Ma már ritkaság számba megy, hogy szülőről gyermekre tud szállni egy-egy mesterség. Azonban nem a borászoknál. Talán olvasóinknak sem kell túl sokat gondolkodni és már sorolják is a példákat. És, így van ez legutóbbi házigazdáink Bock József és Bock Valér, valamint vendégeik, Vesztergombi Ferenc és Vesztergombi Csaba esetében is.
A hőség már napok óta nem csillapodik, de nincs mese, a közelgő lapzárta miatt halogatni a dolgokat már nem lehet, nagy nehezen össze kell egyeztetni egy mindenkinek megfelelő időpontot. Innen már minden egyszerű és az időzítésünk is remek: ugyanabban a percben gurul be a mi autónk is a Bock pincészet udvarába, amikor Vesztergombiék érkeznek Szekszárdról.
Bár péntek van, a pincészetben – de leginkább a Bock Hotel Ermitage és Óbor Étteremben – szó sincs hétvégi lazaságról. Mármint, ami a személyzetet illeti. A beszélgetésünk alatt vendégek érkeznek vagy csekkolnak ki, legyen szó borturista kiscsaládról vagy éppen közel-keleti nagykövetről.
Ahogy letelepedünk az étterem egyik asztalához, ismét rögzítenem kell magamban, hogy azért is jó a Pécsi Borozónak néhanapján egy-egy cikket írni, mert így egyáltalán nem a véletlenen múlik, hogy olyan asztaltársagban találom magam, ahol ketten is Az év bortermelője cím birtokosai. Vesztergombi Ferencnek 1993-ban, míg Bock Józsefnek négy évvel később ítélte meg a Magyar Bor Akadémia a magyar borászszakma legrangosabb kitüntetését. Ráadásul most az apák nyomdokain haladó két borász Vesztergombi Csaba és Bock Valér is itt kortyolgatja – első körben – az ásványvizet.
Fotók: Wéber Tamás
A két idősebb borász még az 1990-es évek elején ismerte meg egymást. Először 1991-ben Budapesten a Bagolyvárban találkoztunk! Te még az AliszkaVin színeiben voltál. Aztán nem sokkal utána, másodszor, amikor mi voltunk a díszpintyek a Gundel megnyitóján – meséli a házigazda.
Hagyjad Józsi, ezzel csak azt demonstráljuk, hogy milyen öregek vagyunk – válaszol Vesztergombi Ferenc.
Na jó, de legalább látják a fiatalok, hogy még tudunk emlékezni. Érdekes idők voltak. A nagy borüzemek akkori gyakorlata, nevezetesen a hőkezelés, teljesen egységessé tette az ízvilágot. Gyakorlatilag mindegy volt, hogy cabarnet sauvignon vagy merlot van az üvegre írva. Nem lehetett tudni, hogy a feltörekvő, alakuló kis borászatoknak mi lesz a sorsa. Mi akkor már az utóbbiak közé tartoztunk, az elsők között voltunk, akik névvel felvállaltuk a borainkat. Többen is figyelmeztettek akkoriban, hogy nem fog ez így menni, de ehhez képest a legtöbb nagy borászat 1996–97 környékére felaprózódott, és el is tűnt. Csak néhányan maradtak meg – emlékezik vissza Bock József.
Az eggyel fiatalabb generáció, azaz Csaba és Valér találkozása is erre időszakra tehető. Mi kölyökként, 1993–94 környékén ismerkedtünk meg. Eleinte különböző rendezvényeken futottunk össze, haverkodtunk, és persze kóstolgattuk egymás borait – meséli Vesztergombi Csaba. Aztán többször voltunk együtt külföldön szakmai utakon a velünk kb. egyidős Gere Zsoltival, Takler Andrással. Jártunk együtt például Németországba is – teszi hozzá Bock Valér.
A látogatás programját már eltervezve indulunk neki a pincészetnek. Rögtön az étteremből nyílik az első pinceajtó, de ezt még számtalan másik követi. Ebből az egymásra épültségből is könnyedén megállapítható, hogy a Bock borászat nagy léptékekben fejlődött, de ez a bővülés teljesen organikus volt. És ez a bővülés 1994 óta szinte folyamatos is. Jellemző, hogy ahogy elkészült az egyik fejlesztés, abban a pillanatban ki is nőttük azt. 1998-ban már 1000 hektó felett jártunk, így amikor bejött 2000-ben a jövedéki raktárakról szóló szabályozás akkor rögtön bekerültünk abba a körbe – meséli Bock József.
További bővítéseket már nem nagyon szeretnénk. Valószínűleg még a gépparkunknak összehozunk egy parkolót, mert arra szükség volna. De ennyi – mondja Valér, aki apjához hasonló magabiztossággal kalauzol minket. Ha a pincészetet már nem is szeretnék már különösebben bővíteni, úgy tűnik a vendéglátásban még látnak elég fantáziát, ahhoz, hogy az étterem és hotel bővítésén gondolkodjanak. Ráadásul pont a nyáron bővült újabb szobákkal a szálló.
