Ha jól emlékszem, akkor először a 2013-as Portugieser du Monde-on találkoztam a Linbrunn Pincészet nevével (a név Linbrunn Paula néni, az alapító Kertész Jenő édesanyja előtti tisztelgésből ered). Az ismeretlen felé irányuló kíváncsiságomon kívül nem igazán fűztem hozzájuk túl sok gondolatot, de aztán szereztek azon a borversenyen két szép ezüstérmet, s azóta is szinte mindenhol ott vannak. A 2010-ben alapított pincészet egyik képviselőjével, Farkas Dorottyával beszélgettem az elmúlt évek tapasztalatairól.

A már hagyományos villányi nyári rozéünnep, az idén Rozé Fröccs nevet viselő fesztivál alatt rendezték meg július 18-án a gyöngyöző borok első országos versenyét. A hagyományteremtő rendezvényen kilenc borvidék 26 borászata indult, összesen 35 gyöngyözőbor került a zsűri elé. A villányi önkormányzat által életre hívott első versenyen hazai siker született, a champion-díj Villányban maradt, de jutott aranyérem Szekszárdra, a Kiskunságba, Pannonhalmára, a Balatonfelvidékre vagy Egerbe is.

Ez a kérdés hangzott el a Szekszárdi BorEgyetem utolsó előadásán. Valóban jogos, merre is tart a Szekszárdi borvidék, merre tart a szekszárdi bor? Az elmúlt évek azt bizonyítják, hogy nagyon is jó irányba. A borászok tudatos munkájával és összefogásával sikerült elindulni azon az úton, melynek célja a borvidék arculatának kialakítása, valamint egyedivé tételének elérése. Mára szinte mantraként hangoztatják a borászok, hogy a kitörési pont egyértelműen a kékfrankos- kadarka-bikavér háromszög körül forog.

A dúzsi Lehmann pince még úgy is felüdülés volt, hogy a völgységi borászatokat járva egész héten gyönyörű helyeken fordultunk meg csz kollégával, egy készülő kiadvány kapcsán. „A nagy jobbos kanyarnál forduljatok balra, először az aszfalt fogy el, aztán a betonos út, utána vége lesz a kavicsosnak is, majd amikor már csak földes út van csak gyertek tovább, amíg el nem fogy a villanyvezeték. Na, ott kell balra fordulni, ha hozzánk jöttök." Nagyjából így igazított minket útba Lehmann György, aki a kilencvenes években kárpótlásból vett egy erdő szélén hat hektár egybefüggő területet.

Egy kicsit megkésve számolunk be a Szekszárdi BorEgyetem májusi programjáról, így azonban még aktuálisabbá vált a téma. Nyakunkon a nyár, javában benne vagyunk a foci vébében is, megérett az idő a rozézásra, fröccsözésre. A rozé partykelléknek is nagyon jó, igazi csajozós ital, hisz megvan az a jó tulajdonsága, hogy nem kell rajta sokat agyalni.

Egy ideje nem iszom bort. Na jó, ez nem igaz, de biztosan kevesebbet. Akkor is főként fröccsben, a Sétatéren. Amióta az sincs, itthon nem igazán bontok meg egy palackot. A meccsekhez meg sört vesz elő az emberfia, az itthoni tartalékok is elkerültek, majd véletlenül éppen Prágába utaztunk el, lett is némi utánpótlás. Bár az igazat megvallva, nagyjából eddig tartott ki a sörözéses lelkesedés, ezért is írom meg gyorsan a posztot, ma estére már lehet, hogy nézek valamit a pincében.

A nyár kétségtelenül a fesztiválok ideje - számomra is. Nem minden esetben a boros rendezvényeké, hiszen más is az érdeklődési körömbe esik, de inni azért mindenhol iszunk. Hol módjával, hol kevésbé, de sohasem a véletlenre bízva. Mára rendszeressé vált, és némiképp el is várják az ország másik felén élő motoros barátok, hogy a fesztiválokra borokkal felpakolva érkezzek. Javarészt hazait viszek nekik, de mostanában más tájegység borai is terítékre kerültek.

Pontosan 104 magyar bort díjaztak a Decanter World Wine Awards idei versenyében, amelyre összesen 52 országból neveztek 15.007 bort. A 224 fős zsűri 10.455 bort díjazott valamilyen formában, a legmagasabb szint a regionális trófea, amelyet 25 bor érdemelt ki, köztük kettő Magyarországról, emellett 454 aranyérmet is kiosztottak. Egy trófea Tokajba, egy Szekszárdra, a részletek a kattintás után.

A Pannon Borrégió Top25 borversenyének közönségkóstolója jó eséllyel pályázhatna a legtöbb helyszínt megjáró pécsi rendezvény címre. De, mivel a valóságban nincs ilyen cím, inkább egyéb, valós érdemeit soroljuk a 2014-ben a Corso Hotelben helyet kapó eseménynek.

2010 szomorú év a magyar zenetörténetben, legalábbis egy Kispál és a Borz rajongó szemszögéből. Négy éve töretlenül bizakodtunk az újrakezdésben, így amikor felröppent a hír egy ötállomásos koncertsorozatról, az olyan volt, mintha előrehozták volna a karácsonyt. Észszerű lett volna a szomszédban megrendezett Fishing on Orfűre menni, de természetesen a jegyeket már elkapkodták, így mit tehet az ember, felkerekedik és többszáz kilométert utazik. Persze, hogy nevet is adjunk ennek a kiruccanásnak, mindezt “munka” címszó alá soroltuk be, a felvidéki turnéállomást pedig úgy vettük célba, mintha  szigorú szakmai szempontok vezérelnének bennünket, és a szlovák borokkal mindenképp meg kellene ismerkednünk