Valahogy betévedt hozzánk egy karton Liszkay-bor, Kornél hozta, a sztoriban lakodalom, rokonság és véletlen is felmerült, nem követtem le igazán. A borokat azonban megkóstoltuk és volt megosztódás rendesen. Ezúttal a pozitivista kisebbséget képviseltem, nekem pár tétel egészen bejött. Lássuk.

Tavalyi rozét idén ősszel? Miért ne. A rozé nem feltétlenül egyéves műfaj, bár vannak, akik csak pár hónapra kalibrálják a sajátjukat. A rozé is működhet egy éven túl, a magyar közönséget tőmondatokkal beszoktató média szerint viszont csak a friss a jó rosé (sic!). A rozét egyrészt írjuk magyarul, rozénak, és kóstoljuk bátran még most is a 2013-asokat, itt van ez a sor, egy híján jól muzsikált mindegyik.

A címbe helyezett mondatnak volt egy kevésbé szalonképes folytatása is, az utolsó bor kapcsán hangzott el SzabóZétől, lévén sofőrként felelősségteljesen használta a köpőcsészét egész este. Az aszúnál azonban feladta, nemzeti kincset nem köpünk ki jelszóval lecsúszott a korty. Vegyesen jönnek most a borok, fehér, vörös, édes, hét bor mindösszesen, de jó kis csapat.

Október derekán véget ért a nyári szünet a Szekszárdi BorEgyetemen is. Az évad első találkozóján hat pincészet 12 borával igen magasra került a léc. Az előadáson öt meghívott borász vett részt - Szászi Endre egyéb elfoglaltság miatt sajnos nem tudott eljönni, így őt (is) Pálffy Gyula képviselte -, és mutatta be borait, pincészetét, a szőlőhöz való viszonyát. Ráadásul egy igencsak érdekes megközelítésből, az ökológiai gazdálkodás szemszögéből adtak mindezekből áttekintést. 

A Borkultúra Szabadegyetem októberi előadására éreztek bio, organikus, biodinamikus termelők Szekszárdra. Hogy mi is ez, mit takarnak a kifejezések, sokan még a gyakorlottabb és tájékozottabb borisszák közül sem tudják. Ezért van egy hosszabb bevezető és holnap következik maga a tudósítás a kóstolóról.

Az idei Olaszrizling Októberen többszörösen is részt vettünk. Részben egy mesterkurzuson mutattuk be a horvát graševinákat (4 borvidék, 4 termelő, 8 bor volt műsoron), aztán tartottuk a frontot, amíg a horvát kollégák meg nem érkeztek a Graševina Croatica közösségi standjára. Mivel szerencsére az érdeklődés jelentősnek bizonyult a rendezvényen éppúgy, ahogy a standon is, kevés időnk volt körbenézni, így kenszei kolléga volt a szerencsés, aki többet járt körbe pohárral a kézben. Íme a benyomásai olaszrizling-ügyben.

Fanatikus kávérajongó vagyok. Nem kávésznob [és ez nem egy bánkbáni mondat, tehát vesszőnek helye nincs!]! Akkor sem, ha hajlandó vagyok hetven kilométert utazni egy nyitott szűrős dupla ristrettoért. Az ízek, a szertartásban élő szenvedély és a kávés pillanatok köré épülő találkozások hajtanak. Keresek, kíváncsi vagyok – az meg hogy az ital ébren is tart, csupán mosolygós extra szolgáltatás a teremtő erőtől; persze arról hosszan lehetne most értekezni, hogy mitől erős, illetve melyik kávé az erős. Nem teszem. Érdekesebb kérdés, hogy mitől jó, egy kávé: a figyelemtől. És ez ilyen profán.

A Pécsiközgázon szervezett borszemináriumok október előadását Hetényi János tartotta, viszont ezúttal nem elsősorban a Hetényi Pincészet borait hozta el, hanem a mecseknádasdi borbaráti társaság tagjainak boraiból kaptunk válogatást. Nem is nyolc bort, hanem tizenhármat, feszített volt a tempó, de cserébe felfedezhettük a rejtőzködő borfalut.

A vörösborokból volt most több ezen a keddi kóstolón, többségében így szokott ez lenni, főleg őszi-téli szezonban. Viszont most két bor is erősen kiemelkedett, ráadásul volt egy kis követő-csapat is mögöttük. Nem biztos, hogy a sztárjátékosok hozták ezt a meccset, de a végén még a fehérgaratú SzabóZé is vöröset választott magának.