A pincében sorra tekintjük meg a kicsi és nagyobb termeket, a trezorokat. Egymás után nyílnak az ajtók és mindig van egy újabb helyiség. A svábos parasztromantikát itt már el lehet felejteni, azt a német precízség váltotta fel. A százéves pincekulcsot például hiába keressük, de egyszerűen be kell látni: ennél a gazdálkodási méretnél, ennyi alkalmazottal a kártyás beléptetőrendszer sokkal ha-tékonyabb megoldás. A bejárás során az is kiderül, hogy a pincészetnek saját vízellátó rendszere van (az ezzel járó rengeteg betartandó előírással, követelménnyel és szabályszerűséggel), de az áram egy részét is maguk termelik. A hangulatos kert és az éppen rakoncátlankodó palackozó után visszatérünk ebédelni és egy kicsit kóstolni az étterembe.
Ismét asztalhoz ülve kiderül az is, hogy Bock József nagy lendülettel vetette bele magát a borász- és pezsgőtechnikusi képzésbe. Én gyakorló borász vagyok, de most majd papírom is lesz róla – mondja, és Valér szerint néha a vizsgadrukk is érezhető rajta.
Szép sor indul muscat ottonellel, habzó rozéval. Nagyon informatív, letisztult, már már minimalista dizájnt kapott a 2012-es sorozat egyik része. Ez a címke egy pályázat eredménye, fiatal formatervezők terveztek fiatal borászoknak. Sok egyeztetés után alakult ki, hogy hogyan nézzen ki, milyen információtartalma legyen – meséli Valér. Az új szortiment megjelenésében és stílusában is más, fiatalosabb könnyedebb. Sauvignon blanc, cserszegi fűszeres, muscat ottonel és rozé, utóbbi – ebből a szériából – gyakorlatilag már el is fogyott.
Nekünk is a rozé ment természetesen el először, gyakorlatilag mind a a 25 ezer palack – mondja Vesztergombi Ferenc. Nagyon szép a rozékultúránk, másban is ehhez kellene felzárkozni – teszi hozzá Bock József.
Vesztergombiék még jobban nyitnának a könnyedebb fehérek felé ennek érdekében alakultak a területeik. Nem sokat, de szűk két hektár fehéret telepítettünk tavaly, aminek kétharmada a királyleányka, a többi meg cserszegi fűszeres. Ezzel szigorú leszek, mert eldöntöttem, hogy könnyű fehérbort fogunk belőle készíteni, 20–25 ezer palackot tervezünk – mondja Vesztergombi Ferenc.
Nekem a könnyű fehér nehezen megy, mert kóstolom-kóstolom a szőlőt és mindig az jön ki, hogy hagyjuk még egy hétig a tőkén – meséli nevetve Bock József.
Nekünk is kellene egy nagytestű fehér, de annak az alapanyaga olaszrizling lesz – mondja Csaba, és hozzáteszi, hogy először a furmintra kacsintgatott, mert nagyon szereti, de végül nem telepítettek. Fel is merül a kérdés, hogy az apák és fiúk együttműködése mennyire demokratikus intézmény? Teljes mértékben. Teljes mértékben neki van igaza – feleli Csaba, miközben Bock Valér is jóízűen nevet, tudhatja, miről van szó.
Az egészet már nem is tudnám kézben tartani, ahhoz túl nagyra nőttünk, de egyszerűen elvárom a tájékoztatást. A vendéglátás nyilván a legkényesebb, mindig akadnak megoldandó esetek. Persze, hogy mindig előfordul, hogy valaki valamivel nem elégedett, néha személyesen én hívom fel azt, akinek valamilyen problémája volt – meséli Bock József.
A vendéglátás sosem volt nálunk elsődleges, de most úgy tűnik, lesz lehetőségünk egy 80–100 fős kóstolótermet kialakítani, de maximum melegítő konyha lesz hozzá. Viszont nálunk is előfordul a reklamáció, sokszor olyan esetben, amikor egyszerűen nem is a mi hibánk. Gyakori, hogy bevásárlóközpontban vesznek rozét, ami régi és valahogy kikerült a polcra, mert még raktárban volt és akkor nálunk panaszkodnak. Írnak egy nagyon dörgedelmes levelet, amire mi udvariasan válaszolunk, amiben elmagyarázzuk a szituációt, próbálunk megoldást találni. Ezt aztán már egy sokkal barátságosabb hangvételű levél követi – meséli Csaba.
Közben haladunk az ételekkel és a borokkal a 2009-es Bock & Rollnál előkerül a pinot kérdés. Én haragszom a pinot-ra. Nagyon szerettem az elején, de nagyon kényes dűlőre, évre, mindenre. Sok kísérletezés után a 2011-es most már olyan, amilyet elképzeltünk – mondja Csaba. Igen és a klón nagyon nem mindegy. Van, ami hozza a megfelelő aromákat és van, ami egészen más irányba viszi el a bort, mint amit a pinot-ról elképzelünk, amit várunk tőle. Ráadásul a cuvéékre nagyon rá tud telepedni, akárcsak a syrah, szóval óvatosan kell bánni vele – teszi hozzá Valér.
Látszik, hogy a jó hangulatú beszélgetés és kóstolás még órákon át eltarthatna, de mindenkit lassan elszólít a kötelesség. Szekszárd sincs közel, nemsokára egy nagyobb rendezvény kezdődik Villányban, mi meg visszaindulunk Pécsre, hogy cikk is legyen a hanganyagból.
Rovatunk támogatója a Schneider Autóház Pécs & Kaposvár