I. A sztori a kezdetektől napjainkig

1517-től van lehetősége a cseh nemességnek az un. Szent Vencel-szerződés alapján sört gyártani, legalábbis a német tisztasági törvény alapján olyat, ami, modern kifejezéssel élve, német exportra is mehetett (avagy, piacra lépési akadályok és elhárításuk, marketing- és közgazdaságtörténet, kb. 0. rész).

Hogy pontosan mikor alakult ezek után Krušovicében az első sörfőzde, azt vezetőnk, Koči úr sem tudja egész pontosan megmondani, a hagyomány szerint rögtön 1517-ben. Az viszont kétségtelen, jól működhettek, mert II. (I.) Rudolf német-római császár, osztrák örökös főherceg, cseh király, magyar király, horvát király (ebbéli két pozíciójában I., az első háromban pedig már II.), jeruzsálemi király etc-etc. figyelmét is felkeltette, olyannyira, hogy a prágai királyi udvartatártásba is rendelt belőle – majd, nemes egyszerűséggel megvette.

Ez 1581-ben történt, ezt az évszámot látjuk, mint (újra)alapítási dátumot a sörösüvegek, sörösdobozok és csomagolásuk címerén, a királyi sörfőzde felirattal együtt (utóbbit persze csehül). Valójában Rudolf, ahogy azt Gyuri bácsi, azaz Jiři meséli, magáért a sörgyártás folyamatáért, a „telephelyért” soha nem érdeklődött, így nagy eséllyel soha nem is járt meglehetős széleskörű vagyonának eme, ma is eléggé kieső, de mindenképp ékkövén. Így tettek a többi Habsburgok is, akik Rudit követték a trónon, ráadásul mivel ők jobbára visszatértek a mai Ausztria területére, Bécs és Graz városaiba uralkodni, így egy idő (na, meg a harmincéves háború, és a cseh területek letarolása, letaglózása és betagolása) után egyáltalán nem is érdekelte őket, hogy Krušovicében van egy sörgyáruk.

Így történt, hogy alig száz évvel a vásárlás után el is adták: az akkor már birodalmi grófi címet (örökletesen) viselő Waldstein családnak (akiknek Albrecht Wallenstein – ismerős a név a fenti háborúból – nevű tagja szerezte ezt a szép pozíciót, így az akkor már közel ötszáz éve létező cseh nemesi család az egész német birtokterület legnagyobbjai közé emelkedett). Waldsteinéknek azonban nem mehetett annyira a bolt, vagy más okuk volt rá, de elég gyorsan túladtak rajta: a vásárló Ernst Joseph a lánya hozományaként adta tovább a Fürstenfeld fejedelmi családnak. Gyuri bácsi itt megemlíti, hogy a legenda szerint ezt egyáltalán nem akarta Ernő-József, ámbátor leánya, Mária annyira, hm, nem volt szép, hogy kellett toldani egy igen értékeset a hozományon. A toldás a Krušovice üzem volt, állítólag, a rossz nyelvek szerint ettől Mária annyira megszépült, hogy sorban álltak a kérők…

A sztori ül, a lényeg, a Fürstenfeldek eztán 1945-ig hűséges tulajdonosai voltak a gyárnak – lettek volna tovább is, de a kommunisták elkérték. No, nem sok szóval… (egész pontosan ezt a gyárat is egy Benes-féle elnöki dekrétum alapján államosították, kártérítés nélkül). A gyár az újabb rendszerváltást követően, átalakulva részvénytársaságba, állami tulajdon maradt, egészen addig, amíg a Radeberger Csoport meg nem vette, 1994-ben. Majd őket a Heineken nevű sörös mogul, így most is a hollandok a tulajdonosok (vagy éppen belgák? Hiszen a Heinekenben pedig befolyásoló részesedése van a Stella Artois Csoportnak…).

Az önkormányzás azonban példás, 1-2 holland (egyéb külföldi) ugyan betette a lábát a gyárba, de alapvetően a sörmesterek maradtak csehek, a szakmai vezetés továbbra is a helyiek, illetve általában, a csehek a kezében van (nem véletlen, e sorok írója elfogult, egy Krušovice-Heineken „csatában” kiütéssel nyerne a cseh képviselő…)

Ennyit a Krušovice sztoriról.

II. Mai állapotok

Ha az ember a sörgyár honlapján keresztül egy látogatást igényel, azt minden további nélkül teljesíteni is tudják. Ha ezt német nyelven igényli, akkor a jövőben még valószínűleg néhány évig megkapja Gyuri bácsit, azaz Jiři Kočit, aki vagy ötven évet lehúzott a gyárban, és most erős nyugdíjasként, már bottal járva, de kiváló német tudással gardírozza az érdeklődőt. Nincs az a szög, amit ne ismerne, ráadásul van egy 18. századi sörfőzője a gyárnak, aki szintén Koči volt, de Jiři úr nem tudja biztosan, hogy ős volt-e. Azt sem, hogy a vezetéknevének a magyar Kocsishoz (esetleg egy német Kotscher/Kutscher/Kotscherer áttéten keresztül) van-e köze, így aztán itt és most nem leszünk beljebb, hogy esetleg közel 300 éve itt sertepertélhet egy egykori Kocsi(s) család, akinek a jelenkori leszármazottjával beszélgetünk. De ettől is élménydús a vezetés.

