Malacos batyu, kadarkához

Szekszárdon igencsak divatja van a kulturált borfogyasztásnak. Már-már büszkeség bort fogyasztani, pláne jó bort. A négy nap arról szól, hogy megálljunk és beszélgessünk. Beszélgessünk borral a poharunkban, sőt beszéljünk magáról a borról. Idén kifejezetten kitett magáért a város fesztivál-ügyileg. Amellett hogy több borász jelent meg boraival, visszakerült a már megszokott környezetébe, a Béla király térre a borudvar. Régi-új helyszín ez, méltó helye egy ilyen eseménynek.

A főtér nyáron befejezett rekonstrukciója és építészeti átalakítása új lehetőségeket teremtett a Szüreti Napok szervezői számára, amit sikerült jól kihasználniuk. Ennek köszönhetően nagyobb helyet kaptak a borászok, az egységes megjelenés és a pavilonok elhelyezése pedig olyan remekül sikerült, hogy a főtér és a borudvar az elmúlt évekkel ellentétben estére nem dugult be, elbírta a forgalmat. Segített a zsúfoltság elkerülésében az is, hogy a nagyszínpad és az ott zajló koncertek, előadások a Béla térről elkerültek a Szent István térre.

                                                                                                                ^{Fotók: Kovács Viktor} 

Megkérdeztünk néhány borászt a fesztivállal kapcsolatos észrevételeikről, a négy nap távlatából hogy látják az eseményeket, milyen volt a látogatottságuk, milyen élményekkel zárják a programot. Szemezgettünk a széléről, közepéről és a fő sodorból egyaránt.

Dániel Pince: “Ötödször veszünk részt a Szüreti Napokon, és az árbevétel alapján azt mondhatjuk, hogy mostanában kezd tudatosulni az emberekben, hogy itt vagyunk. Azt látjuk, hogy a fesztivál egyrészt visszaigazol, másrészt valamelyest generálja a megismerést, de ehhez idő kell. Nagyon szűk, nagyjából 10% lehet az a réteg, aki ismerkedni jön. Egy vagy két ember volt olyan - és ez az, ami igazán lenyűgöz és kisebb túlzással már ezért megérte részt venni -, aki azt mondta, hogy azért jött ide, mert meg akar ismerni olyanokat, akik nem a csapból folynak. Tudja, hogy vannak kevésbé felkapott borászatok, és kifejezetten azokat keresi.”

Neiner Családi Pincészet: “Alapvetően a perifériára kerültünk, hiszen minden fontosabb esemény távol zajlott tőlünk. Sokkal kevesebb vendég jött erre, mint a templom és a megyeháza előtt elhelyezkedő pavilonokhoz. A csütörtök mindig gyenge, hiszen másnap munka van, a péntek erős, szombaton rengeteg ember van, és a vasárnap újra visszaesik. Idén azonban a vasárnap még a csütörtököt is alulmúlta, ide fel hozzánk már szinte senki nem jött. Ennek ellenére azt mondhatom, hogy összességében pozitívan zártuk a négy napot.”

Németh János Pincészet: “Akik idén is eljöttek, azokat most egy teljesen megújult környezetben várták a borászok. Az a tapasztalatunk, hogy mindenki úgy távozott innen, hogy a szekszárdi egy olyan színvonalas borfesztivál, ami az ország ilyen jellegű fesztiváljai között az első háromban biztos, hogy benne van. A legjobb, hogy rengeteg a visszatérő vendég, például Esztergomból, Pestről, Győrből. Egyöntetűen az jött vissza, hogy mindenhol jó borokat kóstoltak, persze nyilván mindenhol más ízlett, vagy más volt az, amit megkedveltek. A vasárnap nagyrészt már csak arról szól, hogy begyűjtik a megkóstolt tételeket, szinte mindenki papírtáskákkal tér haza. Ilyenkor nagy fogyás már nincs, jóformán csak a helyiek jönnek ki.”

A borászok után pedig jöjjön néhány személyes gondolat. A négy nap alatt belenéztünk a pohárba, hol módjával, hol kicsit jobban. Vasárnap este kemény magként még álltuk a sarat, már nem is annyira a kóstolás, sokkal inkább az “együttlevés” miatt. Amiért idén nagyon szerettük a Szüreti Napokat, az Dániel Zsolt Chef-je - régi szerelem, ki is pusztítottuk a készletet -, Crew-ja és Capt-je. Aztán az Illyés Kúria Kadarkája, ami a tavalyi fesztivál óta nagy kevenc. Németh Janóék Deviantja, mert újdonság volt minden szempontból. Új bor Janóéknál is, és újdonság számunkra is, mert a syrahnak egy teljesen más arcát mutatja be, egy könnyedebb, lendületesebb, fiatalosabb bort, melyhez a címke egy nagyon eltalált koncepció része. Abszolut nyerő kombináció külsőleg és belsőleg egyaránt, azonnal jelzi, hogy ki a célközönség.

A Tringa Pince Baroccója szintén friss élmény a meglévő, jól ismert szortiment mellett. Kicsi lekvár, kicsi dió, jó ivású, kedves bor. Postáék 2007-es cabernet franc-ja idén az abszolut befutó számomra. Minden tekintetben azt a vonalat képviseli, amiért szeretem a vörösborokat. Mély rubinszín, gyümölcsös illat, lágy tannin, zamatos, kerek, kiegyensúlyozott tétel. Többször visszacsábított minket Postáékhoz a hétvége során.

Aztán évről-évre “kötelező” program Forrai Fecó boroscímke kiállítása, melyre négy éve járunk töretlenül és mindig újat mutat. Koncertek terén már régóta nincs metszet, ami nem feltétlenül baj, mostanában úgyis a borudvarra helyeződött a hangsúly. Nem utolsó sorban említeném meg a “fesztiválkajákat". Az Ízek utcájában a helyi éttermek idén is kitettek magukért, de hát a leginkább nyerő vonal azért még mindig a kenyérlángos és a malacos batyu, mint amolyan magyaros gyros.

És hogy mi a legjobb a Szüreti Napokban? Például az, amikor ülsz a barátaiddal a téren, megosztva velük egy palackkal a kedvenc borodból, és szinte észre sem veszed, hogy szépen lassan bezárt körülötted minden, senki nincs már rajtatok kívül. A borászok becsukták a pavilonokat, a tér elcsendesedett. Már-már elindulsz haza, amikor egy kitartó, ismerős borász, aki egyedüliként még állja a sarat az éjszakában, szinte ellentmondást nem tűrően követeli, hogy azonnal, most és még, hisz’ gyerek az idő. Aztán ottragadsz egy órát, majd még egyet. Az asztalon táncolásnak és a rögtönzött youtube-diszkónak pedig csak a levert biztosíték vet véget, miközben a nap első sugarai már megjelennek az égen.

Hát ezért jó itt lenni!