy kevéske, ilyen 0,5% körüli érték még az élesztővel készült kenyerekben és süteményekben is van.
SZ: Az nem alkohol. Normális helyeken nem tudják elképzelni, hogy ne dukálna a kaja mellé egy pohár hozzáillő bor. Ha ennek az utolsó végvárait is felszámoljuk a kombuchával… Sokfrontos támadás alatt állunk, belerúgnak a földönfekvőbe, megtapossák a kombuchájukkal. Mert lehet ilyet csinálni, de ne a bor alternatívájának hívják már!
BM: Mondom, én egyszer ittam kombuchát, a fura gombaíz miatt többször nem is fogok, de igenis lehessen mondjuk céklalevet, savanyúkáposzta- és koviubi-levet meg ilyeneket adni, ezekből akár koktélokat készíteni: a gasztronómiának ez a fajta kísérletezés is a dolga, azt pedig ne ródd fel nekik, hogy rendes pénzt akarnak keresni az alkoholt nem fogyasztó vendégeiken is, hogy ne csak vizet tudjanak eladni nekik. Na de a következő Planina-bor a sorban a cirfandli.
SZ: Még a furmintról se beszéltünk. Igazából vele kezdődött el érdemben a sor: azelőtt a piacos borok voltak, itt viszont már van külön koncepció. Zoli külön választotta ki a klónokat, mert van egy becsípődése, miszerint a távolságtartó, szögletes, kilógó élű, kevés élvezetet mutató tokaji furmintoknál délen sokkal jobb, gyümölcsvezérelt, felhasználóbarát, ivós és kellemes borokat lehet készíteni, ahogyan a cavák is befogadhatóbbak a Champagne-oknál. Tankönyvi módon hozza a furmint barackos, körtés jegyeit, a savak ott voltak, de nem bántottak. Kezdődő petrolosság is jelen volt – de én ezt külön értékelem, nem mondom, hogy tercier szakaszába lépett volna a bor.
BM: Mondom, hogy a borok kapcsán nem tudunk vitázni. Tehát akkor a cirfandli.
SZ: A pécsi cirfandli prototípusa. Ilyennek kell lennie, nem tudom, van-e most ennél jobb a piacon a pécsi borvidéken.
BM: A Csencsevár nevű olaszrizling a következő.
SZ: Itt jön ki az ő délszlávsága. Nálunk az olaszrizlingeket a nagyközönség savas fröccsbornak könyvelte el, valójában ez egy savszegény fajta: miért van az, hogy átérve Horvátországba Baranyában vagy akár Kutjevóban az olaszrizling egy tartalmas, krémes, sűrű bor? Erre Zoli és az én válaszom is az volt, hogy azért, mert más állománnyal dolgoznak. Az itthon az átkosban kiszelektált olaszrizlingklónokat lecseréltük az övékére. És rögtön visszaköszöntek a borainkban az ottani jegyek. Aki nem szerette eddig az olaszrizlinget, annak ezek hittérítő borok: igenis lehet belőle jó bort készíteni, nincsenek határai a fajtának.
BM: Engem megtérített, noha én eredetileg valamilyen Gemischter Satznak való, sok szőlőfajtás egybeszüretelendő dolgot akartam volna telepíteni Hosszúhetényben, végül színtiszta olaszrizling lett belőle, szerb, osztrák és pécsi klónok. Na de a következő bor a sorban egy prémiumszériás furmint, a 2021-es Furmint reservé. Komoly nagybor.
SZ: Az öregedéssel kezd kiérződni belőle némi illósav. Eddig azért nem éreztem, mert mindenből sok van benne. Formabontó, határfeszegető furmint, aki nyitott erre a műsorra, az látni fogja, hogy ez a bor a legnagyobb tokaji dűlős szelekciók közé illik.
BM: Tokajról majd vitatkozzunk máskor.
(Csak azért is alsó hangon 40 percnyi vita Tokajról, dűlőklasszifikációról, ilyesmikről, most ezt kihagyjuk, a lényeg, hogy a végén eljutottunk oda, pontosabban abban egyeztünk meg, hogy minimum a borászat Gyurcsok Józsefjei azok, akik kiérzik a dácitot a mádi furmintokból.)
SZ: Na jó, van még egy utolsó Planina-borunk, egy kadarka. Miután Mohács Baranya megyében van, ezért a Pécsi borvidékhez tartozik, de sokkal inkább Dél-Szekszárd.
BM: A Horváth Zoli ennek ellenére inkább a Villányhoz való tartozást preferálná, mondván a szőlőből ő a pélmonostori Báni-hegyet és a Szársomlyót látja és egyik sincs messze.
SZ: Mohács sosem tartozott a villányi borvidékhez. Pláne mivel folytatólagosan vonul le a Duna mentén a szekszárdi löszvonulat. De értem, hogy szeretne valamennyire horvát lenni, mivel a néhai Villány-pécsi borvidékben benne volt a mai horvát Baranya is. Persze a Bansko brdo területe az magyar többségű volt akkor még. A kadarkára visszatérve: szaftos, nagyon ivós, krémes, könnyen értelmezhető, de a borbuzik számára is szálazható, mandulakesernyés, gyümölcsvelős, nagyon jó arányú cucc, amit nagyon nem fájt inni.
BM: Várj, ez új, szokott fájni neked az ivás?
SZ: Magyarországon?! Ahol a nagy vörösbor ismérve az lett a rendszerváltás után, hogy fáj, mert annyi benne a hordó, az alkohol, a tannin? És ahol még mindig ott tartunk, hogy magyarázni kell, hogy a rengeteg plecsnije ellenére azért nem feltétlenül ezek a jó borok? Horváth Zoli kadarkáját ezzel szemben ha kitöltik neked, nem teszed rá a kezed a pohárra a második kör előtt, hogy többet nem kérsz, hanem lehet, hogy fél óra, de akár 15 perc után jöhet a következő palackkal. Hiszen látod, micsoda világmegváltás lett belőle ma este is.
A Planina-sort a pécsi Vasutas borkertben augusztus 10-ig lehet végigkóstolni.
UPDATE: Szerzőink írása komoly felhördülést okozott, szerencsére volt olyan kedves barátunk, aki listázta, hogy Pécsen hol lehet biztosan pécsi bort kóstolni. A lista lehet, hogy nem teljes, úgyhogy várjuk a további észrevételeket. Addig is, íme: