Ritka alkalom, hogy a címke miatt veszek meg egy bort, de itt ez történt. Pontosabban Kézdy Dani ajánlotta a tételt, aztán megláttam a címkét és nem tudtam ellenállni. Idősebb Brueghel a hét főbűnt ábrázolta, köztük a borokon a torkosság látható 1558-ból. Ahogy a birtok arca, Szilágyi Bence mondta egy cikkben, egy XVI. századi házibulit ábrázolt a művész. Hát ez, no meg a natúrboros hangulat fogott meg elsőre, évente egyszer-kétszer előfordul.

Ezt a fotót láttam meg a pince Facebook oldalán

Grand vin de Barnag - 10 nap 2019

Közepes arany szín. Első blikkre a narancsboroknál megszokott szénás, gyógynövényes, szárított virágos jegyek jelennek meg az illatban. Ahogy nyílik, felbukkan egy kis citromlekvár, narancshéj, kamilla. Kóstolva közepes a test, a penge savak kisöprik a szánkat, a citrusok ennek megfelelően mindent visznek, mögötte méhviaszos, gyógynövényes és újra szénás jegyek. A lecsengésben nagyon enyhe, üdítő hatású tonikos kesernye. 85/100 pont

Analitika fanatikusoknak és érdeklődőknek (fotó: Ercsey Dániel)

És most jöjjön az elmélkedés része, kezdve egy kis bemutatkozással. Ahogy Szabó Zolit is sokan félreértik (miszerint nem szereti a vörösbort, de erről a videónkban már beszélt nekünk), úgy ebből is kisülhet az, hogy én nem szeretem a narancsborokat. Nos, nem azért utaztam többször Grúziába, hogy olyan dolgok után tájékozódjak, amit nem szeretek. Viszont az tény, hogy egyre inkább úgy érzem/gondolom, hogy ez a borkészítési eljárás legalább annyira uniformizálja a borokat, mint a sokat kárhoztatott fajélesztő és kóracél (az egészségtudatosságot most ne keverjük bele a dologba). A most kóstolt borról például ha vernek sem mertem volna azt mondani, hogy rajnai rizling, a jól ismert fajtajegyek - tapasztalataim szerint - elmaradnak a narancsborokból. Egész egyszerűen a hosszú héjon áztatás vagy a tanninszerkezet miatt (lsd. a kedvenc grúz boraimat a Lagvinari-tól), vagy az áztatáskor felszabaduló aromakomponensek okán egysíkúvá teszi ezeket a fehérborokat.

Barnag az 1700-as évek végén

Ha jól sikerültek, mint a mostani is, akkor a borleírásban olvasható jegyek dominálnak. Ha rosszul, akkor a bor oxidált, barnatöréses, megugrott illóval, vagy egyéb hibákkal. Azt sem állítom, hogy ez a narancsborok sajátja lenne, hiszen a borvilág tele van hibás borokkal, ezeknek a többségét a fogyasztók boldogan isszák meg, minden akadékoskodás nélkül.

A pince más tételei (forrás: a grand vin de Barnag Facebook oldala)

Ráadásul nem szeretnék abba a hibába esni, hogy összemosom a narancsbort és a natúrborokat. A narancsbor egy eljárás, ha úgy tetszik technológia, ahol hosszú héjon áztatással készülnek a fehérborok. Szó nincs itt arról, hogy a borász ne használhatna fajélesztőt (abba se menjünk bele, hogy a fajélesztő leszelektált vadélesztő), ként vagy bármi mást, ne tehetné a borát hordóba, acéltartályba, kecskebőr tömlőbe! Persze a hosszú héjon tartás megvédi (egy bizonyos mértékig) a bort az oxidációtól, ezt ismerték fel ebben az ősi grúz/kaukázusi/anatóliai módszerben a modern világ natúrbor kedvelői és így kapcsolódott össze a két mozgalom, először a japán piacon már a kilencvenes években.

Ez egy kifejezetten jól sikerült narancs- és egyben natúrbor (fotó: Ercsey Dániel)

Európában is számtalan izgalmas narancsbor készül, főleg az olasz-szlovén tengelyen, ők a helyi narancsbor nagyhatalom, de ahogy a kisüzemi sörfőzés, úgy a narancsbor is meghódította a nagyvárosok hipszter világát és fogyasztóit. Nincs ezzel semmi baj! Ha nem is vagyok rajongó, néha nekem is jól esik meginni egy pohárral, mint most is, a feleségem által készített lecsó mellé. A kenyeret sajnos a boltban vettem, a házi kovászom nem halt meg, de nem is volt sosem, talán majd a következő életemben!