Október derekán véget ért a nyári szünet a Szekszárdi BorEgyetemen is. Az évad első találkozóján hat pincészet 12 borával igen magasra került a léc. Az előadáson öt meghívott borász vett részt - Szászi Endre egyéb elfoglaltság miatt sajnos nem tudott eljönni, így őt (is) Pálffy Gyula képviselte -, és mutatta be borait, pincészetét, a szőlőhöz való viszonyát. Ráadásul egy igencsak érdekes megközelítésből, az ökológiai gazdálkodás szemszögéből adtak mindezekből áttekintést. 

A Borkultúra Szabadegyetem októberi előadására éreztek bio, organikus, biodinamikus termelők Szekszárdra. Hogy mi is ez, mit takarnak a kifejezések, sokan még a gyakorlottabb és tájékozottabb borisszák közül sem tudják. Ezért van egy hosszabb bevezető és holnap következik maga a tudósítás a kóstolóról.

Az idei Olaszrizling Októberen többszörösen is részt vettünk. Részben egy mesterkurzuson mutattuk be a horvát graševinákat (4 borvidék, 4 termelő, 8 bor volt műsoron), aztán tartottuk a frontot, amíg a horvát kollégák meg nem érkeztek a Graševina Croatica közösségi standjára. Mivel szerencsére az érdeklődés jelentősnek bizonyult a rendezvényen éppúgy, ahogy a standon is, kevés időnk volt körbenézni, így kenszei kolléga volt a szerencsés, aki többet járt körbe pohárral a kézben. Íme a benyomásai olaszrizling-ügyben.

Fanatikus kávérajongó vagyok. Nem kávésznob [és ez nem egy bánkbáni mondat, tehát vesszőnek helye nincs!]! Akkor sem, ha hajlandó vagyok hetven kilométert utazni egy nyitott szűrős dupla ristrettoért. Az ízek, a szertartásban élő szenvedély és a kávés pillanatok köré épülő találkozások hajtanak. Keresek, kíváncsi vagyok – az meg hogy az ital ébren is tart, csupán mosolygós extra szolgáltatás a teremtő erőtől; persze arról hosszan lehetne most értekezni, hogy mitől erős, illetve melyik kávé az erős. Nem teszem. Érdekesebb kérdés, hogy mitől jó, egy kávé: a figyelemtől. És ez ilyen profán.

A Pécsiközgázon szervezett borszemináriumok október előadását Hetényi János tartotta, viszont ezúttal nem elsősorban a Hetényi Pincészet borait hozta el, hanem a mecseknádasdi borbaráti társaság tagjainak boraiból kaptunk válogatást. Nem is nyolc bort, hanem tizenhármat, feszített volt a tempó, de cserébe felfedezhettük a rejtőzködő borfalut.

A vörösborokból volt most több ezen a keddi kóstolón, többségében így szokott ez lenni, főleg őszi-téli szezonban. Viszont most két bor is erősen kiemelkedett, ráadásul volt egy kis követő-csapat is mögöttük. Nem biztos, hogy a sztárjátékosok hozták ezt a meccset, de a végén még a fehérgaratú SzabóZé is vöröset választott magának.

Megint két részben jönnek a legutóbbi keddi kóstoló 80 pont fölé került borai. Azok nem kerültek be, ahol azt sejtettem, valami gubanc van a palackkal, inkább kóstoljuk újra. A fehérbor-sor, no meg az új rozék az első etapban, volt itt zöldcitromos kesernye és kókuszos édeskrém, borkitalálós és sajnos kevés nagy élmény. De majd a vörösök…

A három furmint SzabóZé készletéből került elő, az első bort a hosszúhetényi CBA kínálatából emelte le, a többi eredetéről meg nem igazán esett szó. A furmintról persze annál több. Miért is kedveljük, miért van benne lehetőség, de miért vagyunk türelmetlenek vele… Ez a három tétel sem változtatott jelentősen a véleményünkön, mindegyik másért, máshogy működött.

A nagy októberi napsütés felváltotta a nagy szeptemberi esőzést. Mi is fehéreket vettünk elő a pincéből, tavasszal, nyár elején szereztem be ezt a triót, az Isztrián riportoztunk, aki olvassa a Magyar Konyhát, találkozhatott az akkori benyomások legjavával, ezek a borok nem veséződtek ki. De most igen. Malvazija, napsütésben csak malvazija. (Erre ma nekiállt esni...)