Az egykori sörmesteri háznál kezdünk, amely ma múzeum, de egészen a hatvanas évekig tényleg itt lakott a mindenkori sörmester, csak a szocialista expanzió és modernizáció szüntette meg az üzemi területen belüli lakhatást.

A múzeum inkább látványkiállítás, jónéhány árpa és komlófajta megőrzött, kiszárított példányával ismerkedhet a látogató (árpából 86, komlóból 23 féle fajtával variálhat a sörfőzde mestere, így az illatok és ízek kombinációja elvi síkon a borét is meghaladhatja, de mindenképpen elérheti).

Szintén nagyon látványos a csíráztatott, majd malátának kiszárított, illetve megpörkölt árpaszemek bemutatója. Négy verziót láthatunk, a müncheni, a cseh, a karamellizált, valamint az erősen pörkölt variánst, ötödikként pedig búza malátát is bemutatnak. Lehet venni és elropogtatni, mint Zotter csokigyárban a pörkölt kakaóbabból. Látványosak a különbségek az egyes szemek között.

Amúgy a müncheni és a cseh szárított (70-105 fok között történik), míg a második kettő árpamaláta már pörkölt, ez pedig már 150-210 fok között történik: a pörkölés erőssége nyilván aztán a maláta ízét, kesernyésebb voltát, és egyben az abból készített sör erejét is meghatározza.

Merthogy az erjedés során itt is a maláta cukortartalma határozza meg aztán a kierjedt sör alkohol fokát, mint ahogy a borban a must cukortartalma a bor alkoholfokát. Mivel pedig a sör erjedésének a kérdését egy Ausztriában született, de felnőtt életét Csehországban leélt mérnök, Karl Balling kutatta meg a 19. században leginkább, sőt, meg is alkotta a malátalében (bármilyen erjesztetlen cukor tartalmú lében) mérhető szárazanyag (azon belül cukor) mennyiségének méréséül szolgáló elméletet és eszközt, ezért aztán róla 10,11,12 stb. Balling-fokkal szoktuk jellemezni a malátalé cukortartalmát. Az egyszerű ökölszabály szerint a 10-es Balling-fokú, azaz, 10% cukor tartalmú malátaléből 4%-os, a 12-esből meg 5%-os alkohol tartalmú sör készül. Persze, a sörfőző mesterek meg azért vannak, hogy ez ne egészen pontosan így legyen, de az ökölszabály az ez.

Ennél a pontnál lesz világos a felső erjesztésű (alapvetően ale) és az alsó erjesztésű (alapvetően lager) sörök közötti különbség is.

A múzeumi kiállítás egyik igen érdekes eleme a fióknyitogató rész. Egy-egy fiók kinyitása egy korszakot jelölt, amelynek érdekességeit rejtik a fiókok. Alapvető palackformákat, címkéket, lógókat, újságmaradványokat a sörhirdetésekkel.

A múzeumi szekció után érkezünk a mai gyáregységbe. Amiből sokat nem látunk, a terület egy része építése terület. Éppen a négy új, egyenként 4000 hl-es (igen, 400 ezer literes) tároló tartály beépítése van folyamatban – a cél az egész felújítással, bővítéssel, hogy a jelenlegi évi 1 millió hektoliteres termelést 1,4 millió hektoliteressé bővítsék. Hiába no, a Krušovice valójában az egész Heineken Csoport egyik álló- és húzó csillaga.

Sikerül egy olyan napon érkeznünk, amikor kivételesen, a fentmaradt gyártó területen még palackozás és csomagolás sem történik – nem nagy kaliber ez, de mivel a gyerkőcök nem láttak még ilyet, ezért kicsit azért sajnáljuk.

