A jószerencse úgy hozta, hogy elnyertem egy három hónapos, Japánba szól ösztöndíjat; kérem, az Olvasó ne tekintse fellengzésnek mindjárt az első mondatomat, fogja fel inkább úgy, mint témamegjelölést életem eposz-töredékében; a szakmai ösztöndíj tárgya orvosi, manuális gyakorlat, azt pedig csak remélem, hogy az eposzi kellékek közül a segélykérés kimarad.

Szeptemberben újraindultak a borszakkörök is, kicsit kevesebben voltunk a megszokottnál, pedig ebben a félévben minden eddiginél izgalmasabb borkínálat várható. nem kellett csalódnunk a sauvignon blanc felhozatalban sem,a könnyedtől a keményen minerálisig, a gyümölcsöstől a zöldes-füvesekig minden típus megtalálható volt, már ami belefért ebbe a kilenc tételbe.

Folytatjuk a sort a keddi kóstolónk vöröseivel, itt bicsaklik meg általában a történet, még így is megkapjuk, hogy nem vagyunk elég kritikusak, meg függetlenek és különben is hogy tetszett ma valakinek egy déli vörös? A Pécsi Borozóban pontot nem kapott olyan bor, amiért bárki fizetett volna. Még ha ez néha sokaknak nem is tetszik. És nekünk tetszenek a déli vörösek, persze nem mindegyik és feltétel nélkül. Az alábbiak mindenesetre tetszettek, többé-kevésbé.

Kis szünet volt megint a keddi kóstolósorban, az őszi borfesztek bekavartak kissé, de szigorúbbra vettük a tempót, akkor hetente kóstolunk ismét, maximum 25 ételt egy alkalommal. Vakon, természetesen, a sort az összeállító kivételével nem ismeri senki, ő meg titoktartásra van kötelezve. A múltkori pakk nem is volt rossz, tizennégy borról érdemesnek tartottuk megemlékezni, előbb a fehérek jönnek, holnap a vörösek.

Újabb pincészet öregbítheti a Szekszárdi borvidék hírnevét. Ugyanis 2014. szeptember 27-én ünnepélyes keretek között avatták fel a Garai Pincészet borfeldolgozóját, pincéjét és vendégházát Alsónyéken, pontosabban a Nyéki-hegyen.

Az Európai Bordalfesztivál gálaestjéhez kötődik immáron negyedik éve a Prémium Bormustra, ahol a villányi borászok egy-egy prémium borral mutatkoznak be. Az eredetvédelemben is kijelölt felső kategória azonban a valóságban igen eltérő bortérképet fest Villányról. A Kodály Központban megrendezett mustra világszínvonalú borokat ígért, de vajon mit kaptunk?

Ünnepekre, néhanapján előkerül egy-egy palack tokaji, a szárazakból talán gyakrabban is, az édesekből csak ritkán. Pedig ünnepelni lehetne aszúval, de még a szamorodni is hozzátesz. Mindegy, általában olcsó pezsgő pukkan a legtöbb helyen. Ezt a trendet a Holdvölgy se fogja megváltoztatni, lévén a boraik nem olcsók. Ellenben elég jók.

A szervező bennem kicsit aggódott, vajon a borszemináriumi publikum mennyire lesz vevő a viszonylag ismeretlennek mondható Hajós-Bajai borvidékre, azt azért az első év tapasztalatából tudtuk, hogy főleg a vörösboros vidékek, helyi erők duplázzák a résztvevők számát. De annyira nem kellett volna stresszelni, hatvannál is többen jöttek össze Koch Csaba előadására.

Ennyi év után már nehéz újdonságokkal szolgálni a Szekszárdi Szüreti Napokról, pláne úgy ha az ember a pult másik oldalán áll, és kevésbé a fogyasztás, sokkal inkább a kínálás játszik főszerepet.