Viszont működésben tudjuk megnézni a cefréző termet, a cefrézéssel együtt. A cefrézés, azaz a maláta elárasztásának a folyamata, majd az erjedés beindítása hőt igényel. Ez a hő egészen fel tudja forrósítani a cefrét, annak a tetőfokán 96-98 fokos a hőmérséklet. Ez azonban a malátában lévő aromákat is próba elé állítja. És itt jön az általánosan a cseh sörgyártásban alkalmazott megoldás, amiért ezek a sörök markánsan eltérnek a bajor típusú láger söröktől. A túlmelegedés, és így az ízveszteség elkerülése, csökkentése érdekében a csehek a cefrézés folyamata (mintegy 8 óra) alatt a cefre mintegy harmadát elveszik a folyamatból, csak ez a rész melegszik fel ennyire, ezt komlózzák meg (ez egy kb. másfél órás periódus), és aztán a hűvösebb (langyosabb) másik kétharmadhoz ezt teszik vissza. Az eredmény egy markánsan eltérő, erősebb ízhatású sör lesz, vagy ahogy az öreg mondja, „nem éhes a korty”. Legalábbis mintegy 10 nap múlva lesz ilyen, a cefrézést egy kb. tíz napos irányított erjesztési időszak követi. Kész is a sör, gyorsan lehűtik, hogy a karakterét megőrizze (az ezzel az alkoholos itallal való bánásmód itt is szinte ugyanúgy működik, mint a bornál).

III. A sörök

Kóstolni abba a most már kóstoló- és rendezvényteremnek kialakított alagsori terembe megyünk, amely a 18. század közepe és a 20. száza második harmadának a vége között a cefréző terem volt – a malátát egyszerűen elárasztották vízzel.

A Světlé, azaz a világos vagy ahogy nemzetközi forgalomban az unió engedélyezi, az Originál az alapváltozat. Nyilván ne legyen senkinek sem kétsége afelől, hogy ez mennyire eredeti, pusztán az árpa- és komlófajták változása miatt is egészen biztosan kijelenthető, hogy nem egészen ilyen volt az összetétele és így az íze sem ennek a sörnek, akárcsak 100, nemhogy ötszáz évvel ezelőtt. És ez igaz minden egyes sörre is. A készítési technika viszont kétségtelen ugyanaz, századok óta.

Az alap világost egy magasabb kategóriájú világos, a Ležak, azaz a Lager, és egy barna, azaz, fekete, a Černé egészíti ki. Ez a hármas viszont már sok-sok évtizede így az alapkínálat. Amit mindig kiegészít valami aktuális újdonság. Idén pl. a Bohém, amely egy világos sör, a Ležakhoz hasonló magasabb alkohol jellemzi, azonban egy elég jelentős, 37 IBU egység a keserűségi szintje, azaz, egy komolyan komlózott, kesernyés ízvilágú sörről beszélünk. (Az IBU értéke bonyolult számítás eredménye, a komlón kívül más befolyásoló tényezőkkel is, ez a leegyszerűsítés azonban jól jelzi a befolyásolási irányt). Ennél az egységnél vannak jóval nagyobb IBU egységgel rendelkező sörök, de ez a szám azért a kesernyésség egy elég magas fokát jelenti. Ezzel gyakorlatilag egy pilseni típusú sört alkottak erre az évre, csak éppen külön márkanévvel, a pilseni típus feltűntetése nélkül. Kérdésre válaszolva Gyuri bá’ elmondja, hogy a piac jól fogadta, ezért aztán elképzelhető, hogy ez nem csak egyéves sztori lesz, mint vezető futballcsapatok éppen aktuális évadú mezvariációja. Én biztos jól fogadom, nem erős sör, a már valóban érezhető, mondhatni ízvezérlő keserűség nekem kifejezetten működik egy sörben, itt nagyon, valahogy karakteresebb az egész, mint egy átlagos pilseni.

A látogatás végén még megtudja az öreg, hogy születésnapos is van közöttünk, így aztán „varázsol” egy dupla színű csapolt sört: alul a magasabb extrakt tartalmú (11,5-es Balling-fok) Bohém, felette az alacsonyabb, 10-es Černé sör. A Bohém-et nagyon lassan, majdnem vízszintesen csapolja ki, hab nélkül, ezzel szemben a barnát full kinyitva a csapot, az első egy decit elfolyatva, majd utána függőlegesen, rengeteg habbal a Bohém-ra. Ahogy a hab felszáll, látszik a „mágia”: a két sör nem keveredik. Az oka persze egyszerű, az alsó sör a magasabb exktraktjával nehezebb is, így egyszerűen nem engedi alászállni a könnyebbet…

Plusz bónuszként még egy 4-es Bohém doboz pakkot is kapunk ajiba – soha nem tudjuk meg, ez a születésnapért, a tervezetten egyórás látogatás másfél órásra nyújtásáért, vagy csak egyszerűen idén jár. Mindenesetre ez a négy „bambi”, a kicsapolt hat pohár sör, valamint a két gyerkőc málnaszörpje benne van a 380 koronás belépőben, szinte ingyenessé téve azt…

Ha már csapolt sör, még elmagyarázza a gyári bolt helyét, odamegyünk, vásárlunk: a Světlé/Originál 12 korona (egy korona mintegy 16 forint), a Bohém és a Černé 15 – ez a drágábbik, dobozos eset, üvegből még olcsóbb, a betétdíjat nem számítva.

No comment, meg sem nézem sem otthon, sem Balatonon, ahová négy nappal később megyünk, nem érdemes.

A minőség nem mindig drága.